Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Név nélkül: - Egyházi életünk hanyatlásának főoka

•278 Tolt, hogy a Darvin nézetét valló tanárok megpróbálkoztak a hittan tanítással is. Világi tárgyak tanításához qualificatio kellett, hittanhoz soha. S mindezt tűrte az egyház szó nélkül. Siralmas állapotban volt a vallástanítás felekezeti iskoláinkban, de még siralmasabban a községi és az állami intézetekben. Ki törődött ezzel? Sok helyütt senki; a legtöbb helyen, mert épen kellett. Néhány évvel ezelőtt jelentést tett a mosonymegyei tanfelügyelő az egyházi hatóságnál, hogy kerületében 30—40 evang. gyermek nő fel vallástanítás nélkül, a mint azt az „Evang. Glocken"-ban olvashattuk. Mily szomorű számok kerültek volna ki, ha az egész országban kutattuk volna a dolgot. Budapest környékén Erzsóbetfalva ós Kispest községek keletkeztek ; ki gondoskodott ezeknek vallási ellátásáról? Intézkedés csak 5—6 évvel ezelőtt történt, mikor már az evang. tanulók száma 40 körül járt; (jelenleg van ott körülbelül 70 evang. gyermek és 230 református s ekkor is nem az illetékes pestmegyei esperesség gondoskodott arról, hanem a budapesti deáktéri ev. egyház, mely nagylelkűen óradijat ajánlott fel az ottani evang. állami tanítónak, hogy az evang. gyermekeket hitoktatásban részesítse. Tehát addig, mig ez nem történt, évenként 20—30 gyermek nőtt " fel egy-egy községben minden vallástanítás nélkül. S jelenleg is nő lel nem egy újonnan keletkezett vagy róm. kath községben evang. gyermeksereg, minden egyházi gondozás nélkül. Azokban az állami és községi intézetekben pedig, a hol intézkedés történt a vallástanítás ügyében, oly csekély alamizsnát ajánlanak fel, hogy azért tisztességes munkát követelni nem lehet. A legmagasabb óradíj 50 frt, vidéken 25—30 frt is. Kérdem, méltó ez a tárgyhoz? Az egészségtan tanára, ki ép oly óradíjas, mint a vallást tanitó lelkész, 100 forintot kap, holott az egészségtan nem kötelező tárgy. Vannak énektanitók, kik 75 forintnyi óradijat kapnak az államtól. A rendes gymn. tanárnál egy órára 100—170 frt esik fizetéséből, ha pedig órafelesleget ad, kap érte 60 frtot. A hittan tanára, ki szintén rendes tárgyat képvisel, a ki az államtól sem nyugdíjban, sem más előnyben nem részesül, kap legjobb esetben 50 frtot. Kérdjük, miért van ez igy? Nem érdemli meg a tárgy, hogy legalább űgy fizessék, mint az egészségtan tanárát? Hogy aztán <B csekély díjazásnak visszahatása is van, az érthető. Érthető, nem azért, mintha önzés vezérelnépapjainkat, bár egyeseknél ez sem tagadható, dehiszen ez megvan, sőt fokozottabb mértékben má& pályán működő embereknél is, hanem és főleg,, mert egy prot. pap rossz díjazásánál fogva anynyi mindenfélével kénytelen foglalkozni, hogy » nehéz teher alatt ereje gyengül és lelke nen* győzi a sok munkát. A vallástanítás kellő díjazására nem gondolt senki, annak czélszerű végrehajtásával nemtörődött senki. Az egyesre bízatott minden. S hogy e tekintetben egyesek mily keveset végeztek, bizonyítja az, hogy egy polgári iskolában az I. oszttananyag volt a 10 parancsolat, a II. oszt.é a 3 hitczikk; tankönyv Luther kis kátéja 6 krért. A III. oszt.-ban a S teli lo féle 20 kros confirmandusi könyv első része, IV. oszt.-ban a másodiK rész. Kidolgozott tantervről, a tantervhez szabott oktatásról szó sem volt. Csodálatos, hogy mig a külföld prot. papjai a világ első paedagogusai, s mig a belföld sok jeles paedagogusa szintén a prot. papság köréből került ki, addig a vallástanítás terén nálunk Magyarországon semmi haladás sem történt, sőt hanyatlást kell kimutatnunk, mert mindenki, csak mint mellékes dologgal foglalkozott avval, pedig az egy teljes életerőt követel. Egyes iskoláknak, mint pl. a polgári iskolák, felsőbb leányiskolák, a kereskedelmi intézetek, kidolgozott tantervük egyáltalában nincs ; tankönyveik részint elavultak, részint nem jók és egyenesen a felekezeti érzés gyengítését eredményezik, azt a nembánomságot szülik, mely végeredményben az egyháztól való elfordulásban nyilvánul. Hiába keressük tankönyveinkben az egyház iránti szeretet ápolását, hiába az evang. egyháznak a többi egyházak fölötti fölényének kimutatását, hiába egyházi hitelveinkhez hű tanításokat, mindaz elavult dolognak látszik lenni. Sót vannak tankönyviróink, kik egy és ugyanazon személyről, tárgyról mást mondanak az egyik tankönyvben, mást a másikban, jeléül annak, hogy mily nagy gonddal űzik a tankönyv írást. Hogy ily vallástanítás mellett nem csodálkozhatunk az egyháztól való elpártoláson, az bizonyos. Hogy követelhetjük mi a művelt egyháztagoktól, hogy templomba járjanak, ha egyes evang. gymnasiumokban úgy szoktatják őket, hogy havonként csak egyszer kell templomba járniok, s ha másik vasárnapon, az istentiszteleti órára a gymnasiumi dalárda hangversenyt tűz kí és a ta-