Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Név nélkül: - Az eperjesi ítélet

fiai között nem egy akad, ki ezen férfiakat az egekig magasztalja, dicsőítéssel elhalmozza, s az utóbb nevezett jubileumán megjelenve, hozsannát zengtek ajkai. Sőt tudom, hogy vannak evang. paplakok, melyeknek falait e két nemzeti hős arcz képe disziti. Vagy a göröghitnek dakoromanismu sához nem fér-e szó? Lukacsiuról s társairól a Szemle czikkirója mitsem hallott? Csak annyi igaz, hogy a kath. egyház hyerarchiai szervezeié nél fogva ott az ilynemű mozgalom kevé&bbé érvényesülhet, mint nálunk, hol annak melegágyát ép az autonómia képezi. Különben nem is arról van itt szó, hogy melyik egyháznak a sajátossága a politizálás, hanem arról, hogy egyiké se legyen. Ne politizáljanak tót atyánkfiai sem, kik ezt egy Mudrony ós Húrban szerkesztésében Túróez-Szt.Mártonban megjelenő folyóiratban nyiltan ós leplezetlenül bevallják: Nemzetünk üdvét az egyházban látjuk. Azért csupán tudatlanságból vagy félrevezetésből eredhet az olyan állítás, hogy a nemzetiségi mozgalom csupán az evang. egyháznak a baja, s a panszlavismus oly vészkép, melyet a sovinismus beteges agya szúlt, de a mely valóságban nem létezik. Hisz jó volna, ha nem léteznék, mert akkor egyházunkat a pártoskodás szelleme nem sorvasztaná, tetterejét meg nem bénítaná, magasztos czélja elérésében nem gátolná, s a világ szeme előtt pellengérre nem állítaná olyannyira, hogy, a mint azt a Szemle megjegyzi, még a tisztán magyarnyelvű egyházban működő, tótul nem is tudó lelkészre rákenik a panszlavismus vádját. Csakhogy fájdalom, nagyon is létezik. Látjuk mi is a fényképet, olvassuk annak az aláírását, s talán egy szót sem vesztegetnénk reá, napirendre térnénk felette, ha nem tudnók, hogy a nagyon is ártat lannak látszó képnek milyen sötét háttere van. Azok, kik az egykori dunáninneni kerületnek öt, úgynevezett nemzetiségi esperességei valamelyikében működnek, érzik e szellemnek nyomasztó hatását: tapasztalják lépten nyomon, hogy lelkésztársaik, kikkel nemzetiségi kérdésekben egyet nem értenek, őket mellőzik, társaságuktól magokat távol tartják, tökéletesen úgy, mint azt az Eperjesről kizárt ifjak tették. Azt mondják ugyan, hogy azon állítás, mintha ők pánszláv szellemben mű ködnének, puszta ráfogás. Nem akarnak ők mást, mint a gondjaikra bizott tó! népnek anyanyelvén hirdetni az igét. No hiszen ezt megteszik mások is, megteszi Nógrádnak, Hontnak, Zólyomnak, Gömörnek s még sok más egyházmegyének számtalan lelkésze, megteszi pedig a legnagyobb lelkiismeretességgel. — honnan van tehát, hogy ók e/eket leszólják, ócsárolják, a nép előtt becsmérlik. nemzetiségök megtagadóinak nevezik ? Hát igazán van különbség tót ós tót között? s más az

r. ha X s más ha Y. hirdeti ugyanazon népnek, ugyanazon nyelven istenigéjét? A felvidéken, s bi/.ony az Alföld számos helyén is működők sajnosai) tapasztalják, hogy csakugyan van külömbség Az egyik azt mondja: hát népemet anyanyelvén oktatom, anyanyelvén vésem szivébe a hitigéit,, de a mellett arra is tanítom, hogy e vérrel szer» zett hon az ó hona is, hol élnie, halnia kell. — A másik, tót nemzetiségi naptárak megjelenését hirdetvén a szószékről, szórói-szóra ezeket mondja: Ezt a naptárt vegyétek, ne pedig holmiféle maszlagot, mely lelkeiteket megmételyezi; mert tudjátok meg, s legyetek büszkék arra, hogy egy 80 millió lelket számláló szláv családnak tagjai vagytok. — Magyarország népszámlálása ennyi tót lakost ki nem mutatott A fentebbi szám Európa összes szlávjait akarja feltüntetni, s abba beleolvasztja a mi tót népünket is, tehát a legtisztább pánszláv tendenczia. Nagy lelkesedéssel megválasztotta a régi du • náninneni kerület többsége jelenlegi püspökét. A nagy tudományú tópap fényesen igazolta e lelkesedést, a benne helyezett bizalmat. S mégis mi történik? Egykori hívei eílene fordulnak, s még arczképét is- kihányják szobáikból. Ugyan mi kifogásuk lehet az igazán páratlan tevékenységű, apostoli buzgalmú püspök ellen? Ezt csak gondolják, de megmondani nem merik. Vagy volt talán annak a választásnak valami utógondolata? Az ország nagy közönsége s talán egyhá zunk jó része is alig tudja, hogy léteznek a felföldön oly esperességek, melyeknek gyűlésein az állam hivatalos nyelvét használni jóformán tilos, s ha valamely világi kiküldött vagy felügyelő mégis megkoczkáztatná a magyar nyelven való szólást, félő, hogy botrányt idézne elő. Egy ilyen esperességi gyűlésen a felügyelő, ki tótul nem tud, néhány magyar szóval üdvözölte a megjelenteket, s ezért a tót lapok megrótták. Egy másik esperességnek az esperese a kerületi gyűlés előtt ünnepélyesen kinyilatkoztatja, hogy ha az esperes ségi gyűlés tót jegyzőkönyvének magyar forditá-