Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Stromp László. Luther és a pápa

Csak Milticz látott tisztán, ó tudta, hogy Lutherben mi lélek lakik ; ó látta, hogy egész nagy Németország a művelt és igazán vallásos világ közvéleménye is ó mellette áll ! Gondolt hát egy nagyot s mielőtt még Luther emiitett harmadik nagy művét kiadta volna, az augustinus barátokkal gyűlést tart Eislebenben, oly czélból, hogy Luiher rendi társait felkérje, birják őt békességre; s czélt is ért itt annyiban, mert ezek csakugyan el is küldik két tekintélyes emberüket, a volt és az új priort, Staupitzot és Linket, oly megbízással, hogy Luthert hallgatásra birják. Sőt magával Lutherrel is személyesen összejön Lich^ tenbergben és szép szavakkal ráveszi őt, hogy mielőtt még az átokbulla megérkezik, irjon még egyszer a pápának, mondja el, mint hajszolták ót be eddig a vitába s jelentse ki, hogy a pápát bántani nem volt soha szándékában. Hát Luther hajtott a szép szóra. Elvégre is békét akart ó és nem háborút: de tisztességes békét, melyet az Igazság győzelme viv ki. Meg irta hát, most harmadik levelét is a pápához*) s e levélben egy hitvallónak őszinteségével, bátor ságával ós rémületlen hitével mondja el, a mi a szivén fekszik. Nekem ezúttal az volt a kitűzött czélom, hogy t. hallgatóimat e felséges levéllel megismertessem. Csak annyit mondtam el, a mennyi e levél megértéséhez szükséges: azért most már nem én, de hadd beszéljen Luther maga . . . Kiemelve mindenelótt a pápa Személye iránt érzett tiszteletét, a melynek határait soha sem lépte át, elismeri, hogy igenis én erősen megtámadtam, de csak úgy általánosságban, némely keresztyénellenes tant; ellenfeleim irányában is kíméletlen voltam, nem az ó gonosz életük, hanem az ó keresztyénellenes tanaik és vélekezésük miatt: és azt éppenséggel sem bántam meg, sót feltett szándékom, hogy továbbra is serény és éles maradok, semmit sem törődve azzal, hogy némelyek ezt mire magyarázták. Hivatkozott Krisztus példájára, a ki ellenfeleit kigyófajzatnak, a sátán gyermekeinek, vakoknak, képmutatóknak nevezi ; hasonloan Pálra s a prófétákra, a kik ott, a hol Isten ügyéről volt szó, tekintetet, kíméletet nem ismertek, aztán igy folytatja :**) „Annak okáért kérlek szent atyám Leó, vedd kedvesen ezt az én mentségemet és tedd fel rólam bizonyosan, hogy nekem eszem ágában sem volt soha a te személyedet gonoszszal illetni, és hogy én olyan ember vagyok, a ki neked mindig a legjobbat kívánja; a ki vitázni, perelni senkivel sem óhajt, bárkinek gonosz élete, •) 1520 szept 6-ról keltezve. **) Az itt idézett részek dr. M a s z n y i k Endrének felolvasó által revideált s a prot. irod. társaság kiadásában aég ez évben megjelenő fordításából vannak véve. egyesegyedűl az isten igéjének igazsága miatt Bárkinek mindenben örömest engedek, de Isten igéjét nem akarom, nem is tehetem, hogy el hagyjam, avagy megtagadjam. Ha valaki másként gondolkodik rólam, téved, és igazán nem értett meg engem I „Az igaz — folytatja — hogy én a római székre jó erősen rátapintottam, de neked magadnak is be kell ismerned, hogy az sokkal gonoszabb és utálatosabb, mint valaha Sodorna ós Gomora, avagy Babylon volt. En úgy látom, e gazságból nincs is, a mi kigyógyíthatná. Fenekestől felfordult ott minden. Az bántott engem, hogy a te s a római egyház nevében a szegény nepet az egész világon csalják és nyúzzák : ez ellen keltem én ki es ki is fogok kelni, a mig csak keresztyén lélek él bennem ..." Fáj a lelkének hogy „a római egyház, a mely időknek előtte a legszentebb vala, most már latrok bar lángjává, bűn, halál és kárhozat kútforrásává és országává lón, hogy el nem is gondolható, több gazság burjánozhatnék e fel, ha szinte maga za Antikrisztus jönne is el. Es e közben, te, szent atyám Leó, úgy ülsz ott, mint juh a farkasok, és mint Dávid az oroszlánok és mint Ezókiel a skorpiók között. Mit tehetsz te egymagad annyi dühös szörnyeteg ellen ; és bárha három vagy négy tudós, kegyes biboros szegődne is hozzád, mi az annyi csőcselék közt? Még bele sem fognátok a bajok orvoslásába és már méregtől kellene elpusztulnotok." Kijelenti, hogy Róma betegsége gyógyithatlan, bukása feltartózhatlan s hozzátűzi : „A te kötelességed és a biborosoké volna, hogy e csapást elháritsátok : ámde a nyavalya csúffá teszi az orvosságot; ló ós kocsis mit sem adnak a kocsira. Ezért sajnálom, kegyes Leó, hogy te papa lettél ebben az időben. Te bizony méltó letiél volna arra. hogy jobb időkben pápáskodjal. A római szók téged és hozzád hasonlókat nem érdemel; a gonosz léleknek kellett volna itt pápának lennie, a ki bizonnyal inkább is úr e Babylonban mint te.

u „Vajha le is mondanál tisztségedről, és élnél valamely alapítványból vagy atyai örökségedből, mert valóban egy ily tisztséggel méltóképen senki mást nem lehetne kitüntetni, csa c egy Iskariótes Júdást és a hozzá hasonló, Isten tói megvetett népet. Óh te boldogtalan Leó, a ki a legveszedelmesebb székben ülsz, bizuny igazságot mondok neked, mert javadat óhajtom." Hivatkozik szent Bernátra, a ki 300 év előtt vádat emelt a pápa ellen, jóllehet ez maga nem volt közvetlen oka az akkori romlásnak : hát azt a jogot gyakorolja most ő, Luther is, hiszen Róma gazsága most „túltesz a török gazságon, úgy, hogy igaz a beszéd, Róma egy-