Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Név nélkül: - A vallások és felekezetek statisztikája
S a mint előbbre haladunka kiválasztott népnek történetében, mindig határozottabb jelleget öltenek az Istennek Ígéretei. Egy évezreddel Urunk születése előtt Dávid, a zsidók kegyes és istenfélő királya látja meg a hasadó hajnalnak harmadik sugarát, hallja meg Istennek a megváltásra vonatkozó harmadik igéretét. Midőn a kegyes király hajlékot akart emelni a Jehovának, az Úr Náthán próféta ajkai által azt mondotta néki: „Mikor pedig a te napjaid betelnek és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánnad a te magodat, mely ágyékodból származik és megerósitem az ő királyságát: Az log templomot épiteni az én nevemnek és megerósitem az ő királyságának trónját mindörökké." (II. Sámuel 7, 12-13 ) Ezen harmadik isteni Ígéretben már határozottan kidomborodik az Isten országának képe, melyet Krisztus Urunk később az ó szép tanításaiban oly vonzó alakban rajzolt meg. Királyság lesz az, mely soha el nem fog múlni; templom lesz, mely Isten névének lesz szentelve. Minél világosabban szóltak az isteni Ígéretek ; minél határozottabb alakot, öltöttek Izrael fiainak lelkében a messiási remények: annál erősebb volt egyszersmind a sziveknek vágyakozása is az ígéreteknek megvalósulása után. S az Úr egy negyedik Ígérettel öntött erőt és bizodalmat a vágyódó szivekbe. „Egy kevés idő van még és én megindítom az eget és a földet, a tengert és a szárazat. Es megindítok minden pogány népet és eljön minden pogány nép szine -java és megtöltöm a házat dicsőséggel." Ezt mondja a seregeknek ura. (Aggeus II. 6 — 7.) E negyedik ígéret megjelöli az időt, a mely még hátra van a Megváltó eljöveteléig, élénk szikekkel ecseteli a Megváltó eljövetelének nagy jelentőségét s kifejezi határozottan, hogy a megváltás áldásaiban a pogányok is részesülni fognak. Az időknek teljességében mind ezen Ígéretek s az azokhoz fűzött remények és vágyak teljesültek. A Názárethi Jézus volt Évának azon magzatja, a tt megtörte a kigyónak, a bűn hatalmának fejét, midőn az Isten törvényének hatalmas fegyverével legyőzte a kísértőt; a ki bűnt nem cselekedett, sót álnokság nem találtatott az ő szájában; a ki engedelmes volt mennyei atyjának halálig, még pedig a keresztfának haláláig, nekünk példát hagyván, hogy az ó nyomdokait kövessük. A Názárethi Jézus volt Ábrahámnak azon magzatja, a kiben megáldattak a földnek mindert nemzetségei, — még pedig nem érzéktelen világi javakkal, nem múló dicsőséggel, miként a zsidók az Ígéreteket értelmezték; hanem drága szellemi javakkal: Istennek ismeretével, bűnöknek bocsánatával, a lélek üdvösségének bizonyosságával. A Názárethi Jézus volt Dávidnak azon magzatja, a ki templomot épített az Isten nevének, még pedig nem czédrusfából épült kézzel csinált templomot, melyet az ellenség elpusztíthatott, hanem a keresztyén anyaszentegyháznak a hit kősziklájára épített magasztos templomát, melyen a pokol kapui] sem vehetnek diadalmat. És az Úr meg is erősítette az ó királyságának trónját mindörökké.. Az ő országlásának vége nem lószen. ó még ma is vezeti népét az igazságra s a bűn ellen győzelemre. A Názárethi Jézus volt az, a kinek eljövetele megindította az eget és a földet, a tengert és a szárazat. 0 hozzá jött el minden pogány népeknek színe java s az ó háza telt meg az Istennek: dicsőségével. Ez volt az advent, a világnak adventja. Ám ezen advent megismétlődik ma is minden esztendőben. A karácsonyt megelőző négy hét a keresztyének adventja. Legyen elég nekünk ez a rövid idő arra, hogy a Megváltó eljövetelére móltóképpen előkészüljünk s őt méltóképpen fogadhassuk, Ismerjük munkásságának áldásait; ezen áldások elnyerhetésének feltételeit: fel tehát az adventi munkára, hogy időnk ne repüljön el tőlünk hiába; tisztítsuk meg szivünket a bűnnek szennyétől ; emeljünk abban oltárt az Üdvözítő részére a hitnek sziklájából. gyújtsuk meg azon a szeretetnek tüzét s árasszuk el azt a reménységnek illatával, hogy a Megváltó abba bevonulhasson ós kedves otthonra találjon. B. E. A vallások és felekezetek statisztikája. A kormánynak az ország közállapotairól kiadott jelentésében érdekes adatokat találunk a egyházi életre nézve. Az egyházi és hitélet terén nyilvánuló egyes jelenségekről folytatott adatgyűjtések eredményei, természetesen nem elegendók a vallási élet való-'