Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Kovács Sándor. A fejedelemasszony udvara

87 képebeli emberét a magyar király, ajándékokkal kedveskedett a moldvai és havasalföldi vajda, sót a szomszédos hatalomban, fényűzésben királyával versenyző lengyel nemesség sem maradt távol. Az alkalom és a család egyiránt méltó volt erre az általános érdeklődésre ós figyelemre. A menyasszony az egykor virágzó s kora száradást ért Báthory-ház törzsének utolsó hajtása, a kiben föléledt enyésző fajának minden kiváló erénye, minden félelmes, romboló szenvedélye, minden végzetes hibája: a féktelen uralomvágy, szigorú felekezeti jellemű, türelmetlen, kegyeskedésbe vesző hitbuzgóság, pompaimádás, változékony szeszély. A vőlegény anyja Lorántfy Zsuzsánna volt, a kit a kor lelki nagyságáért, szelid, igazán nőies jelleméért a magyar asszony eszményekép tisztelt, öreg Rákóczy György uram sem volt utolsó ember, bár a nagy stilű államférfiak e századában nem válhatott elsőrendű csillaggá. Mint fejedelem a Bethlen törte ösvényen járt, a nagy elődhöz méltó lelkesedéssel ós buzgalommal harczolt nemzete jövőjéért, vallása szabadságáért. Udvara pedig ez időtájt első tűzhelye a magyar nemzeti életnek és kulturának; a rajt lobogó láng fénye elhat messze napnyugatig, még a török hódoltság szomorú, letarolt vidékeire is. Érthető dolog ennélfogva, hogy a magyarságnak minden rétegét átjárta a fejedelmi család öröme, még azok is részt vettek az ünneplésben, a kiket politikai ós vallási meggyőződés elválasztott a Rákóczyaktól, de hódolattal hajoltak meg a családi élet szeplőtlen tisztasága előtt. A gyulafej érvári menyegző után másfél év múlva, 1644. nyarán következett a murányi nász, a murányi Venus, S z ó c h y Mária násza Wesselényi Ferenczczel. Egybekelósöket érdekes részletekben, fordulatokban gazdag, izgalmas regény előzte meg, a minek emlékét Wesselényiék udvari költője, Gyöngyösi István szállatta át az utókorra. Ez a lakodalom nem volt sem fényes, sem zajos, hanem inkább csendes, komoly, a hogy özvegyekhez illett. Széchy György erélyes jellemű, kalandéhező, férfias élvezetek után sóvárgó leánya, a kit az egykorúak „jó lóháti ós szemes asszony" néven ismernek, megtagadja egész múltját s neme természetének megfelelő körben, a családi tűzhely felszitott lángja mellett keres tisztább örömöket, nemesebb ingert szivének. Murány bástyáján, abban a perczben, a mikor az elszánt asszony a fölérkezett Wesselényinek kezét nyújtja, bukik el végkép, föltámaszthatatlanul történelmünkben a renaissance korának nőideálja, az amazon-typus, mely egyéniségét szertelenségig órvónyesiti, élete módjában a férfiak csapásán indul, lovagol, vadat űz, tivornyákra jár. A régi ideál bukásakor már megjelent a következő korszak, a katholikus renaissance klasszikus alakja a kegyeskedő Báthory Zsófiában s épen delelőjón ragyog a reformatio nőeszménye. Ez utóbbinak megtestesítője Lorántfy Zsuzsánna, a gazdaszszony és családanya, a kinek egész földi pályája csupa lemondás, önfeláldozás, kifogyhatatlan sze. retet. Talán nincs életének egyetlen pillanata, a melyben kizárólag magára gondolt volna. „Fejedelmi nő, az volt bizonnyal, világ szerónt, lélek szerónt." De a szelid s családjában boldog fejedelemasszony egyben megegyezik a murányi szerelmi kaland hősével : mind a kettőnek tekintélyes, nagyhirű ember volt a férje s mégis leánykori nevöket tartotta fenn a néphagyomány. Erősen kifejlett egyéniségök kiirthatatlanul belevésődött a nemzet lelkébe s bár, a kik őket látták, rég porladoznak mohosult sirokban, a költészet és a hála alakjukat, nevöket megóvta a romlandóság enyésztó hatalmától. H. Ha kiváló egyéniséggel talákozunk, az első kérdés, a mire felelnünk kell, milyen törzsből hajtott ki az ág? és milyen föld táplálja életnedvével a családfát? A nemzet, vallás, társadalmi osztály, család, mely az ősöktől örökölt hagyományt családi kincseképen őrzi s éber gondossággal plántálja az ifjabb nemzedék lelkébe, az egyén belső életéből, törekvéseiből ós gondolkodásából sokat megmagyaráz, fejlődésének sok rejtélyét föloldja. A Lorántfyak eredete ködös homályba vész. Bár a család nagyon régi, országos jelentőségre egyetlen tagja sem emelkedett. Nem érdekelték őket a nemzeti élet nagy kérdései, visszavonultak családi fészkökbe s nemzedékról-nemzedékre szigorúbb takarókossággal gyarapították a családi vagyont. A XVI. század végén nagy hatalom a Lorántfy-ház a felvidéken, reája szállt a Dobók uradalmaival együtt az ősi Perónyi-birtok : Sárospatak s még néhány vár. A gazdálkodás, takarókosság ösztöne élt az utolsó sarjban, Zsuzsánnában is, a ki a Rákóczy-ház birtokainak értékét körülbelól megháromszorozta, de a vagyon, a mit munkájával fölhalmozott, nem irtotta ki lel-