Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Thomay József. Feltámadunk

ïiala s ajkainkon az örömnek s hálaadásnak zsolozsmái zendülnek meg. Ünnepet ülünk akkor ismét, de üljünk ne csak emlékünnepet; a feltámadás napjának ragyogása nyissa meg szemeinket, az öröm szent zengedelmei ébresszék fel a mi tudatunkat, hogy látván lássuk az eszmének diadalát, érezzük, hogy mi vagyunk az eszme bajnokai, kik fölött sem erőszak, sem gonosz csel erőt nem vehet. Élesszen szivünkben erős bizodalmat az a tudat, miszerint mi az Isten és az emberiség üdvéért harczolunk s ama rendithetlen hitben, miszerint Isten az övéit soha el nem hagyja, üljük meg saját feltámadásunk örömünnepét. SASS JÁNOS. Feltámadunk. Milliók ajkán csendül meg a feltámadás örömhangja szellemiségünk ezen magasztos ünnepén. Tudásunk fáklyájának halvány derengése elvész az eszményiség örök világosságában. Kezdettől fogva azok voltak boldogok, a kik hittek és azok voltak nyomorultak, boldogtalanok, a kik elvesztették hitöket az igazság diadalában. Mert valóban mivé is lennének az emberi dolgok a hit nagy ós csodálatra méltó hatalma nélkül 1 A kételkedőt felemeli, a jó szenvedélyeinek kitöréseit ellensúlyozza, a vágyakat mérsékli s az alkotásban elfáradt elmének szárnyakat kölcsönöz, hogy felemelkedhessék a gyarlóságokon, A hit éltető szelleme lebeg az emberiség nagy családjában azon milliók fölött, a kik ma meghajtják térdeiket Jézus nevére az örök imádás templomaiban, a kik ma száz meg száz nyelven Urnák vallják Jézust, az Atya Isten dicsőségére. A világ megváltásába vetett hitünk boldogitó és lelkesitő hatása alatt emelkedik tel lelkünk ama titkos magasságokig, onnan tekint a földi élet zavaros harczaira, melyekbe a gyűlölködések, kapzsiságok, dölyfösségek, a bíborban, bársonyban és rongyokban egyaránt űzött morális feslettségek silány vásári lármája vegyül ; onnan ismeri meg csak igazán ós egészen azt, a minek csak durva, tördelt részleteit látja küzdelmeiben. Jézus kínszenvedése után boldogok voltak azok, a kik nem láttak és mégis hittek. Ma az evang. keresztyénnek látni kell és mégis hinni kell tudni. Látni kell szegénységünket, látni kell azt, hogy az Úr Sionának őrei a sokféle irányban szótágazó lelkipásztori gondjaik mellett az önfenntartás nehéz problémájának megfejtésével is kénytelenek foglalkozni. Látni kell, hogy hiába zörgetünk a kormánynál ós a törvényhozásnál ; hogy kiáltásunk a pusztában kiáltó szavakónt hangzik el, hogy még mindig és tudja Isten meddig, azokkal a morzsalékokkal kell beérnünk, a melyek az 1848. XX. t.-cz. végrehajtását elodázó kongrua-kiegószités alakjában hullanak le számunkra az állam asztaláról. De azért még sem volnánk szegények az anyagiakban, ha gazdagok volnánk a szellemiekben, ha bölcsek tudnánk lenni nem azokban, a melyek a testéi, hanem azokban, a melyek a leiekéi, ha bölcsek és gazdagok lennénk a Jézus Krisztusban való hitben ; mert nem abban áll az embernek élete, hogy bővelkedik világi gazdagságban. Szegénységünkben is a mi bűnünket kell látni, a rideg közönyt, melyek sötét képeivel egyházkormányzatunk, valláserkölcsi életünk minden téréin, társadalmunk minden rétegeiben találkozunk mely korunk, elég tévesen „modernének nevezett álműveltségéból, túlhajtott liberálizmusából ós anyagelvüségóból táplálkozik s mely mint őrlő féreg ott rágódik a protestantismus fájának élet gyökerén*.) Szegénységünk másik okozóját, látni kell széttagoltságunkat is, az együvé tartozás érzetének lanyhulását, mikor nem azt keressük, a mi öszszehoz, hanem a mi szétválaszt bennünket; mikor politikát és taktikát csinálunk a vallásból, mikor az egymás ellen folytatott agyarkodásokkal, — a mi fölött régi ellenségeink titkon a markukba nevetnek, — ellenkezőjét bizonyítjuk be annak, hogy egy hitnek cselédei vagyunk ; mikor a nemzetiségi viszály magvait hintjük el egymás között s annak a túltengő fajszeretetnek a tüzét gyújtjuk meg oltárainkon, melynek lángjai nem melegítenek, hanem égetnek, nem világítanak, hanem vakítanak. Ilyen világosságuk bizonyára nem úgy fénylik az emberek előtt, hogy azok látván a mi jó cselekedeteinket, dicsőítsék a mennyei Atyát. Hát ezek a mi bajaink, melyekkel be van hintve az ösvény, melyen járva a nyomorúság völgyében haladunk s mindinkább közeledünk szenvedéseink Golgotájához, a hol Pilátusaink közönye nem bánja, *) A törvényesített reversálisok révén az utóbbi 5 óv alatt az evang. egyház 1650. a ref. egyház 2077 lelket veszitetu