Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Stromp László. Szókratész

(Síi tanítványává szegődik. — „Derék Eylyphrón, engedd, hogy tanítványoddá legyek, hogy Melétoszt a pervitatás előtt még egyezkedésre szólíthassam fel, elmondván neki, hogy ha eddig tökéletlen volt is ismeretem abban, hogy mi a szentséges, az isteni törvény, de immáron megtanultam Eylyphróntól ... à pap persze nem veszi észre az iróniát, felül — és most megkezdődik a bábászat — s a vége az, hogy Eylyphrón teljesen megzavarodik, mert Sokrates, összes állításait közbe kérdéseivel s következtetéseivel ad absurdum vezeti, úgy, hogy a faggatott pap végül is formálisan megszökik tőle: „Majd máskor Sokrates, most sietős dolgom van, mennem kell" . . . „Mit csinálsz ó ember, — kiált utánna Sokrates — itt hagysz s megfosztasz a reménytől, hogy megtanulván tőled : mi a szentséges, Meletosz ellenében a vádtól megszabaduljak!'- ... Az egészben a leghumoristikusabb az, hogy Sokrates egy papot szégyenit meg, a kinek pl. tudnia kellene, mi a szentséges; s ha ez sem tudja, ugyan hogyan Ítélhetik el akkor őt szentségtörés czimen, mikor a fogalommal még a hivatottak sincsenek tisztában . . *) Sokrates azonban nem elégedett meg pusztán azzal, hogy az addigi képzetek hamis vagy tarthatatlan voltát kimutassa, hanem — és épen itt jut érvényre accoucheur szerepe — igyekszik mindenkit az igaz ismeretre vezetni, olyformán, hogy ez a kérdezősködés eredményeképen mintegy maga jöjjön a helyes fogalomra s szülje meg azt elméjében. — Ez őt szükségszerüleg az inductio módszerére utalta, a melynek lényege a concret tapasztalati dolgokról összehasonlítás s elkülönítés útján emelkedni fel a fogalmakra. Például Eythydemossal a jogtalanság fogalmáról beszélget. Eythydemos szerint jogtalan az, a ki mást megcsal, meglop, hazudik stb. — Jó — mond Sokrates — de hát az ellenséggel szemben mindez, nincs-e megengedve? Eüthüdemos hajlandó oda módosítani Ítéletét, hogy hát jogtalan az, a ki barátját megcsalja stb. — Helyesen mondod Eythydemos, de hát nézzed, bizonyos körülmények között nincs-e ez is megengedve? Avagy az apa, midőn gyermekének a keserű orvosságot valamely apró csalás útján adja be, vagy a vezér, midőn katonáit valamely cselfogás útján lelkesíti a harczra, jogtalanságot követ-e el?—Eythydemos izzadni kezd, elfo

gják a szülési fájdalmak ... ós végül is *) Plató : Eülüphro n Fcid. H u n íal vy Pál. megszüli a helyes gondolatot, hogy jogtalan tehát az, a ki barátját kártevő szándékkal csalja, lopja meg stb. . . . Cseppet sem csodálkozhatunk rajta, hogy ilyen sajátosan gondolkozó s tanitó egyénnek milyen nagy hatást kellett a sophista rhetorok kongó frázisaihoz szokott kortársaira gyakorolnia. Pedig maga — külső megjelenése szerint — egyáltalán nem volt megnyerő. Lapos orra, széles és felfelé álló lyukaival, kidűlő szemgolyói, vastag ós érzéki ajkai, formátlan alakja, nehézkes terjedelmes teste, mezítlábas, kampós botos járása inkább nevetségessé tették, mint rokonszenvessé. Hanem ha aztán beszélgetésbe eredt, hogy elfeledték külső rútságát s hogy megszerették benső szépségét ! S a ki aztán lelke tüzétől lángot fogott, nem hagyta volna ott semmiért. Ais chines, midőn egyszer hallotta, odaveti magát elé s igy szól hozzá: „Szegény vagyok, Sokrates, nem adhatok egyebet, ím — magam egészen a tied vagyok ! " — Nem tudod, barátom, hogy ajándékod mily értékes!? — volt a bölcs magához bilincselő válasza Megarai E y k 1 i d e s t ő 1 is tudjuk, hogy mióta egykor Sokratest hallotta, ellenállhatlan vonzódás ragadta őt közelébe s mert akkor a megaraiaknak halálbüntetés alatt tiltva volt Athén kapuját átlépni, — hát csakhogy Sokrates társaságát élvezhesse, az éjidőn, női álruházatban szökött be gyakran, életének folytonos veszélyeztetésével. De legszebben jellemzi Sokrates egyszerűségének báját ós varázsát, geniális tanítványa Pláto, ki a „Vendégség" cz dialógusban*) igy beszélteti Alkibiadeszt : „Sokratest képek által igyekszem dicsérni, barátaim. Ezt is nevetésre méltónak hiszi majd : pedig igazság és nem nevetésre való kép. Leghasonlóbbnak mondom ót azon Silenosokhoz, a melyek a szobrászműhelyekben állanak s a melyeket a művészek nádcsővel vagy síppal faragnak ki. Ha kinyitod, azt látod, hogy belül istenek szobrait tartalmazzák. S hasonlít még Marsyas satirhoz is, sőt sokkal különb Marsyasnál. Mert az szerszám segítségével igézi meg szája hatalma által most is az embereket, ha valaki az ő dallamait sípolja is. Te csak abban különbözöl Marsyastól, hogy szerszám nélkül, merő szavakkal teszed ugyanazt ... En ha nem látszanék nagyon részegnek, eskü alatt mondanám meg nektek, barátaim, hogy mit szenvedtem az ő beszédétől és mit szenvedek most is. *) Ford. Hunfal v y Pál.