Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Hetvény Lajos. A bibliai olvasókönyvről

•351 nálatát sem szabadna megengedni. És ha ezek helyes és jogos alapon fentarthatók és szükségesek, akkor ép oly helyes és jogos alapon áll s ép oly szükséges az u. n. „Bibliai olvasókönyv." Mert ez nem akarja pótolni a teljes szentirást, csak azt tartalmazza, a mi az iskolákban első sorban olvasható ós magyarázható s a mit a tanuló otthon maga is olvashat; nem akar „Iskolai Biblia" lenni, a mi úgy tüntetné fel a dolgot, hogy az iskolában más bibliára van szükség, mint a gyülekezetben. Németországban sem keletkezett volna az u. n. „Schulbibelstreit," ha mindjárt kellő óvatossággal kezdik meg a dolgot, ha nem nevezik el bibliai kivonatukat „Schulbibel"-nek, ha nem tartják meg bibliai jellegét, különösen annak hasábos alakját, a részek s versek szerinti felosztást, mely •csakugyan helyet enged annak a feltevésnek, hogy az egész nem akar más lenni, mint az iskolák számára megcsonkitott biblia. Ez sérthetné egyházunk alaki elvét, de a „Bibliai olvasókönyv" nem sérti ; annál az egyszerű oknál fogva, mert ez nem akar „Biblia" lenni, hanem olyan „Olvasókönyv," melynek tartalma kizárólag bibliai. Ebből látható, hogy a „Bibliai olvasókönyv" ellenzőinek félelme teljesen alaptalan, mert ez legkevósbbé sem sérti a teljes szentírásnak tekintélyét; ha sértené, teljes határozottsággal lépnék fel magam is ellene. Az ellenfeleknek ama felszóllalása, — hogy vigyázzunk, zavart ne csináljunk, a „Bibliai olvasókönyvével ne téveszszük meg a népet, nehogy azt higyje, mintha a teljes irás már felesleges volna, — csinálná csak az igazi zavart; mert eme felszóllalás csakugyan felkelthetné a nép és a művelt társadalom lelkében is azt a gyanút, hogy tán vannak magyarhoni lelkészek ós vallástanárok, a kik a teljes szentírás általános használata ellen törnek. Maradjunk csak magánál a tárgynál. A tény az, hogy egy oly tankönyvre van szükség, mely a középiskolában a tanterv szerint olvastatandó bibliai anyagot közli s ez a tankönyv a didaktikai és paedagógiai elvek szerint szerkesztett „Bibliai olvasókönyv," mely kizárólag csak a tanuló ifjúság kezében legyen és csak az iskolai vallásoktatásnál használtassók. Más feltevésnek itt helye nincs, mert ez a közvéleményt megtévesztené ós ez csinálna csak igazán zavart. Ha a dolgot az igazi lényege szerint fogjuk fel, akkor a harcz teljesen ki van zárva. Azért vigyázzunk, téves feltevést e dologgal kapcsolatba ne hozzunk, hogy e fontos kérdést nagyobb megrázkódtatás nélkül intézhessük el s az okvetlenül szükséges? „Bibliai olvasókönyv "-et békés módon vihessük be iskoláinkba. Az ügy rendes menete az volna, hogy az egyetemes gyűlés az egyetemes tanügyi bizottság határozata alapján a „Bibliai olvasókönyv-nek, mint akármely más vallástani könyvnek iskoláinkba való behozatalát egyszerűen engedélyezné s ez által a félreértésekből és gyanúsításokból eredhető hullámcsapásokat eleve megsemmisítené. 2.) Dogmatikai irányok ós a „Bibliai olvasókönyv." Miután az ellenvetések körébe vágó első fontos kérdésre megfeleltem, t. i., hogy a „Bibliai olvasókönyv" nem ejt csorbát a teljes szentíráson s ennek behozatala nem ellenkezik egyházunk alapelvével, következik a második kérdés, a melyre teljes rövidséggel a következőkben fogok megfelelni. Felemiitettem, hogy másodsorban felmerült az a gyanú, hogy azokat, a kik a teljes Írásnak az iskolában való használatát elejtik, tán valami dogmatikai érdek vezeti. Felemlítettem, mert Németországban e gyanú tényleg felmerült s eme előítélet a fentebb említett fontos paedagógiai s didaktikai Követelmény általános érvényesülése elé akadályokat gördített. Különben ennek az előítéletnek Németországban van magyarázata. Ugyanis az első bibliai kivonatokat a rationalisták adták ki s őket legkevésbbó is a didaktikai és paedagógiai érdek, hanem kizárólag a dogmatikai felfogás vezette. Eme történeti alapon kifejlődött itólet azután előre bizalmatlansággal fogadott minden a „Bibliai olvasókönyv" szerkesztésére és behozatalára irányuló helyes, egészséges törekvést is. Ez az előítélet azután nagyban szította a „Schulbibelstreit"-ot. Én is azt mondom, hogy inkább ne legyen „Bibliai olvasókönyv"-ünk soha sem, semhogy annak szerkesztésénél bármiféle tudományos theológiai irány, dogmatikai felfogás érvényesüljön. A szentirást kell adni magát, mert a mi abban van, az mind szent és igaz; tehát egyes helyek kihagyásánál csak a paedagógiai elv lehet irányadó, mert ellenkező törekvés csakugyan a szentírásnak megcsonkítása volna ós egyúttal meghamisitási törekvés is rejlenek benne. Ilyen előítélet minálunk nem lehet, arra ok nincs s ki merem mondani, hogyha tán ellenmozgalom támadna, az nem lenne más, mint a németországi „Schulbibelstreit"-nek utánzása.