Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Mayer Endre. A belmissiói egyesület kérdéséhez

sát hitelesítenie kell, azt legfeljebb mint magán ember, de nem mint esperes teszi meg. — Egy kerületi gyűlésen a küldöttek egyike tótul, majd németül akar felszóllalni, s miután ezt meg nem engedik, tüntetőleg oda kiáltja : ha cliinai nyelven tudnék, úgy beszélnék. Tehát akár chinai nyelven is, csak magyarul nem. A kik az állam hivatalos nyelvének gyűlöletében ennyire mennek, a kik, a mint azt a feloszlatott tót gimnáziumok tanárai tették, annak kényszerű használata után a szájukat kiöblítik, s a kik a gyűlöletre theológus fiaikat is kioktatják, idejekorán előkészítik, azok ne csodálkozzanak, ha ezen tlieológiai intézetnek tanári kara nem csupán a fényképet s annak aláírását nézi, hanem azt is, a mi e kép alatt rejlik. Ilyen világításban áll előttünk az eperjesi ítélet. Voltak bizonyára ott is komoly bajok, melyekre többé szemet húnyni nem lehetett. A fény kép, az aláírás, az elkülönzés csak jelezték e bajokat, rámutattak azoknak forrására. Sajnálni való dolog, hogy ily kemény eszközökhöz kellett nyúlni, de komoly bajokat csak erős szerekkel lehet gyógyítani. Ha azok, kik ez ítéletnek drákói szigora felett panaszkodnak, hasonló jelenségeknek elejét akarják venni, ne akarjanak biztost küldeni Eperjesre. hanem gondolják meg, hogy eddigi eljárásukkal az egyház bókéjét bontják meg, fiaik fejére pedig súlyos bajokat hoznak. Ha majd meg. szűnnek az okok, maguktól megszűnnek az okozatok is. FELVIDÉKI. A belmissiói egyesület kérdéséhez. Válaszul Raffay Sándornak. E becses lap f. évi 5-ik számában Raftay Sándor, válaszolva Mayer Endrének, nagy indignáczióval emlékezik meg arról, hogy a Prot. Egyh. és Iskolai Lapok mult évi 43 ik számában az „Egyház" rovatban „a belmissiói egyesületek valamely heves vérű barátja" mily támadást intézett ellene e lap mult évi 42 ik számában megjelent czikke miatt s mint vádolta meg inszinuáczióval s gonosz és rágalmazó szándékkal. Majd gúnyosan mondja, hogy ez a .valaki" miként ígérte, hogy „keményen ki fogja oktatni;" azonban az igért czikk szerencsésen elmaradt s az a bizonyos valaki, a helyett, hogy érvet vetett volna érv ellen a mérleg serpenyőjébe s a nagyközönségre bizta volna az ítéletet, jobbnak tartotta Mayer Endre háta megé húzódni, mert „persze ez az eljárás kényelmesebb is, meg talán imponál is — a gyengébbeknek." Mindezeknek alapján kijelenti, hogy ő „ilyen modorú emberekkel nem vitatkozik." Emez önérzetes nyilatkozata daczára is bátorságot veszek magamnak, hogy tollat fogjak s megpróbáljak Raffay Sándorral szóba állani, mind a Prot. Egyh. és Iskolai Lapok „Egyház" rovatában megjelent közlemény, mind pedig a pozsonyi belmissiói értekezlet és az ott indítványba tett belmissiói egyesület kérdésében. Hátha talán mégis meghallgattatásra találok. Legelső sorban is azt tartom szükségesnek kijelenteni, hogy a Prot.. Egyh. ós Iskolai Lapoknak Raffay által oly nagy indignáczióval emlegetett közleményét ón, tisztelettel alulírott voltam bátor irni, s ugyancsak én voltam az is, a ki Mayer Endre czikke után azt a kijelentést mertem tenni, hogy az felment attól, hogy Raffay véleményével érdemlegesen foglalkozzam. Inkognitómnak e leleplezésére nem Raffay Sándor, hanem e becses lapok olvasói felvilágosítása szempontjából van szükség, mert Raffay Sándor, a Prot. Egyh. és Iskolai Lapok felelős szerkesztőjéhez személyesen intézett interpellácziója után jól tudta, hogy tulajdonképpen ki is irta azokat a közleményeket, s igy a mikor rólam csak úgy szól, mint „a belmissiói egyesületek valamely heves vérű barátjáról" s mint „ismeretlen ellenfeléről," akkor ezeket a kifejezéseket tulajdonképpen csak irói figurákként használja, hogy nem nevezvén meg csekély személyemet, annál derekabban lesajnálhasson. Hát erre az eljárásra ón is csak azt mondhatom, a mit ó mondott reám, hogy „ez izlés dolga." A mit ezután mond, hogy „ilyen modorú emberekkel nem vitatkozik," — én nem mondom utána, pedig talán több joggal mondhatnám, mint ó. Nem mondom, mert itt nem személyeskedésre, uem egymás támadására ós lesajnálására van szükség, hanem a helyzet tisztázására, egymás megértésére és megbecsülésére. De térjünk a dologra. Raffay kollegám nagy indignáczióval említi fel első közleményemet s azt állitja, hogy én őt abban „inszinuáczióval," „gonosz, rágalmazó szándékkal" vádoltam meg, a helyett, hogy érveket állítottam volna érvek ellen. Hogy közleményemben mennyiben tettem ezt va lóban, annak igazolására ide iktatom az inkriminált közleményt szóról szóra, egész terjedelmében és a mint Raffay is hangoztatja, a nagy közönségre bizom annak megítélését, hogy mennyiben jogosult az ó mély indignácziója? A kérdéses közlemény igy hangzott: „A belmissiói egyesületek kérdéséről, Raffay Sándor pozsonyi evang. theol. tanár tollából vezérczikket közöl az „Evang. Egyház és Iskola" legutóbbi száma. E ozikk oly