Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Név nélkül: - Evangelium és statisztika

(Síi jük a lelkeket futni, ki merre akar s tegyük össze szépen a kezűnket, hiszen az Istenországa, a mely nem számban, de erőben áll, elvégzi a maga dolgát nélkülünk is. — Épen nem! Hanem irtam azért, hogy felkeltsem a hangulatot a statistika magasabb s egyúttal reálisabb felfogása iránt, mert bizony az a st£ tistikai mód, a melyet eddig jellemeztem, semmivel sem ér többet az épen most kifogásolt quietismusnál ; neve szerint ugyan különböző, de haszna, jelentősége szerint azonos mind a kettő. A számok igenis beszélő tanúságok s a statistika igenis bölcs útbaigazítónk akkor, a midőn nem áll meg ama számok külső ténye, az általok képviselt állapotok külső jelensége mellett, hogy aztán a körülmények szerint sopánkodjék vagy vigadozzék felettük, hanem alászáll a mélybe s ama számok mögött az inditó okok után nyomoz, az állapotok mögött a mozgató erőket igyekszik felderíteni, hogy belőlük aztán biztos tanúságokat vonjon le, melyek a jövő tevékenységet meghatározzák. — Mert a statistika épen úgy, mint a történettudomány, a melyet betetőz, oknyomozó ; e Pragmatismus nélkül mit sem ér, a mint nem ér semmit pl. a krónika ; de e pragmatismussal kezében igazi vitae magistra. —

S minthogy a keresztyénség történeteink pragmatikus fejlődés elve, normáló eszménye csupán az Istenországa lehet (a mi ha nem állna, nyomban jogosult az ultramontán janssenismus) : evidens dolog, hogy az evangélium alapján álló reformáczió szellemutódait, bennünket, statistikánkban az evangélium egyenesen és kizárólag az Istenországának értékfogalmához kötelez. Ily szempontból fogva fel a számok statistikai tanúságait, nekem a hiveink számának fogyása feletti siránkozás épen nem imponál, e fogyatkozás külső, közvetett okaira való utalás épen nem elégit ki. — Tudom én azt nagyon jól, hogy a pápás hierarchia sok mindenféle eszközzel rendelkezik, hogy a lelkeket tőlünk könnyű szerrel elhalászsza, oly eszközökkel, a melyeket mi, ha még tehetnők sem vehetnők evangéliumi hitelvi álláspontunkról igénybe. — Mi nem rendelkezünk — hála Istennek — a gyóntatószék hatalmával, nem vethetjük ki a lelkekre a reversálisok hálóját, a kultusz külső cziczomáival sem akarjuk káprázatba ejteni a naiv lelkeket, az egyházi fegyelemnek egészen a purgatórium igénybevételéig fokozódó eszközei sem állanak kész szolgálatunkra. — De hát ezért már most csak kívülünk keressük-e a baj forrását? magunkban egyáltalán nem? De bizony igen, sőt nagyon is igen! A baj íőforrása nem kivülöttünk, de mi bennünk van. — Jól értsük meg a dolgot: nem a reformáczióban, nem az evangéliumban, de mi bennünk magunkban. És miért? Azért, mert lesiklottunk arról a talajról, a melyen állnunk kellene: institutio ellen institutiót állítunk szembe, egyház ellen egyházat, jobban mondva — mert az egyház egy ós általános („hiszek egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat") — felekezet ellen felekezetet képviselünk, holott a reformáczió egyházának mindig ós kizárólag csak az evangéliumot, az Istenországát kellene hangoztatnia. — Hangsúlyozzuk pedig az egyházi fegyelmet az élő hitnek benső önfegyelmezése helyett; előhozakodunk a papi tekintélylyel

r holott a mi elvi álláspontunk e tekintélyt eleve kizárja ; előtérbe állítjuk a symbolumokat, a tant, a betűt, holott ,,a betű megöl" s észre nem veszszük, hogy mindezekben oly eszközök után kapkodunk, a melyeket az ellenfélnél kifogásolunk { Csoda-e aztán, ha az együgyű hivő, a ki nem képes a tanképzetek mögött a hitelveknek, az institutio mögött az ezt meghatározó lényegnek a tiszta theologiai megkülönböztetésére, úgy okoskodik, hogy hiszen pap van itt is, ott is, hinni meg (jobban mondva elhinni) egyre megy ezt vagy azt, adót meg fizetni kell itt is, ott is, hát oda megyek, a hol több előnyre számíthatok, a jó Isten úgy is, itt is, ott is egy és ugyanaz. — A műveltebbek már kissé másképen beszélnek. Szerintük a vallás — melyet épen az imént rajzolt okokból az egyház institutiójával azonosítanak —tulajdonképen bizonyos, az egyház által tanitott ismeretek összege, a melyek tán kielégítik az egyszerű nép hit- ós erkölcsi szükségletét, de a mai művelt köztudattal többé meg nem férnek : azért én azokat magyarázhatom, a hogy nekem tetszik s egyáltalán közönyös, hogy magam itt vagy ott vagyok-e. így válik aztán a felekezetiség amolyan öltözékformává, a melyet tetszés szerint váltogathatok, a mikor épen szükségét érzem. — Nem szükséges kiemelnem, hogy itt csakis a közönyösség psychologiai értelmezéséről van szó, mert szívesen vallom s tudom, hogy vannak a műveltek között is igen sokan, a kik nemesebb kategóriába tartoznak. Ha már most e közöny forrását vizsgálom, azt látom, hogy itt ismét nem a közönyösekben,