Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Veres József. A jövőért
Á kik minduntalan a lelkész önmegtagadó, Sietnünk kellt Ne engedjük egyházunk érapostoli lelkesedésére hivatkoznak, azok elfelejtik dekeit pártok és egyének érdekei szolgálatára elf, azt, hogy a mindennapi kenyér keserű gondja használni, elkoptatni 1 nélkül még lelkesebb apostoli tevékenységet lehet Nagyon téved, a ki azt hiszi, hogy a prokifejteni. sőt követelni is, s a kik a lelkésztől tel- testáns egyház erős volta csak magának a projes életére lemondást, önfeláldozást követelnek, testáns egyháznak érdeke. Távolról sem! Erős azok a maguk részéről kis áldozattól is vonakod- protestáns egyház nélkül nincs erős magyar alnak, a mit a lelkészek sorsának javítása tőlük kö- kotmány 1 A ki a protestáns egyházat erősiti, az vetelne. Egy egész gyülekezet hívei között elosztva a magyar nemzetet erősiti, de a ki a protestáns kis áldozat, a mit a lelkészi fizetés javítása meg- egyházat gyöngülni, sorvadni engedi : az az alkivánna, s egy egy család a reá eső részt köny- kotmány alapjait ássa alá. nyebben nélkülözheti, mint az egyetlen egy lel- Ezt erősítenünk jövőnk érdekében halaszthakészi család — az egész összeget! tatlan feladatunk! Magasztos dolog nemes eszmét, közügyet A papi tekintély érdekében is volna egy jaszolgálni, de lehet ám azt a közügy megalázása vaslatom I nélkül tisztességes fizetésen szolgálni. A kik ma- Minden pályán kecsegteti, sarkalja a kiváló gssztalva emlegetik az apostoli szegénységet : ma- tehetséget valami 'jutalom, valami elismerés. A guk mégis szivesebben szolgálják a hazát mentül mi pályánkon ez, azt lehet mondani: csak az önnagyobb fizetésen, s a kik apostoli önfeláldozást tudat. A legszebb jutalom, a legszebb elismerés követelnek a prot. lelkésztől, mégis röstelik, ha ugyan ez, de lehetséges is, szükséges is volna papjuk kopott ruhában jelenik meg az urak társa- még valami más is : ismerjék el az érdemet ságában, s gyermekei otthon foltos ruhában .«za- mások is ! ladgálnak az utczán. A kik a papi pályát magasz- Egész életét föláldozza nemes hivatásának a taló beszédekkel és felköszöntőkkel akarják kifi- lelkész néha olyan helyen, olyan körülmények zetni a lelkészeket: azok maguk következetesen között, hogy érdemét, tehetségét csak igen kis óvakodnak fiaikat erre a magasztos pályára adni I kör ismeri ; a választás esélyei és szeszélyei szeKülönben az igazság is, a törvény is azt ki- rint nem a legérdemesebbek jutnak mindig a legvánja, hogy az állam nyújtson erre segítséget, a fontosabb helyre, a legjutalmazóbb állásra, hanem mint ő adja a katholikusoknak is. Legyen e tekin- a legközelebbek, a leghizelgőbbek, a legszerenletben is teljes egyenlőség, igazság és viszonös- csésebbek Ezen kellene 7alami módon segileni a sági Egy-egy kanonok most több javadalmat élvez mostani eljárás megtartása mellett is. tétlenségért, mint a mi püspökeink együttvéve a Én igy gondolom ezt : minden évben tüntesnagy felelősséggel ós gonddal terhelő munkáért I sen ki az egyetemes gyűlés egy-egy lelkészt nyilNagyobb erólylvel, szívósabb kitartással és vános elismerésével, ezt adja ki neki díszes emsürgősebb önérzettel kérjük, sőt követeljük az léklapon 1000 korona tiszteletdíjjal együtt. A lel1848-iki törvény foganatosítását. Ha nem hallgat- késznek összes érdemeit vegye bírálata alá: tuták meg a kérést, meghallgatják a követelést ; ha domáoyát, lelkipásztori, szónoki, egyházi közigaznem hallgatták meg az esdeklést, majd meghall- gatási, irodalmi, társadalmi működését, s a kit gatják a kiáltást ! Ne engedjük magunkat kiját- általában legérdemesebbnek itól : tisztelje meg az szani a tapintatosság és okosság mezébe burkolt ünnepélyes elismerés koszorújával, s azzal a tiszelutasitással ! Nem biztatás, igéret segit sorsún- teletdijjal, a mely más pályákéhoz képest csekélykon, hanem fizetés és valósági ség ugyan, de a mi javadalmunk mellett mégis Félre az okoskodó opportunusokkal ! Mentül jelentekeny segély is. A kit az egyház igy megtovább várunk : annál nehezebb lesz a helyzetünk ! tisztel : azt a társadalom is nagyobb tisztelettel A mit 1848-ban törvénybe tudtak iktatni, azt veszi majd körül, emelkedik egyéni tekintélye, 1868 körül, még ha bajosan is, foganatosítani befolyása, s az övével együtt a papi állás tekinlehetett volna, de ma már sokkal nehezebb ki- tólye is. Az ilyenre nagyobb figyelemmel lesznek. vivni. s ha a rajongásban ós gyűlölködésben ne- a gyülekezetek is, mikor egy-egy jobb javadalvejlkedő máriaegyleti ifjak lesznek a nemzet vezető mazású egyházban választás következik : ez lesz ; féríiai: még nehezebb lesz kiküzdeni! neki a legjobb ajánló levél.