Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Raffay Sándor. A belmissiói egyesületekről

mkkor felelnek meg czeljusnak, ha a lelkész, s ismét másutt, ha „hozzáértő, egy háziasari gondolkodó s buzgó emberek felügyelete s vezetése alatt állanak," — és „ha az egyházon belül s annak támogatására alakulnak." E sok ellenmondásban ez az utolsó állitás helyes ós komoly dolog. Itt már csakugyan egy útra kerültünk. Ámde az az egyesületezós, melynek Mayer kartársam is szószólója, nem ilyen. Az az egyháion kivül akar megindulni, s állani is, ezért nem is támogatná, hanem támadná az egyház érdekeit. Hogy az egyházon kivül akar megindulni ós maradni, ezt nemcsak az a szerencsétlen alapszabály-tervezet mutatta, melyet a pozsonyi gyűlésre kibocsátottak, hanem az is, hogy „futkározó atyafiakat," azaz hogy „utazó titkárokat" akarnak a békés egyházakra zűditani, a kik a lelkész munkáját a „hivatalos egyháztól •függetlenül" akarják elősegíteni. No meg az erdélyiekkel is ép a miatt áll heves harczbati az „illetékes vezetőség," mert hogy azok az egyházgyülekezetek keretein belül, ha és a mint a szükség kívánja, igyekeznek segíteni a bajokon. S csakis ez a helyes dolog, csakis igy lesz bármely belmissiói munka a gyülekezet szükségleteinek megfelelő s helyes módon támogatója a lelkész által vezetett evangelizátiónak. Ha a diakonusok alkalmazása, a szegény ügy komoly felkarolása, az egyházi élet minden irányú elevenitése és a prot. öntudat emelése és fejlesztése munkájában az arra hivatott tényezőket s nevezetesen az egyház alkotmánya értelmében „illetékes vezetőket," lelkészt, presbyteriumot- segít ós támogat valaki, áldott munkát végez, de hogy akár egyes ember, akár egyesület a gyülekezeten kivül állva a gyülekezeti életet, esetleg a gyülekezet arra hivatott elöljárói ellenére is befolyásolja s az egyházközségnek — ismétlem — legbensőbb családi ügyeibe avatkozzék, azt megengedni lehetetlen. Hiszen maga Mayer kartársam is tudja, hogy a most tervbe vett idegen mintának külföldön már a javitásával foglalkoznak, tudja, hogy az egyházak területén bár, de azoktól függetlenül alakult és fennálló belmissiói egyesületeket éppen, mert rendkivül sok bajt okoznak, s a gyülekezeti élet rendjét felforgatják vagy legalább erősen veszélyeztetik, az egyházba beolvasztani igyekeznek. Én tehát nem a belmissiói munkásság ellen küzködöm, hanem az egyesületezés ellen. Mert azt tartom, hogy ezeket országosan szervezni, plane a „hivatalos" egyházon kivül, s ezekből a „futkározó atyafiak" révén a gyülekezetek életébe beavatkozni, valóságos bún volna Az egyesületezés különben se természete, se a mi népünknek, se az evang. keresztyénségnek. A római katholicismust e tekintetben nem követhetjük, mert ott az egyházfogalom s egyházszervezet követeli az egyesületeket. Ott az egyház, mint üdvközvetitő intézmény, a gyülekezeti életet nem ismerheti, mert a hivatalos ós nem hivatalos egyházat — a mi nálunk nincs — óriási ür választja el egymástól. Az egyes hivő mégis a lelkipásztori gondozás oly mértékét tapasztalja ott, a milyent — sajnos — nálunk ma már nem igen tapasztal. S mert másként ott épiteni nem igen lehet, egyesületekbe vonják be a hivőket. Én ezek után a példák után nem indulok, mert a r. kath. egyházban, a hol az Ige nem azt a szerepet tölti be, mint nálunk, csakugyan egyesületek „adnak munkát a népnek s jelölik ki a helyét és kötelességét minden egyes egyháztagnak, hogy hol s miként működhetik legsikeresebben,

4 de nálunk azt az Istenige teszi. A Krisztus hamisitatlan tiszta evangéliuma ós annak igazán lelkipásztori hű kezelése oltja be a vad olajfát gyümölcsöző szelid fává. A hol az evangélium nemcsak bekötött könyv, melyet a zsebben hordanak, nemcsak czimer ós jel, melyet emlegetnek és idéznek, hanem igazán élő, ható erő a szivekben, ott nincs szükség »hely kimutatásra" „kötelesség kijelölésre," mert annak az evangéliumnak minden egyes hive tudni fogja, hogy Istentől — és nem az egyesületektől — elrendelt munkakörében mit és hogyan kell végeznie. Én azt tartom, tessék abba az egyházba és annak minden egyes tagjába éltető szellemet önteni s nem instrukcziókat adni. Mert ha az igaz evan géliumi szellem hiányzik, ezer egyesület küzködjék bár rajta, istenországát fel nem ópiti soha. Én tehát nem az egyesületektől várom az evangégéliumi keresztyénség szellemének felébredését, hanem megfordítva, az a szellem majd meg fogja alkotni, miként a múltban megalkotta — s ez adja meg a jogosultságát az egyesületeket nem tűrő evang. egyházban a gyámintézetnek stb. — a neki szükséges, mert az evangéliumi szellemet egysé gesitően munkáló egyesületeket. Hasonlót hasonlóval visszaverni akarni, nem mindig lehet. A természettől függ minden. Ha az egész társadalom egyesületekre szakadna is, nekünk azt megtennünk nem szükséges ég nem ia