Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Sass János. Vallásos eszmék Arany J. költészetéből

bői: a népiskolában arra kell törekednem, hogy kegyes, keresztyén lelkületű földmivelőt, vagy munkást, vagy iparost, — a praeparandiában, hogy tudatos és hitben és erkölcsben Krisztust a maga személyes életelvévé tett keresztyén tanitót neveljünk, a ki méltán hivatott arra, hogy a keresztyén igazságokat növendékeivel megismertesse s őket Krisztushoz vezesse; — a gimnáziumban végül, hogy az ifjút, kinek világnézete még csak alakulóban, fejlődőben, az emberi szellem benső lényegének fokozatos feltárása mellett, hasonló genetikai fokozatban megismertessem e szellemnek benső legigazabb tartalmával, a vallással, azzal a tulajdonképpen való humanummal, a melynek legmagasabb, legeszményibb, sót absolut képviselője a keresztyénség. Gondolom, e mozzanatoknak kellett volna érvényesülnie az egyetemes közoktatásügyi bizottsági javaslatban, mely ha ez alapon distinguál vala, lehetetlen, hogy a tanczél meghatározásában oly tétova ingadozást mutasson fel. (Folyt, köv.) STROMP LÁSZLÓ. Vallásos eszmék Arany János költészetéből. A hamis tanú. Az ember keblében élő prometheusi láng lobogásának proteusi alakjai között gyakran találkozunk a törvény kijátszásának ezzel a módjával, melyet költőnk e művében állit elibénk. A világi törvény, ha még oly bölcs körültekintéssel alkották is meg, csaknem kivétel nélkül, talán mindig kijátszható. Mert egy jeles publiczistának szavai szerint nincs oly éles kard, melynek ólét egy még élesebb kard pengéje ki nem csorbíthatná. A törvény korlátai ellen lázongó lélek kísérleteket tesz, nem lehetne-e a benső biró éber figyelmét is valahogy kikerülni. A világ előtt eltitkolt oly körülmények közt hajtja végre az ember az ő cselekedetét, a melyek ennek horderejót, határát, következményeit lényegesen módosítják. És éppen arra számit, hogy teitét a világ egészen máskép fogja tel, máskép magyarázza, más következtetést von le belőle, mint ezt tenné akkor, ha az eltitkolt körülményt ismerné. Maga a cselekedet az általam tudott körülmények közt tulajdonkép nem ellenkezik a törvénnyel. Ezzel akarom megnyugtatni lelkiismeretemet, jóllehet tudom, sőt arra számitok, hogy a világ ama körülményeket nem ismerve, a lelkem mélyébe rejtett gondolatot nem látva, tettemnek, szavamnak egészen más horderőt tulajdonit, mint a mi annak tényleg van. A vén Markus is igen jól tudja, hogy a kik őt tanúnak hívták, azoknak távoli sejtelme sincs arról a darab ládányi földről, melyet ó előre a lába alá készített a tárcsái határon, hogy tehát ö csakugyan ládányi földön mondja el a rettentő esküjét. De azt is tudja, hogy a két község népe nem azt a talpalatnyi földet érti a darab föld alatt, mely felől az ó tanúskodásának kell eldönteni, vájjon tárcsái birtok, vagy a ládányi határhoz tartozik. Azt hiszi azonban, megnyugtathatja lelkiismeretét, mert saját szempontjából, a csak általa tudott körülménynél fogva nem hamisan esküszik. Nem az ő hibája, ha a két község népe az ő esküjót máskép magyarázza. És ha az ügy a világi biró elé kerülne, nem lehetetlen, hogy ez a ravasz Márkust a hamis eskü vádja alól felmentené. A világi biró csak magát a száraz tényt tárgyalja, annak forrását, körülményeit, horderejét nem veszi tekintetbe. De az a benső biró, a ki az isteni mindenhatóságnak egy sugárhulláma az ember Isikében, ismeri a sziv legrejtettebb titkait, előtte nyitott könyvként áll a mi cselekedetünk legtitkosabb rugóival esmindazon gondolatokkal, melyeket alattomban hoz záfűztünk s mind ezeket összevetve mond Ítéletet felettünk, jutalmazva és büntetve kérlelhetlen igazságszeretettel. Ezt az eszmét állítja elénk a költő e népregében. A két község között kitört határper eldöntésére egy ládányi aggastyánt hívnak tanúnak. Tiszteletre méltó, szinte ünnepélyes alak volna, a mint a költő lefesti elénk, görnyedező háttal, zúzmarás fejével. Az évek hosszú sorának emléke van feljegyezve e „téli fa" törzsére, ó benne összpontosul a bizalma mindkét községnek, mert hiszen a bizalom két legbiztosabb alapja; az ismeret ós a mit az öregség állandó tulajdonságául szoktunk gondolni: a becsületesség volna ő benne a közhit szerint egyesülve. Az ó emlékezetének s becsületességének kell tehát a vitás kérdést eldönteni. De mintha már az alak megpillantásakor sejtenónk, hogy a vén Markus nem igaz úton jár ; raszkető alakja nem bizalmat ébreszt, nem az igazság diadalának előre érzett nyugalma fészkeli meg magát a nézők szivében: „Fázik a ki rá néz s a halálra gondol." mintha önkénytelenül is figyelmeztetni akarnák : »Markus, közel vagy a sirhoz, ne terheld lelkedet hamis esküvel 1" Remegő kezei kételyt támasztanak, tán nem is az öregség okozza ez erőtlenséget, hanem lelki vád lappang a vénség álarczában.