Evangélikus Egyház és Iskola 1898.
Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Protestáns esték Pozsonyban
<587 million 42 templomot épített. A legnagyobbszerúbb és legköltségesebb a Vilmos császár emléktemplom. Ezenfelül Berlinben és vidékén még 9 új ev. templomnak fölépítése van tervbe véve. A berlini templomépítés ügye különben is egyik legégetőbb megoldandó kérdése a porosz tartományegyháznak. Szivünk mélyéből örvendünk a berlini protestantismus e szeretetmunkásságán és ev. hitbuzgóságán. Még élénk emlékezetünkben vannak azok a botrányok, a melyek a bozeni (tyroli) temetőn egy prot. ember temetése alkalmával az ottani pápás pap részéről lefolytak. Ez indította a német protestánsokat arra, hogy Bozen városában önálló prot. gyülekezet szerveztessék, miután a szétszórtan található 1200 prot. hivőt a meráni lelkész kellőleg nem gondozhatja. Beyschlag lapja s a szásztartományi Gusztáv Adolf egyesület e czélra 15 ezer márkát gyűjtött, mig maguk a hivek 13 ezer márkát jegyeztek. Ma már a hallei árvaház egyik volt növendékében kitűnő lelkésze is van a bozeni gyülekezetnek. Jól mondja Beyschlag: „a ki a német osztrákok jelenlegi feszült helyzetét a római hierarchiával szemben ismeri, az evangeliom e hódításának örülni fog Tyrolban, és méltányolni fogja templomépitóse ós lelkésztartása komoly ügyét." Bregenz, Innsbruck, Meran és Arco mellett ez lesz az 5 ik ev. templom Tyrol pápás vadregényes vidékén. A legmelegebb indulattal ajánljuk e gyülekezet ügyét a németországi Gusztáv-Adolf egyesület szives figyelmébe ós hathatós pártfogásába. Keletafrika német gyarmatain is terjed az evangeliom ügye. Dar-es-Salaamban közel 200 prot. hivő részére templomépitésról kell gondoskodni. A németek keletafrikai társasága alkalmas helyet ajándékozott a templomra. A megfelelő összeget egyháztársadalmi úton akarják előteremteni. Heberle elnök áll a mozgalom élén. Valóban lehetetlen itt a gondviselés nyomait föl nem ismerni. Csak a mi egyháziasságunk halad a maga útján. De térjünk át a porosz kormánynak a római kúriához való viszonyára s nem épen épületes dolgokról fogunk értesülni. Azt olvassuk ugyanis, hogy a pápára mondott tósztja miatt szomorú nevezetességre jutott Bülow követet állásától fölmentette a porosz kormány ós helyébe Rot ter h an nevú politikust nevezte ki. Ez alkalommal ez ügyhöz érdekes megjegyzéseket fűz Beyschlag, a melyekből kiemeljük a következőket: Jobban tette volna a kormány, ha beszünteti a pápai széknél levő porosz követséget és megtakarítja az erre fordított 90 ezer márkát, miután a pápával való ügyeket Kopp érsekprimás is elvégezheti. A porosz követség ügyéről érdekesen nyilatkozik különben Mirbt tanár s az .Alig. Zeitung" Spectator nevü munkatársa. Mirbt nvomán megtudjuk, hogy Niebuhr római követsége végén azt tanácsolta volna az angol követnek, hogy a római udvarnál való követségre egyáltalában szükség nincsen. Spectator pedig azzal vádolja a német kormányt, hogy annak ideién Niebuhr javaslatait a Rómához való viszony szabályozása tekintetében „jó Trinkgeld" mellett fogadta el. S Berlinben még csodálták is azt a nagy állami bölcsességet. Hasonlít az az eset ahoz az eljáráshoz, a melyet annak idején Berlinben a porosz kultuszminisztérium „kath. ügyosztálya" követett el, a midőn bizonyos akták észrevétlenül eltűntek. „Tolvajok és hazaárulók" szemei voltak tehát azok, a melyeknek betekintését a kultuszminisztérium aktáiba Windthorst és a Germánia el nem viselhette. S a centifimpárt mégis vissza akarná állítani e „kath. ügyosztályt," a melyet Bismarck nem ok nélkül nevezett annak idején „berlini darázsfészeknek." Az „Alig. Zeitung" mellékletében 1885. július 1. óta Spectátor tollából megjelenő „egyházpolitikai levelek" rendkívül érdekesek ós tanulságosak. Egy a theol. liberalismusnak hódoló rendkívül iskolázott s szóles látókörű kath. tudós e leveleivel a mai római egyháziasság reformálását czélozza. Az úgynevezett modern vagy politikai katholicisinust Hoeusbrosch gróf fejtegetéseihez hasonlóan politikai pártczélokkal, a demokratiához való közeledéssel s a pápaságot franczia sociáldemokratiához való közeledéssel s a pápaságot franczia barátságával vádolja, a mellyel szemben Spectator erős hive a modern állameszmének s a lelkiismeret szabadságának, lelkes barátja a Hohenzollern házzal az ólén a német birodalom egységének és nagyságának s hazafias védője Németország jelen monarchikus épségének az egész vonalon. Különbséget tesz politikai és vallási katholicismus közölt. Ma az előbbi dominál s az ultramontanismussal azonos. Ha ez igy tovább tart, „oly krízisnek néz elébe a kath. egyház, mely következményeiben nagyobb és radikálisabb lesz az 1517. és 1789. szomorú katastróphánál." A politikai katholicismus IX. Pius ós XIII. Leó pápa műve, „kik az egyházi organisinust politikai czélokra alakították át." A katholicismus oka annak, hogy az anglikánus és a kath. egyház egyesítése létre nem jöhet. A jezsuita rend működésének eredménye e katholicismus, mely mindenben az ultramontán pápás világuralom czéljait szolgálja. Ez ultramontán politikai katholicismus kátés tana Spectator szerint igy hangzik : Ultramontán az, ki az egyház fogalmát a vallás fölé helyezi, ki a pápát fölcseréli az egyházzal, a ki hiszi, hogy istenországa e világból való s a középkori curialismus értelmében Péter hatalmában egyúttal a fejedelmek és népek feletti joghatósá-