Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Stromp László. Szókratész

Mert ha ót hallom, beszédétől inkább meginduld szivem s hullanak könnyeim, mint az őrjöngő korybantoké s látom, igen sok más szintazt érzi magában. Mikor Perikiest vagy más jeles szónokot hallottam, tudtam, hogy jól beszélnek, de olyasmit nem szenvedtem, lelkem nem háborgott s nem bosszankodott soha, ellenben ezen Marsyas által nem egyszer olyan kinba estem, hogy az élet sem volt kívánatos előttem. Sokrates. tagadod-e, hogy ez nem igaz? S jól ludom, ha reá akarnék hallgatni, most sem volnék képes magamon erőt venni s ugyanazt szenvedném. Mert ő megvallanom kényszerit, hogy meg igen sok nélkül szűkölködöm s magamat elhanyagolom, pedig az atheneiek ügyét viszem : befogom tehát füleimet, mint a sirenáktól s úgy ragadom el magamat erővel is ő tőle, csakhogy odamaradva ne vénüljek el. Azután egyedül előtte tapasztalom azt, a mit senki bennem nem is gyanítana, hogy valakitől tudnék szégyenkezni : én Sokrates előtt — szégyenlem is magamat. Ezért sokszor szívesen látnám, ha nem volna többé az élők közt s megint ha az történnék, jól érzem, még inkább fájlalnám, annyira nem tudom, mit tegyek ez emberrel. Ilyent szenvedünk én és sok mások ezen Satyrus sípolásából , . A sophistákkal feltétlenül össze kellett tűznie. Hiszen egész törekvése az ő önző, subjectiv bölcseletük és erkölcstanuk tönkretevése volt, és pedig az által, hogy fogalmilag rávezette az embereket az igazságra, a mely igazság azután a jóság, a szépség maga is ! „Mindennek mértéke az ember." Tanították a sophisták; Sokrates ezt kigúnyolja, lesújtja azzal a megszorítással, hogy igenis, mindennek mértéke az ember, de a lelke bensejébe a gondolkozás intentiojával elmerült ember, ki az igazat és a jót ott találja meg, s nem a sophisták által vallott véleményben s hasznosságban. — AZ igaznak tudása egyaránt a jónak és szépnek is a tudása. Mint ilyen, mértéke a cselekedetnek is, a mely tehát magára sohasem lehet sem jó, sem rossz, hanem erkölcsi értékét egyedül az határozza meg, vájjon tudva vagy tudatlanul történt-e? Tudva rosszat senki sem cselekedhetik. Érthető ez alapon, hogy Sokrates szerint a tudás erény is. Az erény tehát csak egy : a jónak tudása ; mint tudás pedig tanítható. Sőt tanítandó, mert a rossz — a jó nem tudása. Egyetlen jó van — a tudás; egyetlen rossz — a tudatlanság ! Mindenki boldogságra van hivatva s arra törekszik is, [mindenkiben van is a jóra arravalóság, elméjében: azért mindenkit tani tani kell. így értjük meg, hogy Sokrates a tanitást isteni hivatásának tekintette, s hogy a tudással azonos erény követelményeit is személyes életében teljesen megvalósította. Nem azt a tudást értette ő, mellyel a tudomány kérkedik, hanem az erény tudását, melynek hátterét az istenségbe vetett feltétlen hit s a lélek halhatatlanságáról való szilárd meggyőződés képezte. Ezt a lelket, isteni halhatatlan részünket megvilágosítani, művelni, tökéletessé tenni életfeladatunk. Ennek pedig eszköze a bölcsesség és az erény. Erről az útról letérni nem lehet, nem szabad. Inkább százszor a halált elviselni, mint csak egyszer azt a benső isteni szózatot megsérteni, hiszen elvégre is ez az élet csak átutazóhely s mint Eüripides mondá : Ki tudja épen, hogy ez élet nem halál-e s a halál — élet!? . . . Természetes, hogy ilyen jellem, a ki az istenséget nem künn a természet megszemélyesített erőiben, de a maga bensejében, a maga lelke mélyén kereste s barátait és az ifjúságot is hasonló keresésre ösztönözte; ki erkölcsi komolyságával korának átlagos színvonalán magasan felül emelkedett, kinek nyíltsága, őszintesége s iróniája sokakat különben is megszégyenített vagy vérig sér. tett, — ki sohasem leplezte el ellenszenvét, megvetését a demagóg csőcselékkel s ennek szájas vezetőivel a sophiztákkal szemben s ki mindent értett, csak meghajolni s a felismert igazságtól elpártolni nem : mintegy kiáltva híjjá ki magával szemben léha korát s a demagógia legféktelenebb tyrannisa idején akad 3 hitvány lélek, egy varga, egy fűzfapoéta és egy sophista — s vádat emelnek ellene a törvény előtt, melynek veleje, hogy „Sokrates nem tiszteli az isteneket és az ifjúságot megrontja." S a váddal aztán megnyílt az út — a Golgata felé. Az 500-ak tanácsa együtt ül, előttük Sokrates, egykor maga is esküdt biró, most vádlott. Lysias szónok felajánlja a védelmet, de ő visszautasítja. Maga fogja magát védelmezni. Es hogyan tette azt! „Hitvány magaviseletű ember volnék ám, atheneiek, ha akkor, midőn a tisztek kirendeltek, Potideában, Amphipolisban, Delionban, nem rettegvén a halált megállottam ; most midőn Isten rendeléséből bölcselkedve s magamat ós