Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Csaba

KÜLFÖLD. A század alkonyán Luthardt lapja is foglalkozott a század végének s az új század kezdetének a kérdésével, s igeu tanulságos, bár kissé szomorú képet nyújt az immár a história körébe utalt XIX. századról, kiemeli ugyanis azokat a fontosabb mozzanatokat, a melyek kiváló befolyással voltak letűnő századunkban az emberiség fejlődésére. A nagy franczia forradalom s az.amerikaiak szabadságharcza volt ama nagy örökség, a mely a XIX. századnak jutott s a mely mély gyökeret vert az emberek sziveiben azért, mivel annak eszméi az emberi természet szabadsági és egyenlőségi érzetének megfelelnek. Annak kinövése az a nationalistikus keresztyénellenes szabadosság, mely az isteni közösség tekintélyétől elszakitva az érzékiség, mint „régi Ádám" szolgálatába lépett, s a proletáriátus forradalmi szervezetében jutott kifejezésre. A tekintély helyére az önmagára utalt egyéniség lépett s a lázadás és a pártoskodás szelleme fogva tartja a kedélyeket. De századunkat a tudomány, a vívmányok, a humanismus és a szabadság századának szeretik nevezni. Ennek szolgálatában áll a vasút, a gőzhajó, a villám, a telephon s főleg a sajtónak „ezerfejű hatalma." Utóbbi nem a mi századunk találmánya, de mi neveltük nagygyá, hatalmassá ezt a kis törpét, mely még ma sem jutott fejlődésének tetőpontjára. Hogy mire képes az állítólagos „közvéleményt" képviselő napi sajtó, Dreyfuss esete igazolja, a melyben Luthardt szerint „die Schuldlosigkeit mit ehrlicher Unshuld im besten Glauben verwechselt wurde." Igy hát századunk végén — igy folytatja Luthardt lapja — egy forradalmilag feltüzelt, teljesen tekintélynéíküli demokratikus tömeggel van dolgunk, a mely előtt, épen mert tekintélyt nem ismer, csak egy bálvány bir még feltétlen érvénynyel e földön s ez a pénz. Az amerikanismus „dollár vadászata" kiűzte az emberek kedélyéből még Németországban is a költők és a gondolkodók nem rég még hatalmas idealismusát. Formai szabadság, sőt szabadosság karöltve halad napjainkban az általános szavazati joggal és a sajtóval, a mely viszont a zsidóság börze uralmának szol gálatában áll minden vonalon. A századnak legnagyobb politikai ténye kétségtelenül a német birodalom egysége. Külsőleg hatalmas, büszke épület a császári birodalom, de belülről sok a baj és veszedelem. A „veres," a „fekete" és az „arany" internationale fenyegetik azt lépten nyomon, de legnagyobb veszély fenyegeti a szerencsétlen kultúrharcz és a canossai egyházpolitika óta Róma részéről, a melynek centrumpártja ma a legnagyobb politikai párt a né= met birodalomban. A szerencsétlen canossai egyházpolitika ép oly veszélyessé válhatik az új német birodalomra, mint egykoron a császároknak: római útjai a német nemzet római szent birodalmára. Sok tanulsága vagyon tehát a letűnő századnak s éberségünk mellett az isten kifürkészhetlen kegyelemakaratára kell bíznunk magunkat. A század végének s az új század kezdetének a kérdésével különböző álláspontot foglaltak el a német prot. egyházhatóságok. Igy a porosz föegyházi tanács elrendelte az ünnepélyes századvégi istentiszteletet, s az újévre textusul Zsid. 13, 8. versét, énekül pedig „Nun danket Alle Gott!" ajánlotta. Württemberg habozó állást foglalt el, inig Mecklenburg ós Szászország határozottan igy nyilatkozott, hogy a XX ik század csak 1901. j<in. 1. kezdődik. A század végének a kérdésében a bajor kir. concistóriu n sem foglalt hitározott állást, de utasította a lelkészi kart, hogy a hiveket és gyülekezeteket isten dicsőítésére hívják fel. Igy hát még Németországban is változók a vélemények, daczára annak, hogy annak hatalmas császárja oly határozott állást foglalt el a század végének, illetve a XX ik század kezdetének kérdésében. Pedig rég döntött e kérdés fölött végérvényesen a mathematika és a história. A katholicismus tudományos elmaradottsága a protestantismussal szemben régóta beigazolt ténye a mi kultúrrendszerünknek. Sc he 11 würzburgi tanár próbálta bevenni „a haladás elvét" a kath. tudományosságba, de a római index congregátió őt örökre elhallgattatta ós ő „laudabiliter se subjecit." E nyáron Hertling müncheni tanár egyik művében a kath. tudomány inferioritását azzal.próbálta megindokolni, hogy azt a kolostorok megszüntetésének s a kath. közművelődési intézetek korlátozásának tulajdonította, mivel szerinte „in System der römischen Hierokratie liegt es durchaus nicht, die wissenschaftliche Forschung zu beengen" (?) Erre az iratra a minap megfelelt K r a u s s, a freiburgi tudós kath. theológus és a „Spectator" neve alatt széles körökben ismert író, ki a „Deutsche Lit. Ztg." jelen folyamának 1. füzetében birálati alapon világította meg a kath. tudományosságot igazoló Hertling-féle művet. E birálati értekezésében kimutatja nagy kultúrhistóriai apparátussal Krauss, hogy a kath. tudós a mai egyházkormányzat alatt tartománya kutatásaiban a legszűkebb határok között mozoghat s hogy a kath. tudósnak Hertling" által körvonalozott szabadsága, mint azt illetékes körökben nagyon is jól tudják, korántsem felel meg a valóságnak. Behatóan kimutatja továbbá Krauss, hogy a „kath. tudomány" elmaradottságának oka nem átmeneti jelenségekben, hanem „magában a rendszerben" keresendő, vagyis abban a rendszerben, mely a döntő egyházi körökben „dominál" s „a kath. fakultások eltörlését" határozta el. Hertlinggel szemben elfoglalt álláspontját abba a tételbe