Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Csanád-Csongrád

iépzelni sem tud Szeberényi azok között, a kik magyarul is jól tudnak, vagy az ilyen lelkület nélkül is püspöknek való az, a ki tótúl jól tud? hiszen a nyelvet ezen inditvány teszi döntővé, nem én tettem azzá, mi jogon gúnyolódik én fölöttem ? De persze ez a kikötés tetszik neki, mert a tót nyelvnek döntő előnyt biztositna; azért elfelejtkezik szívesen a háromnyelvűség követelményéről! „Gyülekezeteink múltban választottak oly kiváló jeles férfiakat is püspöknek (micsoda kegyetlen kerékbe törése ez a magyar nyelvnek !), kik a gyülekezet nyelvét nem beszélték (!), de éppen ezen férfiak érezték hivataloskodásuk nagy fogyatkozását." Nem gondolta meg Szeberényi, hogy százszor nagyobb mértékben éreznék „hivataloskodásuk nagy fogyatkozását" az olyan püspökök, a kik magyarúl nem tudnának jól, habár tótúl nagyszerűen megállnák a vizsgát mind a három tót nyelvből. Azt csak nem tagadhatja Szeberényi kartársam, hogy a püspöknek sokkal többet kell érintkeznie a hivatalokkal, a művelt egyénekkel, mint „legszegényebb hívével;" a „legszegényebb hivek" tulajdon lelkészükkel érintkeznek, nem a püspökkel; a „legszegényebbek" nem utazgathatnak a püspökhöz, a püspök sem utazgathat a „legszegényebbekéhez ; a kormánynyal, hivatalokban, a főrendiházban, a gyűléseken a püspöknek kell egyházát képviselnie, még pedig — mi tagadás benne — mindenütt magyarúl. sokkal nagyobb baj tehát, ha magyarúl nem tud, mint ha tótúl nem tud. „A balvélemény ós a hazára nézve veszedelmes őrület az, hogy három nyelvű egyházunk minden nyelv iránt méltányosságot gyakorolva, nem lehet a haza hasznos ós hű fia." No már micsoda beszéd ez megint! Őrület! Nem jutott eszébe Jézus szava: a ki azt mondja az ő atyjafiának: bolond, méltó a gyehennának tüzére. Én egy árva szót sem szóltam arról, hogy £i ós mikor lehet a haza hasznos és hű fia, — mi jogon hozza velem kapcsolatba ezt a nagy mondását, mintha én ilyesmit állitottam volna?! Őrületnek mondani szeme szöktében más valakinek véleményét: ez olyan megsértése a bevett, mindenkit kötelező társadalmi illemnek, a mit nem szabad elkövetnie szerkesztőnek, még kevésbbé lelkésznek, a ki a türelmet, szeretetet példás módon köteles gyakorolni hivatásszerűen. Mi biztositéka van Szeberényinek arra, hogy őrület valami vélemény, ha az övével nem egyezik?! Példátlan önérzet ! Nem minden ostobaság és őrület ám, a mi ő neki annak látszik ! A római pápa csalhatatlansága hatványozott szerénység és igénytelenség Szeberényi ezen önérzetéhez képest; mert hiszen a római pápa nem maga tette magát csalhatatlanná, hanem a püspökök nagy ünnepélyes zsinata; Szeberényire nézve az o csalhatatlanságára vonatkozó ilyenféle constatáló eljárásról semmit sem tud a világ, ő maga tette magát csalhatatlanná; a római pápa csak ex cathedra van csalhatatlannak kijelentve, vallási kérdésekben, — Szeberényi minden ügyben döntő kijelentésekre tekinti magát illetékesnek, társalgásban, hirlapi czikkben, gyűlésen egyiránt; a római pápát sok millió r. kath. köteles csalhatatlannak vallani ekárhozás terhe alatt, Szeberényit senki sem vallja annak, egyedül csak ő maga, hanem ó maga azután annál erősebben s aligha nem szívesen elkárhoztatná, a ki benne nem hisz föltétlenül ; a római pápa a Syllabusban tévedésnek kárhoztatja azon véleményt, a mit helytelennek tart: Szeberényi nagy magabiztában egyszerűen őrületnek bélyegzi az övével ellenkező felfogást. Uram isten, mi mindenre lenne képes Szeberényi evvel a duzzadó önérzettel, ha érdemeken alapuló tekintélye és döntő szava is volna már, vagy véletlenül római pápává, hivatalosan is csalhatatlanná tudna lenni, ha már csabai tág látköróvel is ebben a tekintetben lefőzi a római pápát. Nagyon jellemző ez az eljárása. Hogy nagyot üthessen, rajtam, rám fog olyasmit, a mire nem is gondoltam ; a ráfogás alapján nevetséges ós gyűlöletes színben tüntet föl. Érvet, nem gorombaságot, uram, igazságot, nem ráfogást a vitába í Nem röstell ilyen módon állani a nyilvánosság elé és még ő mer mást leczkéztetni? ! Melyik lenne nagyobb baj : ha a püspök valamely szegény tót hivének beszédét uem érti meg csak tolmács útján, (fontos ügyben annak is Írásban kell beadni !) vagy a főrendiházban, gyűléseken nem tudná tolmácsolni egyháza álláspontját, vagy csak oly magyarsággal tudja ott tolmácsolni, hogy élczlapok alakjává válik mindenek nevetségére, egyházunk: bajára? ! Azon a módon, a mit Szeberényi a püspökre nézve kiván : éppen az ő éryei alapján nincs szüksége múlhatatlanúl a püspöknek a tót nyelvre: „Sokkal több segéderővel rendelkezik" (mint azelőtt,) azok közül egy csak tudja tolmácsolni a „legszegényebb hivének" szavait; fel kívánja Szeberényi menteni a püspököt a helyi lelkészség teendőitől is. Hiszen ő maga is azt kívánja, hogy „ne félreeső faluban, vagy kis mezóvároskában legyen székhelye, nehogy az utóbbiaknak gyakran szűk látköre nyomasztólag hasson reá." Ahán I Értein. Most tehát már nem a „theológiai tudomány, mély vallásos egyéniség" lesz a döntő, ha nem a tót nyelv, meg a lakhely előkelőség3 ! Csakhogy éppen a nagyobb városokban compromittálná leginkább magát, püspöki állását, egyházát az olyan püspök, a ki nem tud jól magyarul! Megint — gyakori szokása szerint — ellenmondásba keveri magát Szeberényi collegám az ő ellenmondási viszketege és a magyar nyelv iránti elfogultsága miatt. Sokszor megesik ez ő rajta. Minap p. o. kifogást tett az ellen, hogy az