Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Raffay Sándor. A belmissiói egyesületekről

lehet, ha csak erőszakolni nem akirjuk a dolgot Pedig autonomikus szervezetünk mellett az erőszakolás és a centralizálás a legelső egyházközségen, melynek tudatos „illetékes vezetői" vannak, megakadna. De vétek is volna az uniformizálás kedvéért megbolygatni olyan gyülekezeteket, melyek már e tekintetben még a belmissiói egyesületek „illetékes vezetőinek" is tanulmány tárgyául és mintául szolgálhatnának. Pozsonyt értem, éppen azt a Pozsonyt, melyet Mayer kollegám „kez. dettól fogva e czélra rosszul választott helynek tekintett s azt illetékes helyen előre jelezte ? Pedig én meg éppen Pozsonyt tartottam e czélra egyedül alkalmasnak, a hol ugyan nagy buzgó beszédekkel nem igen ér el az ember semmit, de annál többet tanulhat, ha akar. Mert annyi s oly vi rágzó belmissiói egyesület s oly eleven gyülekezeti élet, oly tudatos protestáns szellem talán sehol sincs az országban, mint itt. Itt élő bizonyságát láthatta volna a belmissiói egyesület minden egyes barátja ós „illetékes vezetője.* hogy mit és hogyan lehet és kell szervezni az egyház építésére a „hivatalos egyház" kezében, közjóra, buzgón, hivalkodás és országos zaj nélkül. És ez az igazi belmissionálás. Nem kell ide egyesület, csak egészséges evang. szellem. Addig, a mig ez a szellem ól ós hat és vezérel, nem féltem egyházunkat. Hogy bajaink vannak, az is csak azért van, mert ez a szellem meglankadt. Ezt kell telébresztenünk, ápolnunk, diadalmaskodó erőre segítenünk. S ez legyen a belmissió minden egyes barátjának czélja. De ehhez nem kell egyesület. Nem még akkor sem, ha ez az ellenség fegyvere. „Avagy talán, mikor az ellenség gyorstüzelő s ismétlő fegyverrel lövöldöz ránk, az egyszerű élőiről töltő fegyverrel is szembe nézhetünk vele?* kérdi Mayer kartársam. Igen és pedig sikeresen. Az a régi elöltöltő, melyet nem egyesületeken keresztül, hanem szemtől szembe töltötték meg az istenige minden ellenséget pusztító erejével, ma is a legjobb fegyver. Álljon csak most is minden lelkész a Krisztus evangéliumával a nép élére s ne hátulról akarja harczra biztatni és győzelemre nógatni a hivők seregét, hanem mindenben elől járva « legfókép az evangéliumi igazságot fennen lobogtassa, szóval ós tettel hirdesse, akkor az a régi jó elöltöltő ma is elsül, talál és győzelmet vív ki. S ez igazolja azt is, hogy nem £d felekezeti szűkkeblűség, hanem a belmissió munkájának hiîyes felfogása mondatja velem ezt, hogy én közös prot. országos belmissiói egyesületet nem kívánok. Mayer kartársam szerint az általuk tervezett országos belmissiói egyesület a felekezeten felülálló emelkedettebb, nem hivatalos protestanizmus lemé. Tehát valami egészen új dolog, a mit az ilyen magamforma emberek, „kik nem tekintenek a dolog mélyébe," elég gyarlók magasztosságában fel nem fogni. Előbb is azonban kénytelen vagyok kimutatni, hogy e tekintetben maga Mayer kartársam nem nyilatkozik világosan, mert egyszer azt mondja, hogy egyik nagy tévedésem, hogy „a belmissiót tisztán felekezeti intransigens ügynek tekintem," majd meg: „R. tovább megy s azt állítja, hogy közös prot. belmissiói egyesületet alakítani lehetetlen. De hogy miért lehetetlen, azt már valóban nem tudom belátni stb." Ezekkel szemben azonban ugyanazon czikk más helyén azt mondja, bogy ő az unionáló törekvések minden neme ellen tiltakozik. Pedig ez igenis unionálás és pedig olyan ügyekben, melyekben a tan mellett legkevésbbé lehet unionálni. Közös országos egye. sületnek a vezetői nem lehetnek csak egyik felekezet tagjai, s ha ezek bármiben intézkednek, már okvetlenül idegen felekezet legbensőbb „családi

8 ügyeibe avatkoznak. Hogy itt oiyan nyelvi ós nemzetiségi és tanbeli súrlódások jönnének létre, milyenekre semmi szükségünk sincs, azt könnyű belátni És csakugyan „szektákra s nemzetiségi pártegyházakra bomlasztaná szét a magyar protestantismust, a mitől óvja meg őt az ég." Mert ha másként nem, a belmissiói egyesületeket elfogadó és el nem fogadó pártokká tömörülne az egyházak egyeteme, pedig ez is csak pártokra bomlás. Azért én a testvérrel kezet fogva, kart karba öltve, váll. vetve kívánok küzdeni a közös családi érdekekért a közös ellenség és az élet minden baja, és az idők minden ostroma ellen, de úr akarok maradn a magam portáján, mert az én házam az én váram, annak ügyeibe, családi dolgaimba senki emberfiának, meg a testvéremnek se, engedek beleszólást. Ezért kell ennek a belmissiói munkásságnak felekezetinek és nevezetesen gyülekezetinek és nem országosan szervezett központi dolognak lennie. Csak úgy érhet czólt, ha szabadon, a szükség szerint, tehát teljesen a gyülekezeti individualitás szerint alakul ós idomul a munka. De még egyet. Sem azon a modon, melyet tervbe vettek, sem azzal a modorral, melylyel küzdenek, nem érhetnek óhajtott ós érdemelt czélt