Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Soproni lyceum

<613 idegenek talajdon hazájukban és annak nyílt ellenségei. A nantesi edictum országos csapás volt, visszavonása dicséretre méltó tett. Ha manapság a protestánsok még a hit és istenitisztelet szabadságát élvezik, azt tanácsoljuk nekik : meg ne mukkanjanak, mert különben puskalövésekkel értetjük meg velük, hol van a jog." IRODAÜOM. Sárospataki lapok. „Nekünk ügy tetszik, hogy a miniszter uraknak nyilvánvalólag az a törekvésük, hogy ünneprontóknak tüntessék fel a protestánsokat!... Szinte hallom a tiltakozást a szabadelvűek részéről! . . . Mintha azt mondanák : ez méltatlan gyanúsitás a szabadelvüség vezérei ellen, a kik igen jól tudják, hiszen ki is fejezték nem egyszer, hogy a protestánsok a haza legbiztosabb támaszai s ezek ellen nem volna okos dolog tenni'?! ... De bármily erősen zúgjon is a tiltakozás moraja, véleményünket feltartjuk, — vagy ha mégis úgy tetszik, másképen formulázzuk, hogy ne legyen olyan erős szinezetű, ekként : nekünk úgy tetszik, hogy a miniszter uraknak nyilvánvalólag az a törekvésük, hogy a protestánsokkal ne tartassák meg rendeletüket! Mindkét alakban fentartjuk nézetünket, inert az elsőnél is, az utóbbinál is kétségbevonhatatlan az, hogy a protestánsok nem ünnepelvén, nem tartják meg a rendeletet, — vagy megtartván egyszerűen a szünetet : ünneplésük is rontás számba megyen! Vájjon akár igy, akár úgy: okos dolog-e rendeletileg ünnepeket szabni? Vagy talán az a titkos czél lebeg a miniszter urak előtt, hogy a protestánsokat meghasonlásba hozzák önmagukkal, hogy néhol lesz ünnep közöttük, máshol pedig nem. De előttünk mindezek mégis csak egyről tanúskodnak, arról t. i., hogy a magyar kormánynak minden tette arra irányul ezen a téren, hogy a r. katholicismust állítsa előtérbe, a melynek vallásos érdekeit soha sem sérti meg, ellenben a protestánsok vallásos érzékenységét minden ponton jónak látja érinteni ! Nekünk protestánsoknak keservesen eshetik s keservesen is esik mind ennek a tapasztalása, de hát talán meg is érdemeljük a Tisza-féle alkalmazkodási politikáért I . . . Csak egyet ne feledjenek a miniszter urak: minden lépésök, minden tettök, a mely a magyar protestántismus ellen irányul, egy-egy támadás a magyar haza érdekei ellen!" . . . Erdélyi protestáns lap. „Újra mondjuk: ezek a rendelkezések bennünket telette megdöbbentettek. Nekünk úgy tetszik, hogy az ultramontanizmus által atheizmussai vádolt „átkos liberális kormány," úgy védekezik a vád ellen, hogy önkénytelenül az ultramontanizmus szekerét tolja s ezt a munkát a vallás ós közoktatásügyi minisztérium teljesiti. Azzal bókiti az ultramontanizmust, hogy dédelgeti. Ennek bizonyítására több dolgot jegyeztünk meg magunknak, de most csak az elrendelt istenitiszteletekről szólunk. És pedig mind a két idevonatkozó rendeletről, mert lényegében a protestáns felekezetek sérelme mindkettőnél ugyanaz. T. i. egy rettenetes dilemma, a mely által az első esetnél vagy arra kényszeritik, hogy egyházunk lényegével és jellemével össze nem férő istenitiszteleteket tartsunk, vagy el kell néznünk, hogy állami asszisztenczia mellett protestáns ifjúságunk römai katholikus requiemekre hurczoltatik. A második esetnél pedig vagy arra kényszeríti, hogy egyházunk hazafias múltját megtagadja, vagy arra, hogy a mellett kitartva bizonyos körök által stigmatizáltatik, mint rebellis, dynasztia ellenes. Az ilyen eljárást mi nagyon jól ismerjük a Pázmány Péter korából, de alkalmazásától megrettenünk a XIX. század végén. Hová jutunk ezen az úton?! Saját protestáns alapjaink, telkünk, épületeink átadásával államosított iskoláink növendékei tehát katholikus istenitiszteletre „vezényeltetnek" ? És nem fogé bekövetkezni, hogy állami fizetés kiegészítésben részesülő lelkészeinknek egy-egy ilyen istentisztelet meg nem tartása majdan államellenes renitencziának minősítik s ez alapon a kiegészítés megvonatik ?" Protestáns egyházi és iskolai lap. „Ma már a társadalom hangulata hova-tovább lassanként szépen ellenünk fordul, ha tétlenül hallgatunk. Maholnap már ott leszünk, hogy majd a hódítás helyett meg kell elégednünk, ha békességben meg tudjuk tartani a meglévőt. A koczka fordul, a vádak ellenünk hangoznak szakadatlanul. Az egyetem rektora, évkönyve, nyilvános gyűlések elnökei, társulatok szónokai nyíltan vádolják a protestantismust, hogy a haza megrontására munkál. S mindezt láthatja az egész ország, hiveink és elleneink tábora, de ostromolt várunk falai nem adnak visszhangot sehol, az ellenség büntetlenül, torlatlanul űzheti a protestantismus becsmérlését. — Vigyázzunk, hogy az ország közvéleménye valahogyan meg ne tévesztessók, mert keserű gyümölcsei a mi számunkra hullanak. A mily nyilvánosan vádolnak, oly nyilvánossággal hirdessük mi is, hogy a vád hazugság; hogy nemcsak az hazaáruló, a ki eladja, hanem az is, a ki megrontja, megtéveszti, elámítja, kizsarolja nemzetét, a ki a polgárokat arra tanitja, hogy a hazafiság csak másodrendű valami, első a pápa, aztán a koronás király, első sorban legyen a polgár katholikus, csak azután magyar. Hirdetnünk kell nyilvánosan, bátran, hogy nem az terjeszti a vallástalanságot, a ki lelkiismerete szabadságát kinek-kinek meghagyja^.