Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - XIII. szepesi városi egyházmegye
sosság es egyháziasság lelke szólal meg az esperesi évi jelentós eme számaiban. Jól mondá egyházmegyei felügyelő urunk, midőn a jelentést tevő esperesnek jelentéséért az egyházmegye köszönetét tolmácsolta: a mely egyháznak tagjait ilyen lélek hatja át és addig, mig e lélek él és munkál, azon egyháznak a némileg borús XX-dik századtól sem kell tartania. Mert ezen század is elmaradhatatlanul kezébe adja a magyar prot. egyháznak a győzelmi lobogót. Az egyházmegyei gyűlés további folyamát még a következők tették figyelem-lekötóvé. Az egyházmegyei gyülekezetek az egyházmegye kormányzási költségeire fizetett eddigi 144 korona évi adót 404 koronára emelték; — mely évi adó felemeléssel kapcsolatosan az egyházmegyei számvevőszék azon indítványt terjeszti a közgyűlés elé: szorgalmazza a győri evang. egyházmegye a dunántúli ev. egyházkerületnél, ez viszont az egyetemes közgyűlésnél, hogy evang. egyház egyetemünk keresse meg a magas kormányt, hogy az egyházi administratió költségeire azon munkának megfelelő összeget folyósítson ev. egyházunk számára, a mely áldásos munkát egyházunk kultúrális tekintetben végez. Mert, mikor egyházunk kultúrális munkáját végzi, e munka állami jobblétünk emelésének hatalmas emeltyűjéül szolgál ; s viszont, midőn az állam ev. egyházunkat segiti magasztos missiójának minél tökéletesebb teljesítésében : akkor az állam csak három százados tartozásának törleszti némi részletét. Az indítvány természetesen elfogadtatott. Nem hagyhatók említés nélkül a következő statisztikai adatok sem, mint az evangelmi szellem munkájának gyümölcse. A győri ág. hitv. ev. egyházmegye összes gyülekezeteinek ingatlan és ingó vagyona 1.675,270 koronát képvisel, a különböző alapítványok összege pedig 329,000 koronát teszen ki. További tárgya volt egyházmegyei gyűlésünknek „egyetemes szabályrendelet az iskolai bizottságok szervezéséről" szóló munkálat, melyet lsó Vincze győri lelkész ismertetett tüzetesen. Előterjesztése alapján — miután e szabályrendelet elvei és elvi rendelkezései 1891—94. évben hozott zsinati törvényeken alapulnak — a szabályrendelet egész terjedelmében elfogadtatik, oly kijelentéssel azonban, hogy a tagok száma az egész vonalon a lehető legkisebbre redukalandó, pénzügyi tekintetekből. Ugyancsak vita nélkül elfogadtatott Bognár Endre lelkész által ismertetett „Egyetemes szabályrendelet a vallástanítás tervéről." Mikor végre az egyházmegyei iskolai bizottság jelentése alapján arról az örvendetes tényről ertesült közgyűlésünk, miszerint a győri ev. egyházmegye összes elemi iskoláiban a hivatott tanerők minden tekintetben dicséretesen oldották meg munkájokat a lefolyt iskolai évben, valódi lelki öröm között készültünk bezárni évi gyűlésünket, azt az édes tudatot vive magunkkal, hogy egyházmegyénkben, annak minden egyes egyházközségében mindenek szép rendben és ékesen folytak. Azonban a mi régi ellenségünk ha meg nem is ronthatta, de megzavarta ez alkalommal is a mi lelki örömünket. Ugyanis egyházmegyei ügyész és n. baráti lelkész azt a szomorú tényt hozta egyházmegyei gyűlésünk tudomására, miszerint a kis baráti r. kath. iskolaszék, a róm kath. plébános és tanitó földjeinek megmunkálására szükséges összeget azon kis baráti ev. hívekre is kivetette, kik olyan ingatlanoknak vannak birtokában, melyek a legutóbbi canonica visitatió alkalmával r. kath. hivek kezein voltak, — ós az összeg megyehatósági'ag végre is hajtatott rajtok. Es a mi e tényt még szomorúbbá teszi, ezen jogtiprást, a kivetést, a k. baráti r. kath. iskolaszék szolgabírói kitanitás alapján és annak támogatásával követte el. Bizony, bizony igaza volt esperes úrnak, mikor elnöki megnyitjóában a XX dik századot ev. egyházunkra nézve borúsnak jelezte és ev. egyházunknak nemcsak elöljáróságait, de' minden egyes tagját a megkettőztetett őrtállásra és fáradhatatlanságra buzdította. Mert legyen bár borús a jelen kepe és a jövőből is vessék küzdelmek árnyékukat előre a jelenre : ha egyházunk minden tagja az őrködésben és munkában hiven megállja helyét, akkor a magyar ev. egyházon a pokol kapui sem vehetnek diadalt l Úgy legyen 1 A XIII. városi egyházuiegje SzepesBélán július 3 án megtartott közgyűlése ünnepélyes, szép lefolyású volt. miután e gyűlésen Weber Samu eddigi alesperes, főesperesi hivatalába beiktattatott. Az egyházmegyei képviselőkön kivül mint vendégek megjelentek Zelenka Pál püspök, G lauf Pál főesperes, Csiskó János kassai lelkész, Brukner késmárki lyceumi igazgató, Székely mint a tátraaljai szomszéd egyházmegye képviselője, valamint több tiszttársa is. Táviratilag vagy levélben üdvözletöket küldték Terray főesperes, Schönvizner főesperes, Zelenka Lajos kerületi jegyző, dr. Szlávik, Brochkó Gr. A. és Danhauz er Rezsó. A szépen feldíszített templomban a gyámintézeti istenitisztelet Zimmermann Andor gölniczi lelkész lelkes szónoklata és a helybeli ifjúsági egyesületek szép négy hangú éneke mellett Neupauer M. tanitó vezetése alatt 8 órakor kezdődött. Az offertórium eredménye 79 kor. Miután Münnich Kálmán felügyelő a gyűlést megnyitotta, egyszersmind kijelentette, hogy mind a 22 anyagyülekezet egyhangúlag, közbizodalommal az eddigi alesperest Weber Samut választotta meg fóespercsnek, a mi lelkes éljenzéssel tudomásul vétetett, az új főesperes letette hivatalos esküjét, a felügyelő által új állásában legszivélyesebben üdvözöltetett és arra kéretett, hogy mint eddigelé úgy jövőre is teljesítse kö-