Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Somlóvidék

jegyzőt, mint az új párt, s az öreg asszonyt is kihallgatta. A jegyző tagadta a terhére rótt cse­lekvényt, mellette tanúskodott az új pár is, sőt az öreg asszony is máskép vallott ott. A jegyző kimutatta, hogy neki azért nem lehetett előbb es­ketni, mivel a vőlegény még a hadköteles korban Tolt, s azért is, mert előbb még néhány okmányt is be kellett szerezni stb. Igy a jegyzőt felmen­tették, a ki ekkor viszonvádat emelt ellenem a törvényszék előtt „rágalmazás" czimén, s igy még nekem gyúlt meg a sok bajom. Természetesen engem is felmentettek, mivel én csak az asszony hú elbeszélését adtam elő, hivatkozva a jelen volt tanitóra is, a kinek a tanúsága a jegyző hivatalos helyiségében fölvett jegyzőkönyvben még csak meg sem volt emlitve. S mindezekből csak azt a tanúságot men­tettem, hogy mi lelkészek, kik a törvénykezés te­kervényes útjait és módjait nem eléggé ismerjük, még ha legigazabb ügyünket védjük is, vigyáz­zunk s legyünk mindig óvatosak, mert rajtunk is sokszor beteljesednek Idvezitónk ama szavai, hogy: „E világnak fiai eszesebbek a világosság fiainál az ó nevök szerinti" (Luk. XVI. v. 8.) Abauj-Szántó, 1900. május hó. CZÉKUS LÁSZLÓ. Kérelem. Tisztelettel kérem, méltóztassék az előfizetést megújitani, a kiknek lapjához utalványt csatoltunk. VERES JÓZSEF. BELFÖLD. A somlyóvidéki ág. h. ev. lelkészegylet folyó évi június hó 6-án tartotta meg rendes ta­vaszi értekezletét G y u r á t z Ferencz püspök elnöklete alatt. Az elnök megnyitó beszédében, üdvö­zölve a megjelent tagtársakat, szép és megkapó voná­sokkal ecsetelte korunknak viszonyait és a sajátos áramlatot, mely a legutóbbi évtizedek szabadságá­val ellentétben a szellemet és a lelket egyaránt a szolgaság igájába hajtja. Korunk gyermekei — úgymond — gyengének érzik magukat arra, hogy a szabadság eszméjéért küzdjenek; feltétlen te­kintélyt keresnek, mely előtt meghajolva hódolja­nak, de a melynek szárnyai alatt nyugodtan élhes­senek. S ily feltétlen tekintélynek állítja oda ma­gát a katholikus egyház, mely minlegy szellemi gyámságot gyakorol azokon, kik magokat átenge­dik neki. Ígérete : „add át magad teljesen, lelked üdvességéről ne gondoskodj -— arról ón gondos­kodom, te csak engedelmeskedj én nekem" — valóban sokat csábit el. Innen van a katholicis­musnak diadala s az nltramontanismusnak újabb előnyomulása. A protestáns egyház ezzel szemben nemcsak hogy nem gyakorol gyámságot a lel­kek felett, de sót ellenkezőleg a Krisztussal fenn­hangon hirdeti „ismerjétek meg az igazságot és az igazság szabadokká tészen titeket I" Ez elvéből kifolyólag nem hogy eltiltaná a hivőt az igazság kutatásától, — de sót ezt megkívánja ő tőle. Az ult­ramontanismus elfedezi az igazságot — a protes­tantismus világoltatja azt. Egyházunk áll és bukik az igazsággal. A katholicismus, nemcsak hogy távol van attól, de hiveit távol tartja tőle ; egy­házunk ellenben mindenkor e krisztusi szellemben tanított. S e szellemnek egykor diadalra kell jut­nia, mert ez még a koporsóból is kitör és eget kér 1 Ez egykor diadalmaskodni fog 1 Csak az a kérdés: azt akarjuk-e, hogy nélkülünk, avagy ve­lünk és általunk jusson-e győzelemre I Munkára fel tehát ; a csüggedéstől óvjon meg e biztos dia­dalnak tudata. Nehezebb napok is környezték egyházunkat, de az mindeddig fennáll ! Ne csüg­gedjünk, hanem a krisztusi igazságért folytatandó harczba vonjuk be a hivek seregét is. Az Isten, ki az igazság eszméjét belénk plántálá, ő maga vezet diadalra I E győzelemre segítsen minket az. ó kegyelme. A beszéd a jelenvoltakra igen nagy hatást keltett, a főpásztor buzdító szavai valóság­gal emelóleg hatottak a szivekre s lelkekre. A gyűlés további folyamán S z i 1 y Lénárd gergelyi lelkész olvasta fel „Az önképzésről" irt igen ta­nulságos értekezését. Fontos ez értekezletnek azon határozata, melyet Balogh István vanyolai lel­kész indítványa folytán hozott s melynek nyomán felhívja, a gyülekezeteket, hogy ingatlanok vásár­lása útján biztosítsák anyagi jólétüket. Az érte­kezlet elhatározta, hogy a jövőben a világi ura­kat is bele vonja tanácskozásaiba, hogy ez által ezekben is felébressze az érdeklődést az egyházi élet iránt. S hogy a jövőben az egyes lelkészek között, mint egy szervi összefüggés legyen, azért kimondja az értekezlet, hogy Veres József „Evang. Egyház és Iskola" czimű lapja hivatalos organuma lesz az egyletnek, mint a mely lap leginkább alkalmas arra, hogy belőle mindig tájé­kozást nyerjen a lelkész az actualis egyházi kér­désekről. A továbbiakban több oly kérdés nyert elintézést, mely a gyakorlati élet egyes kisebb­nagyobb eseményeire vonatkozott. Jogi előadások az eperjesi theoló^ián­Az egyház ós az állam újabbi szerves kapcso­lata szükségessé s a theológia s a jogakadémia ősrégi benső viszonya javasolttá teszi az általa-

Next

/
Thumbnails
Contents