Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Paulik János. Néhány megjegyzés a készülő új énekeskönyvre

jön a karácsony, újév, bójt, húsvét stb. *— detto *fs detto. Nyúzunk egy-két éneket és melódiát jéggel, este, ünnepnap 3 hétköznap a végtelenségig, nem is gondolva arra, hogy hiszen szép ;>z, szép, hanem hát a köznap nem karácsony, a karácsony nem hétköznap — s más, az alkalomnak megfelelőbb alakban is lehetne tán hangulatunkat kifejeznünk. — En, megvallom, valahányszor a nagy ünnepeken a tótnyelvú istentisztelet ntán magyar istentiszteleten íungálok, mindig bi7onyos leverő bánatot érzek. Rendesen azok a régi lábas zenélő órák jutnak eszembe, a melyek akár öröme van ? háznak, akár bánata, akár reggel van, akár este, mindig csak a magok „Meg liait a cselszövő" s „Búsúl a lengyel" nótájukat tújják. Hát legyen, ezek nem tudnak egyebet, de hát miért nem tudunk mi, magyarok? Sir a lelkem : miért éppen a magyarnak kell az egyházi zene terén leghátúl állania? — Az, hogy egyesek most új, magyar stylú énekzenét akarnak, dicséretre méltó törekvés, mivel az egyházi zenénk fejlődését jelentené ; de ha már fejleszteni kell a magyar ének ügyet — a minthogy kell is, — fejleszszük az által is, hogy vegyünk át egyetmást abból is, a mi tótnyelvű hitsorsosainknál nagyszerű s a mi a múltban ottan nem egy szép erényt ápolt s fejlesztett. Ha valaki nem látná be igaz voltát annak, a mit mondok, azt a Tranoscius remek alkalmi „Kyrie"-ihez, „Credó" ihez s egyéb, az ünnepi hangulatot oly találóan kifejező speciális énekeihez utalom ; vagy ha tetszik, jöjjön ide Nyíregyházára s hallgassa meg egymásután a kétféle nyelvű istentiszteleti éneklést I — Azt az óriási hátramaradottságut. a mely magyar énekügyünket jellemzi, távolról sem fogja az új énekeskönyv az ó néhány új, köznapi kaptafára húzott énekével megszűntetni, jóllehet a költemények szépek s én azokat, mint a napjainkban is lüktető vallásos költői vénának tanújeleit a legnagyobb örömmel üdvözlöm. Ezek után azt kérdeni : miért nem törekedett a dunántúli, énekeskönyvet kószitő bizottság a magyar ev. közönség énekkincsét a tót ónekeskönyvből is gazdagítani, a mikor ez szintén magyarhoni evangelikus tulajdon? Hisz csak a kezét kellene kinyújtania s a már meglévő széphez egyet mást hozzácsatolnia s rendelkezésünkre állhatna a világ legtartalmasabb, legszebb s legsokoldalúbb énekeskönyve. Sokan ugyan azt mondják: „nincs átdolgozó," mások megelégszenek azzal, a mi van, azt mondván, hogy „elég nekünk a kiválóbb ev. énekeket s melódiákat érvényre juttatni'; — ós sok fáradsággal jár — szerintük — az újaknak betanítása. Nincs átdolgozó ? Próbálná csak az egyházegyetem az ügy fontosságához méltó áldozatra szánni el magát! De csodálatos az e téren tapasztalható Szűkkeblűség. Még a püspök is, kii végre is a íegönzetlenebbnék tarthatunk, megkívánja a maga, munkáját s idejét remuneráló honoráriumát, ha az egyház érdekében fárad ; de a szegény falusi pap persze, ha esetleg költői charismája van, dolgozzék ingyen ! Majd mi aztán megkritizáljuk, megpofozzuk, hogy még a fogait is ott hagyja! . . . S a másik vélemény, a mit az általam felhozottakra ellenérvként szoktak felhozni, szintén nagy lelki szegénységben leledzik. A baptisták, egy maroknyi nép, összehordják ónekeskönyveikbd mindenünnen azt, a mi szép, s megszerkesztenek magoknak egy olyan énekgyűjteményt, hogy igazán irigylésre méltó s vonzó erőt képezend náluk az ilyenek iránt érzékkel bíró lelkekre, — s mi magyar evangélikusok nem sietünk énekkincsünk gyarapítására felhasználni azt, a mi tulajdonképpen a mienk, csak egy kis nyelvi átalakítás szükségeltetnék, hogy közkincscsé legyen. Nem volna-e az a tökéletesedés követelménye? S ha a tót népnek apraja nagyja el tudja sajátítani azt a nagyterjedelmű s változatos melódia kincset, nem tudná-e a magyar, ha az iskolában a sok kétes értékű „boczi, boczi tarka" mellett nagyobb buzgalommal látnánk hozzá az ifjúságnak e tekintetben való kiműveléséhez? A készülő dunántúli új énekeskönyv abban a hibában szenved, a mit a fentiekkel akartam mondani. A mi szép benne, azt dicsérem, de ezt a hiányát fájlalom, a mint fájlalni fogom minden olyan énekeskönyvnek a megjelenését, a mely — végre-valahára — nem igyekszik arra, hogy a magyarországi ev. egyház összes énekkincsét feldolgozza s nem nyújt alkalmat a rendelkezésünkre álló összes remekebb melódia érvényesüléséhez s ez által az ónekeskönyvnek is egyetemessé levéséhez. Az új énekeskönyv megjelenése után is csak ott leszünk, a hol voltunk: — szegénységben. Lehet, hogy az az új énekeskönyv a Dunántúl igényeit kielégíti, de hát mit nyerünk vele mi, kiknek nagyobbak az igényeink? S mikor készül megint egy olyan munka, a mely mi rajtunk is segítene ? Egyik kedves pontja az ón lelkészi programmomnak, hogy a nyíregyházi magyarosodó egyházat a teljes tnegmagyarosodás felé vezessem. S menne is a dolog, — de hát éppen az ónekeskönyv képezi fő akadályomat. A jobb eledelhez szokott lelkek nem akarnak lemondani a Tranosciusról. S megvallom, nem tudom nekik egészen rossz néven venni, mert hiszen, a ki beafsteak-hoz szokott, attól nagy áldozat azt kívánni, hogy ezután lencsefőzelékkel érje be. Segítsenek rajtunk, kérem, Uraim 1 A kiknek arra való charizmájuk van, segítsenek ahhoz, hogy a mi szép ós magasztos van a tót ónekeskönyvben, azt a magyarba is átültessék. Kettőt nyerünk \(