Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Bierbrunner Gusztáv. Tapintat és egyforma eljárás

sonló esetekben kivétel nélkül igy jár el mindenütt. Itt tehát az egyforma utasítás folytán a kellő tapintat érvényesülése semmi nehézséget nem okoz. De nálunk I Arról, hogy a hazai két protestáns egyház a róm. kath. egyházzal szemben minden téren egyforma állást foglaljon, régen lemondtam, ámbár ma is sajnálom, hogy a protestantismus egyházi és állami tekintetben ma sem tud inponálóbb helyet elfoglalni. De ami Pázmány Péternek oly könnyűvé tette a visszatérítést, az ma is a protestantismus legnagyobb veszedelme, t. i. az egyforma eljárásnak hiánya. Maradok azonban nálunk, ág. hitv. ev. egyházunknál, és helyesnek tartom az egyforma eljárás meghonosításának sürgetését, bármi okból is származzék az. Annál inkább, mert az ember éppen ellenfeleitől tanulhatja meg legjobban azt, a mire saját érdekeinek megvédésére szüksége van. Magától értetik tehát, hogy az e tekintetben történt felszólalások és törekvések mint egyházi életünk biztosítására vonatkozó örvendetes jelenségek üdvözlendők. Csakhogy úgy, a mint azok történnek, szerény nézetem szerint czélhoz nem vezetnek és legfeljebb azoknak egyéni tapintatát gyarapítják, a kik ezen felszólalásokat és törekvéseket figyelemmel kisérik, azokat magukévá teszik és adott alkalommal hasznát veszik. Egy helyen, lelkészi értekezleten utasításul az határoztatoti, hogy azon evang. hivő, ki róm. kath. nőt vesz el és összes remélendő gyermekeit a róm. kath. egyháznak biztosítja, egyházi hivatalt nem viselhet. Szabad tisztelettel kérdeznem: általános eljárása lesz-e ez az egész magyarországi ág. hitv. ev. egyháznak? Több helyen az egyházi fegyelem szabályozása és alkalmazása iránt indultak meg az eszmeeserék, fogalmaztatnak pontozatok, tétetnek indítványok dicséretes és valódi evangelikus szellemben. De itt is bátorkodom azt a szerény kérdést koczkáztatni : vájjon lehet-e ahhoz remény, hogy ily üdvös törekvések egész, egyetemes egyházunk, ban érvényre fognak jutni? Minden olyan törekvés, bármily üdvös is lenne, mindig arról győzik meg az elfogulatlan szemlélőt, hogy egyházi életünk leggyöngébb oldala a lelkészkedés terén található particularismus. Ezt eddig sem a zsinati törvények, sem az egyetemes gyűlések határozatai teljesen megszüntetni képesek nem voltak. Az egyházmegyei és egyházkerületi lelkészi értekezletek pedig még: kevésbbé süthetnek a bajon. Szerért nézetem szerint csak egy út van, mely a pastorális egyforma eljárás egyetemes meghonosításához vezethet. És ez nem más, mint az egyetemes papi konferenczia, melyet úgy kivánatos volna szervezni, hogy annak a tisztán lelkészkedési ügyekre vonatkozó megállapodásai és határozatai kötelezők volnának egyetemes egyházunk minden lelkészére. Ezen vezérhatározatokon aztán biztosan kifejlődnék a valódi evang. lelkészi tapintat, mely, mert mindenütt érvényesülne, lelkészségünket mint egyházát helyesen és hatható» san védni tudó testületet feltüntetni képes volna. Igaz, itt még egy fontos körülményt figyelembe kellene venni. Azt, hogy a már ahhoztartás czéljából a lelkészeknek kiadott ezen megállapodások és határozatok ellen az egyházi lapokban polemizálni nem volna szabad. Ha róm. kath. püspökök összeülnek, hogy alantas papságuknak pastoralis utasításokat adjanak, abból nem szivárog ki a nyilvánosságba semmi. De ha előfordul eset, melyben ezen utasítások alkalmazandók, az illető lelkész nincsen saját tapintatára utalva, hanem előveszi irattárából a püspöki utasitást és azzal igazolja eljárását. Ily támasz után áhítozik a mi papságunk is,. Az egyházmegyei, egyházkerületi lelkészi értekezletek felterjeszthetik indítványaikat az egyetemes lelkészi értekezlethez s addig a felvetett kérdések az egyházi lapokban szabadon szellőzhetők. De hit egyszer mint egyetemes határozatok a püspököktől leérkeztek, hallgatni kell rólok, mert ellenfeleinknek a legnagyobb örömet szerezünk az által, ha fennhatósági megállapodásokat meghurczolunk a nyilvánosság előtt. Káuk mutatnak s azt mondják: „Nem kell tőlük félni, nem értenek egyet,, nem ismernek fegyelmet!" És igazuk is van. Végül hangsúlyoznom kell, hogy a mi egyforma eljárásunk a lelkészkedési téren természetesen egészen más lesz, mint a milyen a róm. kath. Mi az egyetemes papság elvén állunk egyházi életünkkel. Az nem valódi evangelikus-protestáns lelkész, a kinek klérusi álmai vannak. Á protestantismus az állami és egyházi élet terén mindeleitől fogva szabadelvű, nierarchiát nem ismer, hanem a krisztusi szeretettől áthatva híveit mindenütt, mindenkor, minden körülmények között egyformán akarja gondozni. Erre nézve csakugyan felette szükségünk