Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Név nélkül: - Tisztázzuk a helyzetet

TizenkilenczediK évlolyani. 10. szam. Orosháza, 1901. márczius 7. EVANG. Tm\í ES Előfizetés dija Eeész évre. . 13 kor. Fél évre. . . 6 * Negyedévre . 3 „ Egy szám ára 34 fiit. ELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő ós kiadó : "VERES JÓZSEF. Hirdetés dija: Egész oldal . 16 kor. Fél oldal... 8 „ Negyed oldal . <4 . Nyoiczad oldal . 3 Tisztázzuk a helyzetet. (Az eperjesi törvénylátás esetéhez.) Csatákban sebeket osztunk és sebeket kapunk. Ha a harezos alattuk el nem vérzett, az idő, e mindeneket gyógyitó ír, e sebeket meggyógyítja, ámbár helyük el nem enyészik, sőt ott marad sok esetben örök időkre. De e szabálytalan foltok s forradások, melyek más arczot eltorzítanának, a harczosnak dicsőségére válnak s oly ékességére, a aieiylyel semmi fejedelmi decoratió össze nem mérhető és válnak az ifjúságnak buzdító példáivá, mintha mondanák: ne féljetek legyetek bátrak és kitartók, bátraké a szerencse és a diaaal. Azonban hagyján ha csak eddig volna. Csakhogy ;i sebeknek van egy gonosz tulajdonságuk s ez az, hogy néha napján egész váratlanul, legtöbbnyire látszólagos ok nélkül elkezdenek zsibongani, égni, előveszik — hosszabb rövidebb ideig pihentetett fúró, reszelő, csipő, görcsöt kötő, hasogató mesterségüket s úgy elgyötrk láthatatlan műszereikkel a szegény nyugalomra vágyó kiszolgált hazafit, hogy ennek csak gyerekjáték s tiszta élvezet lenne még egyszer lóra ülni s tűzbe menni a látható ellenséggel szembe, — gyerekjáték ahhoz a pokoli fájdalomhoz képest, melyet sebeinek ideges zsibongása egy egy, légváltozáskor okoz neki. '•<>. S ha ehhez még egy-egy- lappangó láz is jelentkezik, akkor orvosi műnyelvén szólva aggodalmat keltő complikatiók állának "be; oly mérvben, hogy olyik esetben már az orvostudomány nem, csak a természet vagy a jó Isten segithet. Ilyen kipróbált csatákban edzett harczosa hazánknak a mi evangéliomi

regyházunk. Sok századoknak vérzivatarjai között büszkén, férfiasan megállta helyét. Sok dühös csatában sok sebet osztott, de még többet kapott. Isten csodája, hogy rég el nem vérzett, sőt, hogy nem csak el nem vérzett, de az isteni kegyelem azt az időt is meghagyá érnie, a midőn e sebek előtt tisztelettel hajol meg barát ós ellenség, a midőn a sebek arczán és homlokán nem gyalázat jelző bélyegek — hanem harczoló, egyházunkat ékesitő disz. Es most midőn dúló csaták után a csendesebb idők beálltával elérkezeti annak is ideje, hogy egyházunk az elismerésnek a gyümölcsét is élvezze, időnként ki-ki tör rajta egy lappangó láz, a mely tagjait megzsibbasztja, erejét leköti s benne a' folytonos fejlődési processust megakasztja. Ilyen láz üti fel időnként fejét egyházunk testén, hol itt hol ott pusztitva, gyöngítve, rontva az amúgy is az idók rnostobasága altal megviselt testet, a nemzetiségi súrlódás alakjában. Legutóbb az eperjesi theológiai ifjúság kebelében lépett fel mint „aggodalmat keltő" tünet, mely akár mint ténybeli körülmény, akár — mint némelyek állítják — az orvosok túlságos aggodalmából folyó szigor szüleménye, elszomoritólag hatott az egyházat szerető kebelre s felidézte a már-már szűnő félben lenni vélt fájdalmat. Időszerűnek véljük, hogy tisztázzuk a helyzetet . . . Azt mondják nincs pánszlávizmus. Ez csak némely kificzamodutt elmének a szüleménye, a mi csak a félénkek ijesztgetésére alkalmas, no meg arra, hogy egyik másik stréber — nem tudván másképpen érdemeket szerezni — a szegény tót nép gyűlöletével, üldözésével akarja bizonyos körök figyelmét magára vonni. De strigis ergo, quia non sunt nulla mentio fiat. Jó. Hát legyen. Nincs pánszlávizmus. De hát kérdem tisztelettel : honnan van az, hogy tót atyánkfiai a legnagyobb keserűséggel fakadnak ki minden ellen a mi magyar, hogy bár, fiaikat magyar tanintézetekben szívesen neveltetik, mégis