Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Bierbrunner Gusztáv. Tapintat és egyforma eljárás

TizenkilenczediK éviolyam. 22. szám. Orosnáza, 1901. május 30 EVANG Előfizetés dija : Egész évre. . IS kor. Kél évre. . . © , Negyedévre . 3 „ Egy szám ára fill. ES MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő és kiadó : VERES JÓZSEF. Hirdetés dija: Egész oldal . 16 kor. Fél oldal... S „ Negyed oldat . 4 . Nyolczad oldal . 2 „ Tapintat és egyforma eljárás. „Szükséges volna egy kis psychologia, pastoralis theológia, egyházjog és egyházkormányzati philosophiának tanulmányozása, hogy az ember megfejthetné : vájjon a lelkeszkedés terén az egyéni tapintat és az általános egyforma eljárás fogalmai egymást kiegészitik-e vagy egymást kizárják?" Ezen furcsa ötlettel lepett meg engem a minap egy jó barátom, mikor arról volt szó, hogy ez idő szerint egyházi életünk fellenditésére igen szükségesnek tartják a lelkészkedés egyforma eljárását is. Tagadni nem lehet, hogy ezen furcsa ötletben rejlik valami, a mi az embert gondolkodásra kényszeríti az érintett követelés felett. Önkormányzati szervezetünkben ugyanis gyakran megesik, hogy, ha valami kényes lelkészkedési kérdés merül fel, mely nem igen való arra, hogy gyűléseinken nyilvánosan tárgyaltassék ós tüzetes elintézést nyerjen, felemelkedünk azon, — egyébiránt igen szükséges, — evangelikus protestáns öntudat magaslatára, hogy hiszen lelkészeink kellő birtokában vannak, annak a tapintatnak vagy pastoralis prudentiának, mely egy 'kényes pastoralis ügy megoldására szükséges s melyet kötő gyűlési határozat által elintézni tanácsosnak nem tartottunk. Es való igaz, hogy autonómiánk szóles szabadsága mellett, melyet magok a zsinati törvények sem korlátoztak annyira, hogy annak határain belül az egyéni evangelikus protestáns meggyőződés nem érvényesülhetne, egyházi életünkben csak elvétve fordulnak eló oly esetek, melyeket az egyházi hatóság, mint elveinknek meg nem felelőket rosszallani kénytelen volna. Ez arra vall, hogy általános, egész evangelikus egyházunkra kiterjedő pastoralis utasitás hiánya mellett is lelkészeink közül kü önösen azok, a kik vegyes vallású községekben vannak, birnak azon tapasztalattal, mely őket képesekké teszi az előforduló kényes pastoralis eset körülményeit helyesen megítélni és az ügyet tapintatosan elintézni. Hol rejlik tehát annak az oka, hogy mégis napról-napra mindig hangosabban lehet hallani a sürgetést, mely szerint egyházi életünk fejlesztése és tekintélyének emelése érdekében általános egyforma eljárásnak meghonosítása felette kívánatosnak, sőt szükségesnek tartatik? Gondolom, nem tévedek, ha azt hiszem, hogy ezen ok legelsőbben azon irigykedésünkben kereshető, melylyel mi a róm. kath. egyházban meglevő egyforma lelkészkedési eljárást nézzük. Es csakugyan tagadni nem lehet, hogy kivált az egyházpolitikai törvényfek életbeléptetése óta a róm. kath. lelkészség a pastoralis eljárás tekintetében egy áítörhetlen phalanxot képez. : Azok irányában például, a kik csak polgárilag lépnek házasságra, a róni kath. pap kíméletet nem ismer. Nem régen itt, szomszédságomban, Zentán, egy tekintélyes ügyvéd és volt országgyűlési képviselő, a ki ugyan annak idején a parlamentben a polgári házasság ellen szavazott, sógornójával csak polgári házasságot kötött. A papja ennek folytán felhívta, hogy lépjen ki az egyháztanácsból, mert a ki házasságát egyházilag meg nem áldatja, egyháztanácsi tag nem lehet. Később az ügyvéd egy házasságnál, mint tanú jelent meg, de a pap visszautasította, hivatkozván egy 1895 ben hozott püspöki határozatra, mely szerint olyanok, a kik csak polgári házasságban élnek, ily ténykedésből kizárandók. Ezenfelül a pap még értesítette az ügyvédet, hogy halála esetén egyházi temetkezésben nem fog részesülni. Nem is részesült 1 Kiemelem, hogy a róm. kath. lelkészség ha-