Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Simkó Endre. Tanév végén

rizenhetedik éviolyam. 26. szám

. Orosháza, 1899. júniu

s 29. EGYHÁZ ÉS ISKOLA. Előfizetés dija : Egész évre . . ö frt. Kél évre ... 3 , Negyed évre 1 írtE»0 kr. Egy szám ára 12 kr. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő és kiadó : YERES JÓZSEF. Hirdetés dija: Egész oldal . . 8 frt Kél oldal. . . . 4 „ Negyed oldal . . 2 , Ennél kisebb . . I Bélyeg külön 30 kr. Tanév végén. Itt a tanév vége. A tanitvány arat, a mint annak idején vetett. A tanitó, tanár leszámol lelkiismeretével, mikor az anyakönyvbe osztályzatait beirja. Megnyugszik sorsában; hiszen régen kibékült már azzal a gondolattal, mit a szülők és tanítványok zöme hirdet: „a bukásnak a tanár az oka." Megmozdul a szülők lelkiismerete is: „Talán mégis csak jobb lett volna többet törődni a gyerekekkel." Hát az iskolatulajdonos, a fentartó testület meghányja-ve ti e a multat, a jelent, hogy abból megalkossa a jövőt; szilárd alapra fektesse az ifjitó, életerőt ontó forrást, a jó iskolázást? Minden reális háztartásban üdvös dolog elszámolni ; latba vetni az anyagi és szellemi javakat, megalkotni ez alapon az igaz mérleget. Lássuk tehát erőinket közelebbről. Egyházi életünk ereje, tápláló forrása a jó iskolázásban, a helyes nópnevelósben van meg. Ezt szolgálják főképen a tanitók, tanárok és lelkészek. A lelkész templomi magyarázatai, lelkes beszédei mintegy tovább szövik azt a nevelési fonalat, melyet a tanitók, tanárok a tanulók zsenge, majd ifjúkorban alkottak meg; ezért tehát a lelkészek is felette fontos tényezői a népnevelésnek. E közös munkásság alapján szokás mondani: az egyházi élet oszlopai az ügybuzgó, áldozni akaró világi elemen kivül főleg a lelkészek ós tanitók. És úgy is van. Tisztelet, mély tisztelet a kivételeknek, de bizony úgy álluntí, hogy világi uraink közönye miatt egyházi életünk hova-tovább hanyatlánók. Lelkészeink s tanítóink ügybuzgó s önzetlen munkássága azaz állandó vizű forrás, mely táplálja hitsorsosaink vallásos érzelmeit, neveli azok ragaszkodását, szeretetét az egyház iránt. Nagyon fontos tehát, hogy a lelkész, és tanítóképzés ügye napirenden tartassék; uót oly fontos ügy nem lehet csupán az egyházaké, kerületeké, hanem egyházegyetemünk, mint egyházi életünk fő toruma, vegye kezébe a lelkészi és tanítóképzést, emelje ki azokat még mai napság is bizonytalan helyzetükből, tegye egyetemes jellegűvé. Lássuk csak például tanítóképzésünket a maga mivoltában. Öt tanítóképző intézetünk van: u. m. Sopronban, Eperjesen, Lövőn, Sel&eezbányán és Szarvason. Ez öt intézetben átlagosan évi 150—160 növendék nyer kiképeztetóst ; esik tehát egy-egy intézetre 30—32 növendék. Ez ám átlagos szám, egyes intézetek osztályaiban néha növendék sincs s 10 —20 az összlétszám. Erdemes-e ily alapon egy intézményt fenntartani? Tanítóképzőink egyike sem áll azon a nivón, melyet a haladó kor megkövetel. A miniszteri jelentések évről-évre meg-megszapulnak az ország színe előtt intézeteink fogyatékossága miatt. Számbavehető fejlődést alig tudunk felmutatni. Toldozunk, foldozunk ; éldegélvén egy napról a másra, hitegetvén magunkat ez egyedüli jónak látszó orvosság, az állami segély eljövetelének reményében. Pedig, bár ne kellene rászorulnunk sohal A segély késik következetesen egy évről a másra. Azt mondják : a kultuszminisztériumban beveszik a budgetbe, a pénzügyiben meg mindig törlik. Törlik, törlik, addig törlik, mig ki nem koplaltatnak bennünket; míg mi is meg nem húzzuk majd egyik-másik intézetünk felett a lélekharangot, mint más felekezetű keresztyén társaink. De hát miért is várunk ; nem tudnánk mi a magunk erejéből az épités munkájához látni? Középiskoláink önállóságán már amúgy is rést ütött az állami segély ; takargatjuk a rést, hogy magunk se lássuk. Hitegetjük magunkat. Tehetős, gazdag egyházközségeink is állami forintok után áhítoznak, holott ezrekbe vannak iskoláink. Az óvötödös