Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Pozsony

legyen okuk magukat gyakorolni. —• És most kérdjük a politikusoktól: a mikor egy felekezet túlkapásokkal, mellőzéssel, megtámadtatásokkal találja magát szemben és a miüor ók maguk sem, de az ország különösen nem óhajtja, hogy a maguk baján a maguk fegyvereivel segítsenek, nem-e a kormány kötelessége védelmet nyújtani nekik? Van-e joga a felekezeteken fölül álló államhatalomnak is arra utalni a szorongatottakat, hogy csak tűrjenek és hagyják magukat s maga is csak tűrjön és hagyja őket? Liberális e az olyan türelmi politika, vagy egyáltalán kötelességszegés nélkül gyakorolható e az ilyen politika? — Nos, itt válunk el politikában a kormány állítólagos liberalizmusától. Itt, ezen a téren hirdetjük ós gyakoroljuk a harczot a szorongatottak védelmére, a letört jogok restituálására. Itt találjuk magunkkal szemben nemcsak a reakczionáriusokat, hanem Széli Kálmánt is, mert nem védvén a megtámadottakat, czinkosává szegődött a jogfosztóknak. Itt nem értjük Zsilinszky Mihályt a politikust, hogy a mikor elismeri a klerikális túlkapásokat, államtitkár létére nem látja szükségét annak, hogy megvédje jogaikban az állam hatalmával azokat, a kiket hazafias tekintetek gátoltak az önvédelemben. — Nem antikatholikus és nem protestáns politikáról van itt szó, hanem liberális politikáról, a mely őrködjék a jogegyenlőségen és ne engedje, hogy a törvény erején diadalmaskodjék az erősebb joga " Alkotmány. „Zsilinszky Mihály beszédjének hangja és tartalma a legnagyobb mértékben alkalmas arra, hogy a protestánsok felekezeti érzékenységét felkeltse és a katholikus részen boszankodó meglepődést idézzen elő. A beszéd súlyát az államtitkári hivatal adja meg és Zsilinszky Mihálynak ebből az okból is óvatosabbnak kellett volna lennie beszéde megfogalmazásánál.

u Magyal* állam. „Nem, mélyen tisztelt államtitkár és protestáns kerületi felügyelő úr, a vádaskodásnak nincs alapja. A kik a közös keresztyén ünneptől elmaradtak, azok a protestánsok voltak. Mi elismerjük, hogy kár volt részünkről nem keresni módozatokat a közös ünneplésre, de ismerjék viszont be ők is, hogy nem nagyon törekedtek ez ünnepben való részvétel után, sőt ha meghivattak volna, talán akkor sem jöttek volna el. Az utólagos panasz ezek után nyilt igaztalanságnak nevezhető, melylyel a protestáns urak a katliolikusokra akarják kenni a saját mulasztásaik ódiumát. —Miért nem indítványozta Zsilinszky úr, mint a kormánynak tagja s a leghivatottabb tárcza, a vallásügyi tárcza államtitkára, hogy e közös keresztyén ünnepet az állam is megülje? Ez a minisztérium volt volna illetékes megtenni a lépéseket s felvilágosítani a belügyminisztert, hogy a készülődő ünnephez csatlakoznia kellene a kormánynak s ha már a katholikusok rendező bizottsága az ünneplést decentralizálni igyekezett, annál nagyobb ténnyel üljék meg a hagyományos szent ístvánnapot Budapesten. Nem furcsáé, ha e mulasztás után éppen Zsilinszky Mihály kel fel panaszra a katholikusok ellen, mikor neki is része van a keresztény ünnep megrontásában. — Zsilinszky Miliilynak mint historikusnak, mint protestáns vezérférfinak, mint állítólag keresztyéniesen gondolkozó hazafinak, mint államtitkárnak egyformán módjában, sőt kötelességében állott volna, hogy a kílenczszáz éves magyar keresztyénség ünnepét előmozdítsa s 5 nem tett semmit, hanem utólag előáll a kritika bankóval s hogy ne kelljen a saját felei, sőt a saját maga helytelen viselkedését elítélnie, végig vág a katholikusokon. Ez ellen tiltakozank és az alaptalan vádakat visszahárítjuk magára Zsilinszky Mihály úrra, a kinek négy czimen kellett volna sürgetnie a közös keresztyén ünnepet s a ki egyszer sem emelte fel szavát a keresztyén eszme védelmére." Budapesti hirlap. „Zsilinszky szokatlan éllel fordult azok ellen, a kikben a protestantizmus megtámadóit látja. Hangja kíméletlen, okoskodása heves, s aligha marad hatástalan." Pesti napló. „Zsilinszky M. felszólalásának czélja felfogásunk szerint nem is volt ós nem is lehetatt semmiféle utólagos reknmináczió, hanem csupán az, hogy elejét vegye egy esetleges vádnak, mely a magyar protestantizmust valóban sérthetné: annak a vádnak, mintha önként maradt volna távol attól a szép ós jelentős ünnepségtől, s szívvel-lélekkel nem buzdult volna fel az első magyar király alkotásainak emlékén. — Ebből a nézőpontból tekintettük Zsilinszky államtitkár tegnapi felszólalását. Az a szellem, mely ezt a beszédet átlengi, helyes történeti érzékről tanúskodik úgy a keresztyénség behozatalának, mint a protestantizmusnak méltatásában. A maga idejében mindegyik nagy nemzetegyesitő, államfenntartó erő volt. Ha 900 esztendővel ezelőtt Magyarország nem íogadta volna el a keresztyénséget, akkor ma, sem magyar állam, sem magyar nemzet nem léteznék, hanem a hunok és avarok sorsára jutott volna a magyar is. Ez bizonyos. De épp oly bizonyos, hogy ha a protestantizmus a 16. és 17-ik században ismételve fegyvert nem ragadott s e mellett a béke fegyvereivel is szakadatlanul nem küzdött volna a nemzet igazai mellett, akkor Magyarország osztrák provincziává lett volna s valószínűleg a magyar nemzetiség is ma már csak nagyon meggyengült, komolyabb ellentállásra nem képes állapotban tengődnék. Odáig jutottunk volna már a nemzet nagy tradiczióinak megtagadásában, s a felekezeti méreg már annyira behatolt volna nemzetünk vérébe, hogy a protestánsok önként elvo-