Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Raffay Sándor. Júdás levele
lomból megszabadította, azután a hitetleneket elveszítette; 6. Aïokat az angyalokat meg a kik nem őrizték meg a/ ő méltóságukat, hanem elhagyták tulajdon hajlékukat, a nagy nap Ítéletére örökös léte/okkal a sötétség alá kötelezte ; 7. A mint Sodorna és Gomora, meg a környékükön fekvő városok, melyek amazokhoz hasonló módon paráználkodtak és idegen test után futkostak, példának ©káért örök tű>nek büntetését szenvedték. 3—4 A levél alkalmi oka és czélja. Sietve ir, mert nagy a veszély. Szükséges, hogy óvó szavát felemelje ; hogy rámutasson a keresztyén üdv egyetemes alapjára, melyet némelyek elhagytak s más utakon keresték üdvösségüket. Ezekkel szemben buzdítja őket kitartásra, hogy védelmezzék meg a hitet, mely átszármazott az egész keresztyénségre, hogy üdvösségre vezesse a szenteket. Mert a szentség. a kiválasztottság alapját képező hit meg őrzésétől lügg. Forduljanak el azoktól, kik elfordultak az igaz hittől s azt a kegyelmet is, hogy az üdvösség útjára juttatta el óket a gondviselés, szabadosságra másítják s nem a Krisztus, hanem más hatalom, a bún, a sátán uralma alá adták magukat. Ezek Ítélete rég meg van írva, a mint azt 5—6—7. példái bizonyítják. Ezeket ők. mint zsidókból lett keresztyének rég ismerik, csak emlékeztetni akarja hát, hogy el ne feledjék, mi a gonosznak a sorsa Az 5. ben levő első példa IV. Móz. 14. 11 és V. Móz. 1. 32. ben ; a 6-ik vben levő második példa, meg igazolja azt is, hogy Isten földön és mennyen egyforma igazsággal bünteti a gonoszt Énoch 10, 4—12; 12 4. 15, 3 ban és I. Móz. 6, 2.-ben található. A 7. vben lévő harmadik példa I. Móz. 19. ben van elbeszélve. A másik két város neve Adma és Zeboirn : V. Móz. 29, 23. Hós. 11, 8. Ezek sorsa példája annak, miként fogja az Úr tűzzel pusztítani el a gonoszt. 8. Bizony ezek is hasonlókép álomba merültek, testeket szeplősítenek, hatalmakat vetnek meg, dicsőségeket káromolnak. 9. Pedig a mikor Mózes teste felett az ördöggel vitázott, maga Mihály ark angyal sem merte a káromlás Ítéletét kiejteni, hanem azt mondta : Büntessen meg téged az Úr I 10. Ezek meg káromolják, a miket nem ismernek, 8 azokban vesznek el, a miket, mint az oktalan állatok, természettói észlelnek. 11. Jaj nekik, mert a Kain útjára tértek és a Bálám jutalmának tévelygésébe estek és a Koré ellenmondásában vesznek el. 12. Ezek a szennyfoltok a ti szeretet lakomáitokon, együtt vendégeskednek félelem nélkül, magukat tömik. Szél űzte üres felhók. éretlen hullató gyümölcstelen, kétszeresen holt, kiszaggatott fák; 13. Tenger vad hullámai, melyek saját gyalázatukat tajtékozzák; bolygó csillagok, melyeket örökie a sötétség homálya fogad be. 14. De ezeknek is jövendölt már Énoch, a ki Ádámtó t hetedik, mondván: íme eljött az Úr az ó s^eii teinek ezrei között, 15 Ítéletet tart mindeneken és megfeddi az> istenteleneket mind az ó istentelenségük, minden cselekedeteért, melyeket gonoszul elkövettek, és mind ama durva beszédekért, melyeket istentelen bűnösök szóltak ellene 1 8 A gyülekezet rontói sem különbek a So doma és Gomora lakóinál. A bűneik is ugy;mazok. S a bűn álmába merülve, sem rendeltetésüket, sem végüket nem látják, még e példák láttára sem. A hatalom a 4. vre utal, a dicsőségek alatt a mennyeiek, az égiek, értendők, szemben a bálványozott földiekkel. 9 A dicsőnek káromlása az. ha a közönsé ges viszálykodásba bevonják Ezt még Mihály főangyal se merte tenni, mikor Mózes tes e miatt az ördöggel vitatkozott. E vita le van irva a Mózes felmagasztalásáról szóló apokrytus iratban. Maga a mondás Zach. 3, 2.-ben van. Mihály főangyalnak különösen Izraelre van gondja. Dán. 12, 1. v. ö. II. Pét. 2, 11. 10 Ezek másként cselekesznek, a dicsőket, tehát a szellemieket nem ismerik ugyan de azért káromolják, ezért vesznek el; az érzékit meg, a mit a természeti ösztön is feltár, szeretik, bálványozzák, s ez is veszedelembe sodorja őket. Igazi értekéoen egyiket sem ismerik, különben nem kellene elveszniök. 11. Ismét három példában mutatja be a/, istentelenek sorsát. Kain hiúságból követi el a gonoszt, nem gondolva Istennel I. Móz. 8. Billeam külső előnyökért hajlandó Isten útjának elhagyására IV. Móz 22 és 31, 16. v. ö. Apok. 2 14 Nóré pedig önt'ejüségből szegül ellen Istennek. IV. Móz. 16. 12 A szeretetlakoma (agapé) az őskeresztyénség egyik legszebb s a testvéri összetartozást ápoló intézménye még él a gyülekezetben. De ezek a gonoszok azt is meggyalázták, a mikor nem félve semmi hatalomtol megfeledkeznek a szent helyről és czelról s haszonra fordítják a szeretetet is. A hasonlatok, valamint a következő 14—15 versek is mind Énoch könyvéből valók, 1, 9 5, 4 Itt is a gonoszoic sorsát rajzolja. 16 Ezek zúgolódók, elégedetlenek, vágyaikrabjai, fenhéjázók, előnyökért hízelkedők. 17. Ti pedig emlékezzetek a mi Urunk Jézus Krisztus apostolainak rég mondott beszédeiről, 18, hogy megmondották néktek: az idők végén csúfolódók támadnak majd. kik a saját istentelen vágyaik szerint élnek. 19. Ezek pártosak, erzékiek, lélek nélkül valók. 20. Ti pedig, szeretteim, épüljeteit a ti szentséges hitetekben, a szent lélekben imád kozván. 21. Isten szeretetében megmaradjatok, várva a mi Urunk Jézus Krisztus irgalmasságát az örök életre.