Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Stromp László. Költözés más hazába

J 48 Ekkor aztán feldíszítik, valami ópiummal vegyes itallal bódítják: s folyton imákat morzsoltatnak vele, miközben — mint valami szentet — baldachin alatt a kapu elé kiültetik az emberek hódolatára. Mikor aztán eljön a nehéz perez s a boldogtalan lény a máglyát háromszor körül támolyogva, magát annak lángjai közé veti vagy vetteti: rögtön a hangszerek mindenféle nemével óriási lármát ütnek, hogy senki a szegény áldozat kinos ordítását ne halijai . . . Sőt vannak, a kik magukat férjeikkel elevenen el is temettetik, de ezt már nem irom itt le. S ha kérdezzük, mi e szörnyű szokásnak az alapja, nem tudunk reá más feleletet, mint a mit Herder adott, hogy nem egyéb az, mint barbar következménye a brahmanismus vallásos világnézetének, a mely képes volt a legtermészetellenesebb gyilkosságot is a túlvilág képzete alapján megnemesiteni. Azonban — a brahmanismus és a buddhismus tanai még egy igazi érdekes megfigyelésre hivnak fel bennünket. A lélekvándorlásban ugyan benne van a lélek halál utáni tovább élésének, tehát halhatatlanságának gondolata, de egyúttal meg is korlátoltatik a Brahraába való visszaömlés, Illetőleg a Nirvanában való teljes megsemmisülés által. Észrevehettük azonban, hogy e végső következtetések inkább csak a vallás bölcseletéből eredtek, mintsem a közvetlen vallásos üdvvágyból, — s ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a léleknek ama végső megszűnése gondolatát a brahmanista s buddhista néphit, a vallásos élet, egyaránt áttörte. A brahmánok beszélnek Indra paradicsomáról is, a hol majd a „Sancsara" végén a jók őrök boldogságban fognak élni s a melynek örömeit nem kevesebb ékesszólással rajzolják meg, mint ellenkező oldalról a rosszakra váró pokol rettenetes borzalmait; — sa buddhismus. daczára a Nirvána nihilismusának, csak átalakította e nihilt is egy fényes menyországgá, a melyben Buddha, a buddhák s a buddhajelöltek élnek, örök fényességben ós dicsőségben! . . . Mindkét jelenség ékesen szóló tanúbizonysága annak, hogy a lélek vallásos szükségeit bölcselő speculátiók soha ki nem elégitik, mert az személyes fennmaradását mindig vallani, mindig követelni fogja . . . Olyan ó, mint a pinezóbe rejtett virág, tégy vele bármit, irányítsd ágait bármerre : — mindig csak egy irányba fog törni, ki a szabad, a világos nyíláson Isten örök, éltető napja felé, a melyet megérez bizton, bárha tán a ködös téli ég el is rejti előle. S ha még az a pinczébe rejtett virág sem csalódik sejtelmében : ugyan miért csalódnék hát abban épen csak a lélek?! S hogy a halhatatlanság hite a léleknek mily erős, arra a letűnt hajdankor népei közül klaszszikus tanúbizonyság a régi Egyptom vallása, a melynek fénykora a Krisztus előtti harmadik évezredbe esik, a mikor a nagy pyramisok épültek. Tisztelt hallgatóim előtt nem ismeretlen a keskeny Nilus völgye e csodálatos népének még csodálatosabb kultúrája és vallása, a melyről „Protestáns estéink" első cyklusában volt szerencsém némi halvány képet nyújthatni :*) a/ért ezúttal egész röviden összefoglalva az akkor elmondottakat, könnyen visszaidézhetjük emlékezetünkbe, hogy régi Egyptom egész vallásos világnézete a napkultusán nyugszik, s ennek küzdelmén a sötétséggel, physikai, szellemi, erkölcsi téren egyaránt. E nap hármas alakja (t. i. Ra, a nappali, Osiris az éjjel rejtőző és Horos a minden reggel ifjú erejében felragyogó nap) közül itt különösen Osiris jó tekintetbe, a ki elnyeletve saját fia, Anubis — vagyis az esti szürkület által, az alvilágba jut s ott trónol, mint Osiris hapi (Serapis), vagyis Osiris a biró, ítélve az alvilágba jutott halottak felett. Ezen mythologiai alapmotívumhoz idomul és járul az ős egyptomi anthropologia, a mely az emberben három mozzanatot vett fel. Egyik a test, értve tisztán anyagi mivoltában, — másik a lélek, a „Ba," a mely a testből ennek elhalása alkalmával madár alakjában kirepül, (vagyis az a testnek éltető animális elve), — a harmadik a „Ka" vagyis az ember tulajdonképen való énje, a melyet épen azért a madár alakban rajzolt Ba-val szemben a hieroglyphok mindig az ember váz alakjával ábrázolnak. Ez a Ka tehát mintegy az ember szellemi „alterego"-ja, „Doppelgänger"-je, a mely, mint szellemi valóság, soha el nem pusztulhat, hanem a halál után is feljárhat. Egyik leideni papyruson egy boldogtalan férj keservesen panaszkodik a sok elviselhetlen kellemetlenségek miatt, a melyeket neki meghalt erejének Ka-ja okoz folytonosan. Lám, nem jó a családi titkokat Írásba kiadni ; de az a kiváncsi tudósfaj kikutatja azokat évezredek múlva is, bizony — elpletykál velők ! Sót e Ka nak okvetlen szüksége van valami lakóhelyre, olyan az, mint *) Megjelent az „Ev. Egyház ós Iskola" 1897. évfolyamában s a „ProL Esték? L; füzetében.