Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - I. Versek - Ivánka István. Breznyik J. síremlékénél

TizennyolczadiK éviolyam. 39. szam. Orosháza, 1900. szeptember 27. ÊVASG. EGYHÁZ ES ISKOLA. Előfizetés dija : Egész évre. . IS kor. Fél évre. . . e , Negyedévre . 3 „ Egy szám ára fill. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő és kiadó : VERES JÓZSEF. Hirdetés dija: Egész oldal . 16 kor. Fél oldal... S „ Negyed oldal . 4 , Nyolczad oldal . 2 h Breznyik János síremlékénél. Áll az emlék, a mit fejfádul emeltünk Hálás tanitványid. Válságok idején itt keres majd lelkünk, Ha tanácsot állit. Itt vannak csontjaid, és hivő szavunkra Ide száll majd hozzánk Jóságos szellemed, nem hagy az magunkra, Mikor ingadoznánk. Bár élhetnél most is, mint apostol, köztünk Nagy, erős hiteddel ! Szigorodon hajdan, ha meg is ütköztünk, Ma csak áldunk, hidd el. Te nevelted belénk az eszmónyiséget, Adtál nékünk szárnyat, A mivel a szegény földön járó lélek A rög fölé szállhat. A klasszikus világ verőfényes kópét Varázsiád elénkbe, S e kor hősei közt kereste mórtékét Minden kis legényke. Megirigyeltetted Socrates halálát, Aristides éltét. Csodáltuk Nagy Sándort, Róma nagy Caesarját, Cicero beszédét. Lángszóval gerjeszted a hazafiságunk S itt is példánk voltál. Mikor a mezőket vér öntözte nálunk: Te is ott harczoltál. Az a „tintás" tanár kardot fogni sem félt, S tanszékébe állva Hivta tanítványi t a szent szabadságért Csatába, halálba.' Közrendű szüléktől, nem magyaros névvel, S milyen magyar lettél. Hányat 1 —- hivalkodót ősi nemzetséggel Megszégyenítettél. Selmeczi iskolánk, a magyarság vára Lett a te kezedben. A nemzeti zászlót te tűzted ormára S hagytad ott védetten. Szerény a tanári tóga mit viseltél, Szárnyai porosak. Oh, de mily magasztos ez állás, mily szent czél ! S melyik áldásosabb? Tanult nemzedékei adni a hazának, Lelket nemesitni Nem több é, mint lenni fényes katonának S népeket veszítni? Dús, gazdag ember lett a szegény tanárból, Hangya szorgalommal, Itt hagyhatott volna, s megélt volna már jól, Teljes nyugalommal. De nem ültetett fát, hogy csak maga élje, S pihenjen alatta. Tudása gyümölcsét köztünk szórta széjjel Földjét közre hagyta. Emléket emeltünk, nagy hálánk jeléül, Időt állót néked. Tanitványid közt bár a nélkül sem évül, A te jó emléked. Megőrzi azt bennünk minden kónél jobban, A mit értünk tettél, Mégis e jel láttán érző szivünk dobban, Mint a feszületnél. Nyugodj hát sírodban a nagy ébredósig l Nem óltól hiába l ..••«••