Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Czékus László. Adalékok a r. kath. lélekhalászatokhoz

"Mos ágyán áttériiette s neki az utolsó kenetet is JeJadta. Meghalván a gyermek, hozzátartozói elmondák ez esetet nekem, s arra kértek, engedném meg, hogy öt a r. kath. pap temesse el, annál inkább, mivel a kis fiú halála előtt azt is kijelentette, hogy „még a sirban sem fog megpihenni, hogy ha őt nem a r. kath. plébános fogja eltemetni!" A mit én természetesen meg nem engedtem, hanem a gyermeket magam temetém el; temetési beszédemben felhozva a jó pásztorról is János evangyóliomából, a hol a többi közt tudvalevőleg az is meg vagyon irva, hogy „a ki a juhoknak az aklába nem az ajtón, de máshonnan megy be, lopó és tolvaj az!" (Ján. 10. r.) ^A gyenge apának igyekeztem a szivére beszélni. Másnap pedig följelentem a bíróság előtt az erőszakoskodó plébánost vallási békeháboritása miatt. A ki viszont vádat emelt ellenem, hogy én őtet „lopónak és tolvajnak neveztem a temetésen 1" Mire én a biblia megfelelő szakaszára hivatkoztam, kijelentve, hogy ahhoz semmit nem tettem, s abból semmit el nem vettem, az ő nevét pedig nem is emiitettem ; mire a járásbiró a salamoni ítéletet úgy hozta meg, hogy mindkettőnket felmentett. S nem tudom hogy van, de azóta egy kissé tűrhetőbb viszony áll fenn kettőnk közötti Egy másik esetem pedig következő : Vagy két évvel ezelőtt ból egy szegény napszámos pár jött hozzám, kijelentve, hogy ők szeretnének egymással összekelni. A férfi r. kath., a nő ev. volt, a kik arra kértek, hogy adjak nekik elbocsátót, mert ők ott a r. kath. templomban szeretnének megesküdni 1 Én a nőt felvilágosítva, hogy ott csak reverzális melleit esküdhetnek meg, igyekeztem erről lebeszélni. Midőn ez már-már sikerült, a legény még azt hozá fel, hogy azért szeretnének ők inkább ott esküdni, mert nincs annyi költségük, hogy két helyen is fizessenek! Én ekkor tudtokra adám, hogy, mint szegény párt megesketem őket ingyen, s ekkor nem is szükséges, hogy ott is hirdettessék magukat. De mivel ezt minden áron kívánták, kértem őket, hogy ezt csakis azon föltétel alatt tegyék, ha őket a plébános reverzális nélkül, ingyen hirdeti ki, a mit ők meg is ígértek, s a szívességemet előre is megköszönve, eltávoztak. Ezután hosszú ideig nem láttam őket. A mult évben azután egy szegény töpörödött öreg asszony jelent meg nálam, elmondva, hogy 5 szinte evangelikus, s a menyasszony nagynénje és nevelő anyja, s most a hirdetést jött feladni

7 hozzám. S e közben a kissé bóbeszédes asszonyka a nélkül, hogy én kérdeztem volna, elmondá, hogy az állami anyakönyvvezető jegyző úrhoz több ízben elment már a vőlegény és menyasszony, rimánkodva, hogy eskesse meg őket, de az kereken kijelenté, hogy addig meg nem esketi, a mig a menyaszszony át nem tér, vagy magáról reverzálist nem ád! E miatt már régóta vadházasságban élnek. S a húga már többször sírva panaszolta előtte, hogy igy Kénytelen élni csupán a miatt, mivel a jegyző úr nem akarja őket reverzális nélkül összeadni! De most már, folytatá az anyóka, meguntam a sok panaszt és én magam mentem el a jegyző úrhoz, s megkérdezém, hogy „loptak-e, raboltak-e, vagy gyújtogattak-e ? hogy nem akarja őket összeadni, s azt is megmondtam, hogy ha őket meg nem esketi, bemegyek Szántóra a főszolgabíró úrhoz és ott teszek panaszt!" Mire a jegyző úr megígérte, hogy most már megesketi őket! A helybeli tanítónkkal, ki akkor éppen nálam volt, ámulva hallgattuk e felháborító esetet. Én az illető jegyzőt nem ismertem s ma sem ismerem, de annyit hallottam felőle, hogy erős néppárti, s hogy a r. kath. plébánosok választották meg megyebizottsági tagnak is, s igy az asszonyka keresetlen elbeszélése után nagyon valószínűnek: tartám ez esemény megtörténtét. S meg is mondám az anyókának mindjárt, hogy ón e dolgot nem hagyom annyiban, hanem följelentem azt a bíróságnál, a hol a jegyző úr majd számolni fog törvénytelen cselekedeteórt ! S az anyóka elmenetele után még gondolkozóba estem, hogy ne egyenesen a minisztériumnál jelentsem-e be e hallatlan felháboritó esetet, de azután mégis csak a helybeli főszolgabírói hivatalhoz küldtem be írott feljelentésemet, egészen úgy, a mint azt az öreg asszony előttem elbeszélte, hivatkozva, mint tanúra, a nálam jelen volt tanítóra is. A vadházaspárt nemsokára megeskettem dij nélkül. Jellemző, hogy az ottani plébános — mint tőlök megtudám — 5 frtot vett tólök a hirdetés és elbocsátásért. Néhány hét múlva ezután egy terjedelmes jegyzőkönyvet kaptam a főszolgabírói hivataltól, melyben az volt előadva, hogy az alszolgabiró úr megjelent a vizsolyi községházánál, s ott úgy a