Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Név nélkül: - A magyar prot. egyháztörténelem és kútfői

hanem ismert kézikönyvek megszokott közhelyei. Az összefoglaló szempontok elavultak, kicsinyesek, gyermekesek. Az anyag feldolgozásában követett módszer a mai tudományos kritikát már meg nem állja. Az igy készült egyháztörténeti kézikönyvek és egyéb munkák nem lehetnek vonzók sem szakemberre, sem az intelligens laikusra nézve, annál kevésbbé a népnek. Még azt mondhatjuk, hogy mai egyháztörténelmi irodalmunk terén még legjobb az, a mit a politikai történelem kutatói foglaltak össze a nemzeti történelem keretében. Az egyháztörténelem iránti érzék sülyedésének egyik főokának tartom egyébként azt a körülményt is, hogy középiskoláinkban az egyháztörténelem nem részesül az őt megillető figyelemben, sőt sajnos olyan mozgalom van keletke. zőben, mely az egyháztörténelemnek a középiskolában a mainál is szűkebb tért akar engedni. Remélhető azonban, hogy e szándék megvalósítását a tanárkarok ébersége meg fogja akadályozni. Igaz ugyan, hogy a középiskolai oktatás szelleme ós berendezése kitörölhetetlen nyomokat hagy egy egész nemzedék szellemi mivoltán, a mi kérdésünk szempontjából azonban a középiskolai egyháztörténelmi oktatási rendszer hiányai, de sőt a theológiák ósdi egyháztörténelmi mesterkedése sem állíthatók oda, mint a jelenlegi szégyenletes koldús szegénységnek okai. Sokkal mélyebben rejlő okok működtek itt közre. Akár mulasztásról, akár szerencsétlenségről van szó, nem egy nemzedékre — a mostanira — vonatkozik, hanem legalább egy évszázadra nyúlik vissza. A XVIII. században Bél Mátyás. Schwartner, Endlicher és Cornides Dániel első sorban lettek volna hivatottak egyháztörténelmi téren is munkásságot kifejteni. Nem tették. Első sorban bizonyára azért, minthogy VI. Károly ós Mária Terézia egyenesen megtiltották az ily irányú munkálkodást, a minek — tekintve az akkori sajtó viszonyokat, könnyen is szerezhettek érvényt. A mi rendszeres munka tehát II. Józsefig elkészült volna is, már csak az említett oknál fogva is kéziratban maradt. Az azóta megjelent rendszeres egyháztörténelmi munkák lehettek a saját korukban a közszüksógletnek megfelelők, az anyag megőrzése, de a tudományos feldolgozás szempontjából is igen becsesek, a mai kor várakozásának azonban nem felelnek meg. Ha már most tekintjük azt a circulus vitiosust, hogy napjainkban nem irnak színvonalon álló egyháztörténelmi munkát, mert nem olvassák, olvasó közönség, mint ilyen, továbbá ilyennek érdeklődése ós ízlése nem keletkezhetik ós nem fejlődhetik, mert nem irnak egyháztörténelmi munkákat : akkor bizonyára szomorú kilátásai vannak a magyar protestáns egyháztörtónelemnek. A szégyenletes állapotból való szabadulásvágyán, tehát az ethikai szemponton kivül, van a dolognak több, egészen kézzel fogható gyakorlati oldala is: a mult teljes, rendszeres és hiteles feltárása határozott irányt adna mai színtelen, ingadozó egyházirodalmi tevékenységünknek; egy* háztórténelmünk modern tudományos színvonalra való emelésével nemzeti közművelődésünk új tartalmat nyer; az irodalmi ós tudományos színvonal emelkedésével a közélet szereplői öntudatosabban kelnetnek védelmére felekezetük jogos érdekeinek. Ne csodáljuk tehát, ha már száz esztendő óta ezen állapot arra ösztönzi vezető köreinket: tehát meg kell íratni a magyar protestáns egyháztörténelmet; a mennyiben pedig ez a jámbor óhajtás megvan ma is, csak az a következtetés vonható le belőle, hogy a napjainkig megjelent egyháztörténeti munkák nem elégítik ki korunk igényeit. Ezúttal nem foglalkozva azzal, hogy minő követelményeket támaszt a mai kor egy nagy egyháztörténelmi munkával szemben, rátérek előbb arra, hogy milyen fejlődésen ment át e kérdés 1782-tól napjainkig. 1782 tői azért, mert ezen évből bírjuk az Aszódon egybegyűlt evangélikus főemberek azon javaslattervezetét, hogy alakuljon meg egy társaság, melynek czólja lenne a magyar evang. egyház történetének megírása. Nem tartom érdek nélkül valónak közölni azon férfiaknak névsorát, kik több, mint száz esztendővel ezelőtt az evang. egyház legtekintélyesebb és legtudósabb elemét tették ki s igy az evang. egyház történetének megírását előkészítő bizottság tagjaivá lőnek. Elnök báró Zay Péter. Világi tagok : Szirmay Ist» ván, Radvánszky János, Gömöry Dávid, Jeszenák István, Prónay Gábor, Adonyi György, Horváth Imre, Fehérváry Károly, Tihanyi Tamás, Libertiny Sámuel, Lehóczky András, Benczúr József, Horváth Jakab, Liszi György, ifj. Keller, Cornides Dániel. Egyházi tagok : Perlaky, Csernyánszky superintendensek, Ribiny, Orudy, Szontagh, Kvassay, Klajnicza lelkészek; Severiny, Hajnóczy és Vietoris tanárok. Ezek közül a saját korukban különösen Benczúr József ós Cornides Dániel az idő-