Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Stromp László. Luther és a pápa

llondom : az idők teljességében. Mert min* aden nagy eszme az idők teljességében jelen meg. A mikor t. i. a kor már annak befogadására megérett . . . Megérett peiig a mennyiben az előző kor szellemileg és erkölcsileg csődbe jutott s a lelkekben megfogant, meggyökerezett egy többé kipusztíthatatlan vágy — egy jobb, egy tökéletesebb. egy emberibb állapot után. Hogy milyen sötétségben, milyen szellemi és erkölcsi elmaradottságban éltek akkor az emberek, arra nézve csak két példát hozok fel. Egyik Luther panaszos kifakadása, a melyet nagykátéjának előszavában olvasunk, a hol a szász fejedelemségben a választó fejedelem egyenes meghagyásából végzett egyház ós iskolavizitácziójának tanulságait foglalja össze, A népet a papság a legnagyobb butaságban es lelki rabságban tartja, úgy, hogy szegényeknek az evangéliomról még csak sejtelmök sincs. „Ebek, disznók módjára" élnek szellemi moslékon, szellemi sötétségben ; a papok pedig — „jó Isten 1 ezek még csak a falánk, hasimádó szörnyetegek ; jobban is illenék reájuk a disznópásztor, vagy kutyapeczér neve, ssmhogy a lelkipásztor magasztos elnevezése*

1 . .*) A másik példát Luther választó fejedelme, a később méltán bölcsnek nevezett Frigyes maga szolgáltatja. Èz a kegyes fejedelein elhatározta, hogy nemcsak egyetemet alapit a tudomány-, de templomot is épít a lelkek épülése számára. inig aztán a templom épült, hát ő maga meg elment a szentföldre, hogy ereklyéket gyűjtsön. Össze is gyűjtött közel 5000 dirabot 1 Jó Isten I mily gazdagnak érezte magát, a mikor e nagy kincsesei haza érkezett I Hogy is ne ! Hiszen ez ereklyék közt ott volt például a Heródes által megölt kisdedek közül egy egész holttetem ; Mó« zes égő csipkebokrából egy megszenesedett ág; néhány mag a pusztai mannából ; egy csomó korom a tüzes kemenczéból, a melyre Dániel társaival együtt vettetett; Mária hajából egy fürt; néhány foszlány a kisded Jézus pólyarongyaiból ; egy-két forgács a jászolból ós szalmából, a me> lyen feküdt; némi maradók a három királyok ajándókáoól, az aranyból, tömjénből és myrrhából ; az Üdvözítő szakájából is néhány szál ; néhány morzsa az Úr vacsoráján kiosztott kenyérből ; egy darabja a biborköpenynek, a melyet a római katonák csúfságból a Jézus vállaira vetettek; a Jézus tövis koszorújából egy tüske darab s a keresztreleszitése alkalmával a római pribékek által használt kinzó eszközökből egesz légió. Mert ily ereklyékhez, melyekkel élelmes kalmárszellem becsapja a hiszékeny kegyességet, búcsút járni, azokat imádni, akkor még sokkal inkább divatban volt, mint manapság. Ámde már virradt — keletfelól. Kelőben volt az Üdvösségnek ragyogó napja ; s e hajnalpirka*) L. Luther »Catechismus majorijának előszavát. dásnak hirdetője: Luther. Mert hát, mondom, nem új világosságot teremtett ő ; ő csuk hirdetője volt ama mennyei Világosság új életre ébredésének. Hiszen — tudjuk — nem azért virrad, mert a kakas kukorékol; de mert virrad, azért kukorékol a kakas . . . Igy volt ez Lutherrel is, a kit ezért a hajnalüdvözlő, hajnalhirdetó jelentőségéért nevezte el egy hires kortársa, a nevezetes norinbergai varga, s még nevezetesebb poéta a „wittembergi fülemilónek," lelkesen zengve róla*) „Hajnalodik, ébredjetek I Vidám daltól zeng a berek. Halld, mint csattog a fülmiie, Csak úgy^cseng a,bérez, völgy bele." Hogyan törtónt, hogyan nem, ki tudná megmondani : de tény az, hogy a vittenbergi csaló gány szokatlan énekében eleinte maga X Leo pápa ő szentsége is különös kedvét lelte. — „Az a Márion barát — mondogatta — szó ide, szó oda ragyugó elme." Meg is volt győződve arról, hogy az ingerültségnek, a melyet kedvelt augus tinusa az egyház czégbeli theologusai között keltett, oka aL ellene irigykedő dominikánus és fran ciskánus barátok féltékenységében ós patvaríodásában keresendő, — Hát csak hadd vitatkozzanak, gondolta, csak a pápai széknek békét hagyja nuk. . . Mikor aztán a 95 tételt kiszögezte Luther s ez a czéhbeli theologusok körében egész forradalmat teremtett: Eómaban is tigyelmesebbekke lettek és elhatározták, hogy a keletkezett forron gásnak rövidesen gátat vetnek, Ezt pedig úgy vélték a legnőiesebben eliritózhetónek, hogy Luthert Rómába idézik — ad audiendum verbum. — Hanem ó már járt egyszer Rómában, meg is bánta nagyon, mert sok édes képzeletéből lón ott kegyetlen kiábrándulása ; azért hát nem igen óhajtotta a „szent" várost újból meglátni. A szász választó fejedelem ki is vitte, hogy hallgassák ki csak Luthert itthon, Németországban ; ő meg ekkor irta első levelét a pápához,**) a melyben azt tiui engedelmességéről biztosítja. Hiszen nem akart még ekkor ő a pápával szakítani, mert hitte, hogy ezt ügye igazságáról meggyőzheti, az egyházat akarta ő csak megjavítani, a hitet megtisztítani. Ismerjük Luther kihallgatásanak történetét. Ott áll először a dominikánus barátból lett gőgös bíboros Faetai de Vio-Tamas előtt, Agosta városában ; majd meg a sima, ügyes pápai kamarás Miltitz Károly előtt Altenburgban. Amaz gőgjével kudarezot vall : Luther nem von vissza semmit. Emez sima tapintatosságával megígérteti Lutherrel, hogy ha ellenfelei elhallgatnak: hát Isten *) Hans Sachs „der Wittemberger Nachtigall." Magyarra fordította Payr Sándor „A wittembergi fülemile* czimén. Kiadták „A mi otthonunk könyves házában" 1893-bau dr. M a s z n y i k Endre és S t r o m p László. ••) 1518. május 80.