Evangélikus Egyház és Iskola 1899.
Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Sass János. Tévirányok
mészettel : akkor ezek az emberek rendesen, talán kivétel nélkül, vagy a legérzékibb vallásos gyakorlatokkal, (asveris) próbálgatják lelküket megnyugtatni, vagy spiritiszta kisérletekkel ámilgatják a hit templomának kimagyarázhatlan nyugalma után sóvárgó keblüket.*) A Spiritismus fel-feltünő jelensége fényesen bizonyitja, hogy az ember transcendentalis hit nélkül nem létezhetik. Es e jelenség nemcsak az egyesek életében mutatkozik. Az emberi mivelődés azon korszakaiban, midőn a hitetlenség lábra kapott, vele együtt rendesen babonás hit, önostorozás és spiritistikus iévelygósek foglalkoztatták az emberiség azon részét, melyet a kor ferde iránya az igaz útról leterített. Az embernek a transcendens természetéből következik, hogy minden pályán, minden foglalkozásban és érzelemben végtelenségre törekszik. Kell lenni valaminek, a mire az ember egész lelkét odaadja, a mi az embert teljesen elfoglalja. És mivel korunk embere nem tudja, vagy nem akarja tudni azt, hogy egyedül a vallás az az áldásos hatalom, a mi az embernek a végtelenség felé törekvő lelkét teljesen megnyugtatja, kielégíti : az oltártól elidegenedett halandó oly tárgyak és foglalkozások után kapkod, melyek töiténetesen legjobban megragadták figyelmét. Egyik magas állást, tekintélyt, fényt, csillogást keres éjjel nappal ; másik vagyont vagyonra halmoz, a munkátlan, gondtalan élet után vágyik, nem gondolva meg, hogy ilyen élet a földön tulajdon kép nem létezik — amaz azt hiszi, hogy élvezetek tengerében érezné magát nyugodva. Szóval mindenki keres magának valami érzéki Istent, melyért minden testi ós lelki erejét áldozatul hozza. A vógetJenség utáni kimagyarázhatlan ösztön lángostorral űzi, hajtja az eltévelyedett nyomorultat a kitűzött esel felé, hogy aztán végkimerülésig fáradva öszszeroskadjanak a nélkül, hogy egész életükben egy nyugodt perez mennyei örömét élvezhették volna. Az atheismus szükségképeni következménye a bálványimádás. Ezek az emberek semmikép meg nem értik, hogy az alacsony állás nem mostoha sors; az egyszerűség nem lealázó; a szegénység nem szégyen; munka és gond nem teher, nem szenvedés, de nemes élvezet. De vannak felvilágosodott szellemű gondol•) II. Ferdinánd boldoggá avattatása és Flammarion „Telepathiája " kodók, kik belátják, hogy a bálványimádás feltartózhatatlanul erkölcsi romlásba vezet, kiknek szemei előtt világos, hogy e senzatiós gonoszságoknak, e nagymérvű boldogtalanságnak, e kétségbeesésnek, melynek jelenségeitől hemzseg a mai társadalom, egyedüli oka a bálványimádásban rejlik. Ezek fennen hangoztatják, hogy mégis szükséges, hogy a társadalmi élet alapja morális legyen. Morál alatt azonban nem azt az erkölcsiséget értik, mely a hasznosság és czélszerüség köznapiságából a hit szárnyain felemelkedve feltótlenül és örömmel hódol az Isten törvényeinek* ós e hódolat tudatában boldog még szerencsétlen körülmények közt is; hanem azt tekintik erkölcsös embernek, kinek az állami és társadalmi törvényekkel jó barátságban élni sikerül. Hiszen alapjában véve ez az elv nem volna helytelen, de nem elég. Az állami törvények is isteni eredetűek, mert nincsen hatalmasság, hanem ha Istentől, s a társadalmi törvényekben is az ember erkölcsi érzéke nyilatkozik. De hol van az a földi biró, kr a veséket vizsgálja, hol az az állam, melynek törvényei mindenféle bűnt üldöznek és megtorolnak és hol az a társadalom, melynek szemébe az ügyes gonosztevő port hinteni nem volna képes? Azt mondják ezek az emberek, hogy ók nem azért erkölcsösek, mivel Isten parancsa az erény, hanem ók maguk kényszeritik magukat az erónyessógre, s ez szerintük még nagyobb tiszteletre méltó, mint a ki saját énjén kivül álló hatalomnak veti alá magát. De a szenvedélyt s általában mindazt a gonoszt, mit a keresztyén gondolkodás röviden az ördög fogalma alatt ért, a gyarló emberi észszel legyőzni akarni bűnös vakmerő vállalkozás. Földöntúli hatalom az, s csak földöntúli hatalomban bizva sikerül felette diadalmaskodni. Ezen emberek elve szerint igen sok ember, a kinek sikerült bár a legocsmányabb gaztettet az állami törvények ügyes kijátszásával végrehajtani, sikerül tettét a társadalom előtt szép színben feltüntetni, teljesen correct, tisztességes, becsületes ember. Ki felebarátja jóhiszeműségével ravaszul viszszaól, a kezében levő hatalommal felebarátját kizsarolja, állása előnyeit saját czóljaira ügyesen kihasználja, mindaddig tisztességes ember, mig valami baklövés a törvény elé nem juttatja. Es ha akkor ügyes rhetoricával, sophismákkal sikerül kivágni magát a büntetés alól, ismét becsületes ember, mig végre rajta nem veszt. Innen van r
