Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Koren Pál. Mi okozta a reformatiót?

<538 Károly volt az első fejedelem, kinek fejére a pápa tette a koronát. Azonban ez alkalommal a pápa e tettével a császár iránti hódolatát fejezte KÍ, e meglepetéssel hízelgett neki. A későbbi pápák már koronaosztogatási jogot formáltak maguknak. Idők haladtával megtoldták ezen igényöket azzal, hogy azt mondták, a mint ők adják, úgy ók el is vehetik a királytól a koronát. Isten felemelheti és megalázhatja az embert ; az ő helytartójának a pápának is ugyanaz a joga. (Mily végletekig mentek a pápák e bitorolt hatalom gyakorlatában, arról IV. Hínrik német császárnak kanosszai esete tanúskodik legjobban. E fejedelem vezeklő ruhába öltözködve sirva kért ott a pápától kegyelmet. Királyi palástját koldus rongyokkal, királyi koronáját koldus könnyekkel szenynyezte be. S a teljes bocsánatot még sem élte meg. A pápa a császár holttestét csak több év múlva engedte meg az azt megillető tisztességgel eltemetni.) Hiszen megkövetelte azt a keresztyénség, hogy az állam törvényeit a kegyesség szelleme hassa át, hogy a kormányzás istenfélelemmel gyakoroltassák, hogy a királyok úgy tekintsék hatalmokat, mint a melyet Isten kegyelméből kaptak s a melynek gyakorlásáról Istennek tartoznak beszámolni. De hogy e hatalom-osztogató Isten szerepét egy ember — még ha pápa is — játsza itt a földön, az ellen a józan ész tiltakozott. A pápáknak ezen, isteni és emberi ügyekben gyakorolt önkénye volt egyike azon körülményeknek, melyek a reformácziót siettették. Azonban még vérlázítóbbak voltak azon eszközök, melyekkel a pápák ezen hatalmi igényeiket életbe léptetni törekedtek. Ugyanis azokat, a kik az általok elkövetett visszaélések ellen tiltakozni merészkedtek, kiátkozták az egyházból. Ez volt az exkoramunikáczió. Az átoknak borzalmas szövegéből csak néhány kifejezést idézek. E pápai áldás igy hangzott: „átkozott légy te, gyeimeked, birtokod ; gyalázat és átok legyen a sorsod most és mindörökké!" E rövid idézet is eléggé bizonyítja, hogy a pápák az átkozódáshoz ugyancsak értettek. A kitagadott egyéntől nem csak az egyház vont meg minden keresztyéni jogot, hanem úgy kerülte őt mindenki, a ki a keresztyén névre számot tartott, mint a pestises beteget. Hiszen a botrányos életű embereket az ós keresztyén egyház is kirekesztette a gyülekezetbői, de csak erkölcsi vétség miatt; a kirekesztés jogát pedig a gyülekezet gyakorolta. S e fegyelmi eljárás a tiszta keresztyén szellem fentartására alkalmas is volt. De a mint a kitagadást egyes emberek önkénye kezelte, e hatalom a keresztyén szellemnek nem fentartására, de kiirtására szolgált eszközül. Azon esetben pedig, ha egy egész tömeg merészelt ellentmondani a pápának, a pápa az ily nép által lakott várost, vagy országot sújtotta átokkal. Ez volt az interdiktum. A pápa az ilyen rendelettel eltiltotta az elátkozott terület papjait minden egyházi cselekménytől. A kitagadottak lelke a templomban, teste a temetőben nem talált nyugalmat — templom és temető zárva volt. Útszéli árkokba földelték el a halottakat. Ezen intézkedésnek az volt a czélja, hogy a lelki kiéheztetéssel az inkább babonás, mint kegyes népet a világi hatóság ellen fellázítsa. A hol az exkommunikáczió nem vezetett czélhoz, ott következett az inkviziczió, a kinzásnak oly módja, a milyet csak a pokol volt képes kigondolni, és a legirtózatosabb halál t. i. a kárhozat tüzét jelképező és Ízleltető máglya. Az ink-* vizitorok jelszava az volt: inkább száz ártatlan vesszen a lángokban, mintsem hogy egy bűnös meneküljön. A hittagadóknak kivételesen megkegyelmeztek. De milyen csúfos volt ez a megkegyelmezés! A szabadon bocsátandónak leborotválták a haját s fejére izzó vassal a kereszt jelvényét sütötték. A boldogtalan Spanyolországban űzték az inkviziczió borzasztó munkáját legtovább és legkegyetlenebbüi. Ezen országnak a bikaviadalokban gyönyörködő népe 300 éven át kereste élvezetét a vértanúk kínjaiban és fürdött a martyrok vérében. Ha kevés volt a hóhér valamely vidék hitvallóinak kipusztítására, akkor irtóháborút indított a pápa azon terület lakói ellen. A keresztes hadak alkalmával tapasztalta Róma, hogy a keresztyénség még arra is lelkesíthető, hogy más világrészbe menjen a hitetlenek ellen hadat viselni. Azt gondolta tehát, hogy ezen elem még inkább mozgósítható a keresztyén világ körén belől mutatkozó „eretnekek" ellen. Megindították tehát a keresztes hadakat a valódi keresztyének e 11 e n s kiirtották egész vidékek lakóinak nagyját, apraját egyaránt. De a hatalomnál nem kevésbbé szomjazták a pápák a pénzt. Zsarnokai és zsarolói voltak a népnek.