Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Stromp László. Szókratész

(Síi másokat vizsgálva kell élnem, halálfélelem miatt elhagynám helyemet. Az volna ám rossz s akkor vádolhatna bárki joggal a törvény előtt azzal, hogy az isteneket megvetem." .... „Tudjátok meg, hogy ha engem megöltök, nem nekem ártatok, hanem inkább magatoknak. Nekem semmit nem árthat sem Meletesz, sem Anütosz, mert hiszen lehetetlen az, hogy rossz ember ártson a jónak . . . Ők ugyan halált vagy számkivetést, vagy megbecstelenitóst vonhatnak reám s ezt nemcsak ők, de bárki is nagy szerencsétlenségnek tartja: én nem; de azt tenni, a mit ők most tesznek, egy embert igazságtalanul megöletni, azt sokkal inkább tartom szerencsétlenségnek. Azért is. atheneiek, korántsem miattam, hanem miattatok védelmezem magamat, hogy bűnbe ne essetek, elítélvén engem, ki nektek adományúl vagyok adva Istentől." . . . „Ne gondoljátok hát, atheneiek, hogy olyat kellene előttetek tennem, mit sem jónak, sem igazságosnak, sem kegyesnek nem tarthatok ; kivált most ne, az istenért, mikor istentagadás miatt vádoltatom.*) Ily védelemre, mely a vádat visszafordítja vádlóira sőt biráira, ugyan mit felelhet egy csőcselék biróság? . . . „Feszítsd meg!" ... És elitélték Sokratest, igy is csupán 6 szótöbbséggel. A törvények értelmében az elitéltnek hozzászólása volt, hogy az általa elkövetett bűntényre kiszabott törvényes büntetés melyik formáját választja, jelen esetben a halált, a számkivetést avagy a megbecstelenitést-e? És Sokratesz e jogával él is s kijelenti, hogy méltó jutalmul bűnére egyedül azt a büntetést választhatja, hogy a Prytaneumba küldessék. Ez a Prytaneum pedig egy állami közintézet volt, a melyben az olympusi győzőket s az állam legjelesebb férfiait államköltségen ellátták. A legmaróbb irónia : az elitélt gonosztevő magának büntetésül a legnagyobb állami kitüntetést választja! Erre aztán el is Ítélték nagy szótöbbséggel — halálra. — Sokrates az Ítéletet a legnagyobb lelki nyugalommal fogadta. Hosszabb beszéd után, a melyben megjósolja, hogy bárha őt megölik is, de eszméi diadalmaskodni fognak, igy szól azon bírákhoz, a kik felmentésére szavaztak: „Ti is birák, legyetek jó reménységgel e halál iránt s tartsátok ez egyet igaznak, hogy a jó embert semmi rossz nem érheti sem éltében sem holtában s hogy ügyeit az istenek nem hanyagolják el. Az ón történetem sem lett vakesetből, *) Plató : Sokrates védelme. Ford. Hunfalvy Pál. hanem világos előttem, hogy jobb már nekem meghalni s az élet bajaitól szabadulni. Ezért nem tartóztatott vissza egyszer sem az isteni jeladás s azért nem is haragszom elitélőimre és vádlóimra. Ok ugyan nem olyan szándékból ítéltek el és vádoltak be, hanem ártani gondoltak nekem, s ezért gáncsolást érdemelnek. Mégis azt kérem tőlük: Ti álljatok bosszút fiaimon, mikor megnőttek, úgy bántván őket. mint ón bántottalak . . . lia valaminek hiszik magukat, pedig semmik, szidjátok meg úgy, mint én szidtalak, hogy arra, a mi kell, nem gondolnak, s valamire valóknak vélik magukat, pedig semmire sem valók. Ha ezt teszitek, ón és fiaim igazságot fogunk tőletek tapasztalni. De már ideje, hogy elmenjünk, nekem hogy meghaljak, nektek, hogy éljetek: melyikünk megy pedig jobbnak eléje, az senki előtt nem világos, csak az Isten előtt . . ." Ez volt az istentagadó válasza a reá istentagadásért mért halálitéletre. Épen azoap, a melyen halálra ítélték, indult el a szent hajó Delosba, áldozatot vinni Apollonnak, hogy egykor Theseust szerencsésen visszahozta Krétából s törvény szerint Athénéban addig, míg a megkoszorúzott hajó Deloszból vissza nem tért, a halálra ítélteket kivégezni nem volt szabad. Sokratesnek tehát még 30 napja volt — a siralomházban, a hová derült arczczal lépett be, barátait, kik sirva követték, szelíden megpirongatván : „Avagy nem tudjátok-e, hogy a halál már születésemmel ki volt reám mondva? ..." S a mint Apollodoros megjegyezte, hogy csak az fáj neki, hogy Sokratesnek bűntelenül kell a halált elszenvednie, mosolyogva kérdezte őt: „hát kedvesebb volna neked, ha a halált megérdemeltem volna? . . .." Napok jöttek, napok multak. Sokrates pedig barátaival a legnagyobb lelki nyugalommal elmélkedett,— többnyire a lélek halhatatlanságáról. Mert erről ó szentül meg volt győződve s ép ezért inkább száz igazságtalanságot kész volt elviselni, semhogy maga egyetlenegyet kövessen el. Egy alkalommal, kora reggel belép hozzá hű barátja ós tanítványa Kriton . . . „Ilyenkor jösz Kriton, avagy nem volna még korán?" — Sót inkább ! „Mennyi idő lehet most?" — Alig szürkül. „Most jöttél, vagy régen vagy itt?"