Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Békési egyházmegye

{610 csorvási esetről, nem tudom már; hanem, hogy mit gondolok erről az esetről most : azt nyíltan megmondom : magyar gyülekezetben, magyarul tudó feleknek magyarul kell az egyházi, lelkészi szolgálatot végezni ; ha magyarul tudó evang., magyar egyházban tót szolgálatot követel: ezt nem vallási, hanem nemzetiségi érdekből teszi, ez a m igyar egyházbein nemzetiségi tüntetés; tehát a magyar nyelv rovására ós illetéktelen helyen követeli a tót nyelv használatát, s az evang. egyházat nemzetiségi érdekből akarja felhasználni, ez által comprommittálja az evang. egyházat, ha úgy tetszik: botrányt okoz, botrányt evang. és magyar szempontból egyiránt. Hanem ha magyarul nem tud valaki: vallási igényeit minden nyelven ki kell elégíteni. Azt hiszem, ez a helyes evang. felfogás. Lássuk a szarvasi esetet. A szarvasi nép a közgyűlésen egyhangúlag kimondotta 1894 ben, hogy a két templomban felváltva magyarul és tótul tartanak istenitiszteletet. A nép, közgyűlésen, egyhangúlag. Itt is alattomos bűjtogatás kezdte meg áldatlan művét s az idén Áchim indítványa már az volt, hogy az űj templomban solia se legyen magyar istenitisztelet az ó templomban pedig csak a tót után. Az egyházmegye védi az 1894-i egyhangú határozatot, de ahhoz képest meg is szaporítja a tót istenitiszteletek számát, kimondván, hogy az új templomba nem férvén be tót istenitiszteletre a nép, ugyanazon vasárnapon az ó templomban a magyar istenitisztelet után tót is legyen ; a szarvasiak is megnyugosznak ebben. Ime erre mondja Szeberónyi: „nem-e az istenitisztelet nyelvének korlátozása az, a mi a szarvasi gyülekezetben már két óv óta ügyes taktikázással történik." A mi történt, az a szarvasi közgyűlés egyhangú határozata alapján történt, a mi taktikázás volt, azt utólag a magyar nyelv ellen kísérelték meg, — s ime mégis a magyarokat kell gáncsolni mindenért! „Hány helyen lett — igy fakad ki Szeb'erényi — a millennium alkalmával gyülekezeteinkben a tót és német istenitisztelet csupa hazafiasfcágból beszüntetve." Néhány helyen megtörtént, de mindenütt a nép önkéntes hozzájárulásával. Ez tehát nem azt bizonyítja, hogy a magyar „mások elnyomásával, jogainak durva ós gőgös semmibe vevésével akar kizárólag egy nyelvű egyházat," hanem azt, hogy a tót nép másKént gondolkozik egyházi érdekeiről, mint nationalista papjai, s szereti az isten igéjét, ha magyarul hirdetik is neki, s nem akarja egyházát és egyházi intézményeit nyelvi ós politikai czélokra eszközül fölhasználni engedni. Érdekes az az önérzetes kijelentés: „A legméltatlanabb támadást, mintha akár én, akár társaim, a magyar nyelv ellen küzdenónk, mint puszta rágalmat visszautasítom." Én nem tudom: kiket ismer el Szeberónyi „társainak;" a közvélemény a nationalistákat tartja az ó társainak, felszólalásai és lapja iránya után ítélve. A nationalisták pedig a magyar nyelv ellen küzdenek, Túróezban, Nyitrában stb. Vagy ha nem azok az 5 társai, hát kik? Mi csak nem. a kik a Szemle, tneg a Cirk. L. irányát nem helyeseljük, éppen egyházunk hazafias jó hírneve és egyházi érdeke kedvéért és azért, mert nem akarjuk, hogy egyházunk autonómiájának védelme alatt csinálhasson bárki nemzetiségi politikát. A ki nemzetiségi politikát akar csinálni, ám csinálja másutt, de ne az egyházban; ha pedig az egyházban csinálja, ne tartson bennünket oly rövidlátóknak, s az egyház magas érdekei iránt oly közönyösöknek, hogy működése veszélyes voltát föl nem ismerjük, le nem leplezzük s ellene az egyházat nem védjük. A mi meggyőződésünk szerint igenis árt éppen az egyháznak az ily an sunyi eljárás, ha folyton folyvást az egyházat emlegeti is. Ha sem a nationalisták, sem mi magyarok nem vagyunk a társai, hát kik? Nagyon belemelegszik a nyilatkozatba Szeberónyi kartársam, s hevében elszólja magát én rólam is, magáról is. Én rólam igy: „úgy látszik, hogy az Ev. E. ós I. szerkesztőjének még Oroszország is kevés és ideálja valami ázsiai mongol uraság, a hol aztán nincs szabad véleménynyilvánítás és az ellenkező nézetüekkel röviden végeznek." Lám, ezt azért kapom, mert védeni mertem magamat és álláspontomat ! Magáról meg igy szólja el magát: „a mi ideálunk nem valami mongol önkény uralom, hanem a történeti fejlődéssel összefüggő ós önalkotta törvényeit tisztelő Magyarország. " No lám, hogy ezt a tiszteletet eddig nem igen tapasztaltuk nála egyházunk önalkotta törvényeivel szemben, hiszen eddig folyton gúnyolta zsinati törvényünket, intézményeinket, gyűléseinket, püspökeinket, felügyelőinket! Mert más dolog valamit, a mit helytelennek tartunk, megszüntetni törekedni törvényes úton, megint más dolog valamit folytonos gúnynyal nevetség tárgyává tenni, ismét más dolog valamely törvény iránt a kellő engedelmességet meg nem tagadni, de szinte más dolog a törvényes intézményekről tisztelettel nyilatkozni. Kritika meg kritika közt igen sok ós sokféle fokozat van ! Én nem a Szemle létezésében látom a kárt és veszélyt egyházunkra nézve, hanem irányában, mely szerint egyházi téren is folyton folyvást a nyelv érdekéből itól meg eseményeket, embereket, elveket, s az elválasztó nyelvi különbséget tartván mindig szeme előtt, az összetartó hitbeli egységről nagyon könnyen elfelejtkezik. Hajlandóbb mindig azt vizsgálni, hogy magyar vagy tót szempontból mint kell Ítélni valamiről, mintsem azt, hogy evang, szempontból mint kell Ítélni. És ha a kettőt szembeállítja, nagyobb érzéket tanúsit a tót nyelv különös, mint az evang,