Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Sass János. Tévirányok

122 A ki csak kissé figyelemmel kiséri közéletünket, számos oly jelenséget talál a társadalomban és irodalmunkban, melyek azt bizonyítják, hogy ez a tévirány igen el van köztünk terjedve. De a bevallott nihilisták és anarchisták tettei sokkal ocsmányabbak, hogysem azon miveltebb elemek, kik elvben hasonlókép gondolkoznak, magukat azokkal azonosítani mernék, vagy bár «sak óhajtanák. De menjünk tovább. Mióta a munkásság minden tere szabad és senkire nézve se lehetetlen, hogy szorgalom, takarékosság és szerencse által a gazdagok sorába küzdje fel magát — a mint számos példák is vannak; — majdnem egyedüli vágya az embernek a vagyonszerzés. Végtelen kapzsiság tett bennünket rabjaivá. A munkás szüntelenül azon töprenkedik, azzal keseríti szivét, miért nem lehet ő olyan helyzetben, miért nem élhet oly fényben, oly kényelemben, mint munkaadója. Összehasonlítja magát ezzel s irigység tölti el egész valóját. Viszont a munkaadó nem elégszik meg azzal, ha munkása a kialkudott bérért becsülettel dolgozik, hanem felhasználja a kezében levő hatalmat arra, hogy munkását minél csekélyebb bérért való szolgálatra kényszerítse; mert ó neki annál több a haszna. De még ezzel sem elégszik meg. Bilincsbe veri a munkás egyéni szabadságát is, hogy ez, mint a pókhálóba esett légy, teljesen megkötözve tehetetlenül jellemével, becsületével is rabszolgája legyen annak, ki neki kenyeret ád. E határtalan önkény a munkaadó részéről és a lépten-nyomon újabb tápot nyerő irigység a munkás részéről származván, mindkettő görcsös kapzsiságból szülő anyja a so ci ál is mozgalmaknak. A bábeli önhittség, mely korunknak egyik fő jellemvonását képezi, a tudomány búvárlatainak fényes, szinte meglepő, ámulatba ejtő eredményeire támaszkodva, azon félszeg gondolatra vezetett igen sok embert, miszerint nincs a világon semmi, mit az emberi ész meg nem ismerhetne és ennélfogva nem szükséges, hogy az ember az észen (ratió) kivül valami más tekintélynek hódoljon. Es mivel azon tanok közt, melyeket a különböző vallásrendszerek az Istenről s a gondviselésről előadtak és előadnak, igen sok van olyan, a mely a mai tudományos színvonalon az ember mai világnézetébe bele nem illeszthető ; ebből a tényből a ratiónalismus azt a következtetést vonja le, hogy mind az, a mit az emberiség prófétái és papjai az Istenről valaha tanítottak, meghaladott álláspont és ma már a hit a mivelt embernek nem szükséges. Ez az a th eis ta gondolkodásmód az oka, hogy a mai intelligens, sőt még a nem intelligens világban is alig találnak embert, ki ama kifejezéseket, melyekkel a vallás az embert Istenre, mint atyára, gondviselőre, vigasztalóra, oltalmazóra emlékezteti, oktatja, valóban megérteni képes volna, keresve kell keresnünk, ki nekünk vagy önmagának feleletet adni tudna, mit jelent az, hogy a Jézus meghalt a mi bűneinkért, hogy a kik az Istent szeretik, azoknak mindenek javukra szolgálnak, keressétek Isten országát és mindenek megadatnak néktek, ki Istenben bizik, soha nem csalatkozik, az Úr az én hű pásztorom, boldog ember, ki az Istent féli, én vagyok az út, az igazság és az élet stb. Hiszen nem ezer, de millió példa fekszik előttünk, melyek épen az ellenkezőt bizonyítják. Korunk szülöttének ezen igazságok befogadására hiányzik az érzéke, csak az foglalja el gondolatait, mit érzéki szemeivel lát. Pedig azt gondolom, hogy mig meg nem tudjuk értetni ez eltompult érzéki korral azt, hogy ama kifejezések nem a halandó ész által deducált, vagy feltalált elvont igazságok, hanem tapasztalati tényeket jelentenek, melyeket bebizonyitani sem szükséges, addig a vallásos oktatás nagyrészt dudva közé vetett mag, mely gyökeret verni s gyümölcsöt teremni nem képes. De menjünktovább. E sorok czélja pusztán a tévirányok öszszeállitása. Az atheismus az oka, hogy az ember a vallás igazságait nem érti ; ha majd sikerül felnyitni szemeit, be fogja látni azt is, hogy hit nélkül a, gyarló ember épen úgy nem létezhetik, mint levegő nélkül nem. Ezt bizonyítja egy másik tévirány is. Azon emberek, kik éltük virágzó korában akár tudományos alapra támaszkodva, akár csak gőgös önbizakodottság által ösztönöztetve fennen hirdetik, hogy nincs Isten s tombolnak örömükben, hogy ez ósdi tekintély nyomása alól felszabadultak, mikor éltük ideje alkonyodóra hajlik, mikor rémes nagyságban tűnnek szemeik elé ama kisértetek, melyeket önmaguk idéztek fel : a gyarlóság, ügyefogyottság érzete, a csömör, önutálat, véghetetlen elégedetlenség, meghasonlás az emberekkel, a ter-