Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - I. Versek - Csermák Kálmán. Adj békességet
p-n és vasanyaga jó ós elegendő lesz az új épülethez is, vagy pedig ne törődjünk ezzel a kérdéssel, bizzuk azt egészen az épitőmesterre. Ezen véleménynyel szemben nem egészen új, de úgy látszik ma még meglehetősen elszigetelt és az érvényesüléstől nagyon távol álló nézet törekszik magának utat törni, hogy iparkodjunk mindenek előtt összes erőink felhasználásával az Irodalmi Társaság útján egyháztörténelmi emlékeink gyűjteményét teljessé tenni s ha az meglesz, bizvást engedhetünk szabad tért az időközben nevelkedett nemzedék egyéni munkásságának az egyháztörténelem rendszeres feldolgozása körül. E/; már nem a mai nemzedék feladata I S. J. Adj békességet. Te, ki harmattal s napsugárral Élteted a liliomokat. Kinek keze a kis madárnak Kellő időben tápot ad, Te, ki a szomjúhozó szarvast Hűvös patakhoz vezeted : Add azt korunknak is. kegyelmes l Mi nélkül boldog nem lehet. Békéért esdünk, mi Tehozzád; De nem a mely minden vihart • Eltávolít és azt eszközli, Hogy nyugodjék mindig a kard. Nem, békességet adj szivünkbe, A mely még a harcztól se fél S igédnek kőszirtjén nyugodván El nem múlik, örökön él. Adj, óh Urunk reményt szivünkbe, Mely soha meg nem szégyenül ; Adj szeretetet, mely Tehozzád, Hű marad rendületlenül. Adj erős hitet, mely a harczban Győzelmi babért nyerjen el, A mely Tenéked a máglyán is, Dics-himnusokat énekel. Mi bűnösök, e nagy kegyelmet, Nem érdemeltük meg soha; De te atyánk I a megtérőkhöz Nem voltál soha mostoha. Halld meg tehát, ha Izraellel Esdve kérjük nagy kegyedet, Ekképpen szólván : „El nem bocsátlak, Mig meg nem áldasz engemet I" Nem, magadtól el nem taszítod, Ki hozzád buzgón könyörög, A gyenge nádat nem rontod meg . S a kanóczot, mely füstölög, Te meg nem oltod, de szelíden Így hivod fel a híveket: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan — S én megnyugosztlak titeket!" Oh jöjjetek al hát mindnyájan, A kik kerestek üdvöt itt, Mert üdvösség nincs senki másban, 0 az ki minket üdvözít. Oh jöjjetek hát, hisz a hivőt. Ő nála élet s béke várja; Mert könnyű mindig az ó terhe S gyönyörűséges igája Németből szabadon. CSEEMÁK KÁLMÁN. Kérelem. A kiknek utalványt mellékeltem a júniusi utolsó számmal: azoknak előfizetése lejárt; tisztelettel kérem, méltóztassanak az előfizetési dijat, illetve a hátralékot megküldeni. VERES JÓZSEF. BELFÖLD. A protestáns országos árvaegylet választmányának 42-ik évi jelentése az 1900. évi működéséről bemutatja Zámory Kálmán arczképét és életrajzát, a ki 1893-ban vógrendeletileg 50,000 frtot hagyományozott az egyesületnek. Az árvaházban 64 fiú és 47 leány talált gondozást, Rozsnyón 7, Kisújszálláson 2 árvát helyezett el az egyesület; pénzzel segélyezett 47 künlakó árvát. 1900. végén a vagyon 1.047,604 k., rendes kiadás 64,789 k Felpanaszolja a tudósítás, hogy az egyesület tagjainak száma folyton csökken, kiléptek olyanok is, a kik a két protestáns egyház egyikének vagy másikának legelőkelőbb tagjai és az egylet támogatásában elől kellene járniok. A protestáns bál jövedelme 2396 k., a naptár jövedelme 1484 k. volt. Egy árva nevelése 450 k. került Nyilt levél a szerkesztőhöz. Kedves testvéri Hozzád intézem ugyan e sorokat, de Általad szól többeknek, mindazoknak, kik a magyar ev. énekeskönyvvel valamit törődnek. Hát a mit mondtam, mondtam I (Lásd „Magyar Szó") Nem lesz addig a Ti magyar énekeskönyvetekból semmi, mig az Á c h Mihály-fóle, 1696 ban