Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Név nélkül: - Válasz

•804 lesz: — az még bizonyosabbI Mert vegyük csak figyelembe magát a tényt. Mit tettem én az esetben, midőn az ilyen új házasokat elutasítottam? Megtagadtam az áldást egy oly hivemtől, a ki ezt kérte s kinek, mint az egyház tagjának, joga volt ezt kérni. S vájjon ezzel mit érek el? Azt, hogy eltépem az utolsó köteléket is, mely ót egyházunkhoz fűzte ; én az Úrnak szolgája, kinek kötelességem, hogy a hiveket mind szorosabban fűzzem a Krisztushoz, eljárásom által elidegeníteni őket! Igaz ugyan, hogy erre a szigorúbb felfogás hivei azt mondhatják: „vesszen el a mi veszendő; vágd ki a beteges tagot és dobd el; nem jó az ebeknek adni stb.," mert — úgymond — mit használ az ilyenekkel szemben, ha türelmet gyakorolunk is, hisz méltatlanok erre s ez által már úgy sem hozhatom közelebb egyházunkhoz!" De bármily helyesnek tetszik is ez eljárás, az mégis téves és igazságtalan, mert az. a ki igy cselekszik, szem elől téveszt egy oly körülményt, melyet feltótlenül figyelembe kell venni s melynek megfontolása meggyőzi az illetőket eljárásuk helytelenségéről. Az ilyenek u. i. figyelmen kivül hagyják magát a tényt, hogy: ugyanazon egyháztag, ki gyermekeit már előre oda igéríe egy másik egyháznak, a ki tehát ez által hitbeli gyengeségét árulja el s eljárása által saját egyházát egy másik egyháznak rendeli alá : mégis a mi egyházunk áldását kéri s jegyesével együtt a mi templomunkban, a mi oltárunk előtt hajtja meg térdeit! Bár a körülmény jelentéktelennek látszik, — én mégis ebben óhajtok rámutatni arra, a mi engem a már előre kimondott elvnek követésére bir. Azon körülmény u. i., hogy az ily vegyes vallású új házasok a mi templomunkban kérik ki az egyházi áldást és nem azon egyház templomában, a melynek javára lett ígéret téve a gyermekek vallását illetőleg, — szerintem : 1. Mentségül tekintendő az ev. fél tévedésében s ugyanaz 2. Biztat s reményre jogosít a jövőre nézve s 3. Indító ok a türelmes és elnéző eljárásra. Ezen három pontban törekszem összefoglalni azon okokat, melyek engem a jelzett álláspont elfoglalására birtak. Szerintem u. i. az, hogy a gyermekeiről „reversálist" adott ev. fél mégis a mi templomunkban óhajtja frigyét megáldatni, menti némileg az ő gyengeségét, a mennyiben épen ez tesz bizonyságot a mellett, hogy gyengesége daczára hitéhez mégis erősen ragaszkodik. Mert könnyen elgondolhatjuk azt, hogy egy oly nem ev. felet, ki az ev. féllel csak azon feltétel alatt lépett házasságra, ha gyermekeik mind, nemre való tekintet nélkül az ev. valláson kivül neveltetnek, egy ily felet mily nehezen lehetett rábírni arra, hogy ő, a ki gyermekeit elvonja egyházunktól, a mi egyházunk áldását kérje. Bizonynyal érdeme ez az ev. félnek, hogy gyengeségében teljesen el nem bukott a másk féllel szemben. Mert ha valóbari teljesen közönyös lenne egyházunk iránt, akkor szó nélkül teljesítené a másik fél óhaját, de mivel ezt nem tette, jele, hogy mégsem olyan „tagja" egyházunk testének, melyet ki kellene vágni ós eldobni. De a^on körülmény, hogy egyházunk áldását kérték, 2.) biztat egy jobb jövővel s annak reményét kelti fel, hogy a helyzet s a viszony meg fog változni ós pedig a mi egyházunk javára. Ezt pedig azért hiszem, mert meg vagyok győződve, hogy a tiszta evangeliom nem marad hatásnélkül a nem ev. féllel szemben, kinek további élete folyamán alkalma lesz ezzel élettársa oldalán megismerkedni. (Szülei, rokonai körében.) Hogy pedig e föltevésem s reményem jogos : a felett senki nem fog kételkedni, a ki ismeri a tiszta evangyeliumnak erejét. Ha pedig e szerint az ev. fél nem egy kivágandó tagja egyházunknak, hanem hitében csak ingadozó, akkor 3. elnézőknek s türelmeseknek: kell vele szemben lennünk, mert az ellenkező eljárás, mint a melylyel őt teljesen elidegenitenők, határozottan szeretetlen lenne, a mely mindenütt visszatetszést szülne. Mert hogy hite ós egyháza iránt nem teljesen közönyös, azt éppen az: igazolja, hogy jegyesót rábirta arra, hogy a mi oltárunk előtt kérjék ki az Istennek áldását. Hisz ha teljesen közönyös lenne, akkor már ebben is követné jegyesének és családjának kedvét és menne az ő templomukbal ő tehát gyengeségében nem annyira megvetendő, mint inkább szánalomra méltó. Ámde az által, ha ót kérésével elutasitanók s tőle az áldást megvonnók, nem csak őt taszítanánk el magunktól, hanem mindazokat, a kik azt óhajtották, hogy templomunkban legyen megáldva a frigy (szülei, rokonai.) Igy tehát véleményemet röviden abban foglalhatom össze, hogy mi ne vonjuK meg az áldást még az ilyen