Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Békési egyházmegye

{611 egyház közös érdekei iránt. Az egyházban vivja a nyelv harczát, s ezzel árt a közvélemény előtt az egyház érdekeinek, nem engedi megerősödni a kölcsönös bizalmat magyar és tót papok között, ébren tartja folytonosan az egymás iránti gyana­kodást,. bizalmatlanságot. A kritika ós ellenőrzés jogát készséggel elismerem én is, hogyne ismer­ném el? Elismerem Szeberónyi kartársam te­hetségeit, serónysógót, bátorságát; de felismertem elfogultságát is minden ellen, a mi magyar, vagy n mi az ő nyelvi álláspontja szerint nem helyes. Azt szeretném, hogy azt az elfogultságot fékezze, s az egynázi lapban az egyházi, nem nemzetiségi érdek legyen irányadó elve. Egyházi lapban, egy­házi gyűlésen ne azt nézzük, hogy egyik tót, másik magyar, hanem azt, hogy mindegyik evan­gelikus. Van nekünk elég ellenségünk, ne legyünk hát magunk is ellenségei egymásnak nem egy­házi, hanem nemzetiségi érdek miatt. Ez szól a túlzó magyarnak, de szól a túlzó tótnak is! Ne­künk keltőnknek pedig, mig lapunkat vezetjük, különösen elfogulatlanul kellene magunkat viselni, hogy helyes irányban tájékoztassuk olvasóinkat. Sárospataki Lapok- Mocsáry Lajos igen érdekes észrevételekkel kiséri a Prónay gyűlést megnyitó beszédét. „Nohát bármi szépen hangoz­zanak is azok az igék; bármily helyes dolog is emlékezetbe hozni, hogy társadalmi érintkezésünk­ben a keresztyénekhez illó felebaráti szeretetről és türelmességról meg ne feledkezzünk, egyházpoliti­kánk alap- és irányelvévé a feltétlen türelmessé­get tenni nem lehet és nem szabad, mert az any­nyi polna, mint magunkat ellenfeleinknek feltétle­nül kiszolgáltatni 1 Mert olyan ellenféllel állunk szemben, a melylyel egyenlő lábra nem helyez­kedhetünk, a melynek a türelmetlenség valóságos életeleme, melytől őt eltéríteni saját felmutatott példánk által, minden provocatiónak saját részünk ról való kerülésével, soha nem fogjuk; ellenkező­leg: minél inkább húznók össze csiga módjára magunkat, annál inkább felbátorítjuk, hogy a si­ker reményével állítsa fel ellenünk baktériáit! Ne künk még követelni, sok követelni valónk van ós állandó feladatunk, állandó kényszerűségünk a vé­dekezés; mindkét feladat tevékenységet ós erélyt követel és nem azt a lemondást, a mely a br. Prónay által hangoztatott szép eszméknek, ha azok­ból akarnánk gyakorlati programmot alkotni, valódi értelmét képezi. Mi nem nyugodhatunk meg abban az ideiglenes rendezésben, a melylyel minket vallási szükségleteink fedezése végett az állam nyakára hárítottak; igy vagy amúgy — a különböző mó­dozatok vitatásába most bocsátkozni nem akarok — az igazi jogegyenlőség megteremtésének köve­teléséről le nem mondhatunk s a mi feladatunk első sorban, mert a mi bőrünket égeti, odaállí­tani azt az anachronismust, azt a képtelenséget, hogy a szabadelvű állam saját vérével táplálja s dédelgeti a szabadelvűsógnek hagyományos, beval­lott, sőt kérkedő ellenségét. A védekezés szüksé­ges voltát minek részletezzem? De mit akarok hát ón ? Azt óhajtanám, hogy támadna fel a protestáns öntudat, pezsdülne fel szellemi élet protestanizmusunk kebelében. Egy­pár évtized óta egyebet se tettünk, mint szervez­kedtünk, domesztikáztunk, zsinatoltunk, nyugdíjaz­tunk, isKolákat s végre egyházakat államsególyez­tettünk. Nem tagadom, hogy mindez a helyzet kényszere folytán törtónt s nem vizsgálom, helye­sen történt-e minden úuy, a mint előttünk áll, valamint az e téren kifejtett tevékenységnek ér­deméből semmit levonni nem akarok. De ezekkel a dolgokkal immár nagyjában készen vagyunk, ideje volna már annak, hogy népünk vénei s kü­lönösen magok jeles egyházi férfíaink egyébbel is foglalkozzanak, ne csak a szervezgetéssel, ad­minisztratív, sőt pénzügyi kérdésekkel ; egy Ré­vész Imrét szeretnék ismét látni egy börziáner püspök letűnt alakja helyett. — De nem is az egyes egyházak köre az egyedüli tér, szélesebb körben s nevezetesen az irodalom terén kellene keresni utat ós módot egyházi életünk fellendité­sóre. A feltétlen türelmesség prédikálása helyett fogadjuk el bátran és nyiltan a harczot ellenfelünk­kel, nézzünk körmeire folytonosan s verjünk rá ezekre a körmökre valahol csak észre vesszük, hogy kaparásznak. Legyen harcz, follyék polémia ; meglátjuk milyen új élet támad egyházi életünk­ben, ha majd előállanak ügyes, szellemes irók, kik a támadásokat diadalmasan visszaverik s az igazság fegyverét élénken villogtatják. Régi mon­dás, hogy a hatalmat csak azokkal az eszkö­zökkel lehet megtartani, a melyekkel szerez­tetett : vegyük elő újból a reformátió korának szellemi fegyvereit Ellenfelünk a deresen fekszik, nem kell egyéb, csak hogy vegyük kezünkbe a pálczát, fölötte megsuhintsuk. Rendelkezésünkre áll hosszú századok harczainak irtózatos törté­nelme, a végtelen sok istentelenség, melyet a hierarchia s a jezsuitizmus Isten nevében elkö­vetett; kizsákmányolhatlan tárháza az a contro­versiának. De rendelkezésünkre állanak a leg­űjabbkori s újnemű áskálodások és eselszövónyek is, a salon-jezuitizmus ezerféle találmányai, a melyek úgy gyártják mindenféle kultusz eszközö­ket, mint a divatczikeket. És hát, a mint már fentebb emiitettem, elévülhetlen jogegyenlóségi kö­vetelésünk fentartása és folytonos emlékezetben tartása annak a megbecsülhetetlen támasznak, mely­lyel az emberi méltóság, a hazaszeretet a protes­tantizmusban, a magyar protestantizmusban bir ! Mi­kor ily előnyös helyzetben vagyunk, nem kö­vetünk-e el vétkes mulasztást, mikor mindezt ki­használhatatlanul hevertetjük ?"

Next

/
Thumbnails
Contents