Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Sztehlo János (id.) Protestáns császár a szentföldön

<536 csú-járásokban a földkerekség minden vidékéről ma sincs hiány, — se vándorlásokban egyiránt része van nemcsak a vallásosságnak s a ku­tató tudományszomjnak, hanem a babonás vak­buzgóságnak, sőt a nyerészkedő modern üzleti és vállalkozó kereskedelmi szellemnek is. A búvárkodó tudományos szellem tág me­zőre talált ott az ősrégiség terén különösen és kiválóképen a Megváltó születési helyiségének és sirjának felkutatása és topographiai azo­nosságának pontos megállapítása körül, mivel a szent történetek színhelyei, s főleg azok legfőb­bike, maga a főváros, Jeruzsálem, a szá­zadok folytában tudvalevőleg nem is csak egyiz­ben, de többszörösen is teljesen elpusztult, úgy hogy az Idvezitő ama jóslata szerint a szó betűszerinti értelmében „nem maradt kő kövön," s irtó háborúk és földrengések s egyéb megren­dítő elemi csapások folytán a romboló évszáza­dok hosszú során felgyülemlett törmelék-halmaz ismételten is eltemette ama szent helyeket, me­lyek ősi időktől fogva a vallásos kegyelet tárgyai, jóllehet azok ugyanazonosságához még sok szó fér, a miért angol ós német „p a 1 ä s z t i n a-e g y e­sületek és társulatok" újból is folyton­tolyvást fáradhatlanul kutatásokat és ásatásokat eszközölnek, hogy felszínre hozzák eredeti képét és fekvését p. o. annak a szentelt helynek, mely felett a bethlehemi templom emelkedik azon fel­írással : ,.Hic ex Maria virgin e Jesus Christus natus est."*) A szent helyek feletti protectorátus legújabban ismét felmerült kérdése tudvalevőleg nemcsak viták és szövevényes diplomatikai alku­dozások tárgya volt, jelesül a francziák és az oroszok közt régi idők óta, az orosz czár kü­lönben is, mint a keleti egyház feje s az összes görög-orthodox kolostorok védura a do­log természetéből kifolyólag a keleti keresztyének felett általában bizonyos protectoratust gyakorol­ván, melyek a keleten lévő latin szertartású (róm. kath.) keresztyénekre nézve régi hagyo­mányos politikai befolyás és diplomatikai gya­korlat révén a franczia uralkodók és kormányaik bizonyos jogigényt tartottak és tartanak ma is, *) Ugyauily értelemben nyilatkoztak e dolog állásáról a skót egyház palesztinai missiónáriusai, a kik itt nálunk is jártak az 1860 as években, s 8 évi ottani tartózko­dás révén jól ismerték az ügyek állását; alkalmam volt ak­kor személyesen is látnom fels«entelési okmányai­kat, Gobat akkori jeruzsálemi ev. püspök által sajátkezű­ié g aláirva. ' ' Szt. úgy hogy még napjainkban is (az 1850-es évek­ben) e hatalmi összeütközés lón a véres keleti háború szülőoka (Krim, — Sebastopol stb.) S nemde a világtörténelem keserű iróniájának mond­ható, hogy azon üdvtörténelmileg kiválóan meg­szentelt helyen, mely felett a megfeszített ós fel­támadott Idvezitő sir-kápolnája emelkedik, az évenkint húsvét idején oda sereglő búcsúsok töm­kelegében. sót az azt őriző keresztyén papok, keleti és nyugoti, görög és római egyházi férfiak között — sajna, nem is ritkán 1 — mél­tatlan összezörrenések s versengések támadnak, melyek nem egyszer már botrányos tettlegessé­gekbe mentek át, úgy hogy a keresztyénség gú­nyára a „hitetlen" mohamedán rendőrségnek a rend és csend helyreállítása végett kelle közbe­lépnie, a béke érdekében erőhatalommal, — fegyveres erővel azon a helyen, melyen egy­kor a mennyei szózat hangzott el : „Békesség a földön, — s az embereknek jóaka­rat!?"... A tiszta evangéliom mustár-magva a Sión-hegység tövén — jóllehet angol és német kegyes fejedelmek már hosszabb ideje ápolják, s újabban evangéliomszerű társulatok és egye­sületek, igy különösen ama nagy protestáns szö­vetkezet, a némethoni Gusztav-Adolf egy­let, folyton élesztgetik iskolák, árva- és kórházak, templomok ós missiói telepek létesítése és segélyezése által Syriában és Pa­lesztinában (Bethlehem ós Názárethben, Jeru­zsálemben, Jaffában stb.), mindazáltal még ko­rántsem növekedett terebélyes fává, melynek árnyékában a kelet népei menhelyet s oltalmat találhatnának a török hódoltság beözönlött mu­zulmán elemeivel szemben, a félhold uralma alatt lelkileg elzsibbasztott keresztyén telepitvónyeken ; G a 1 i 1 e a virányain, a Jordán folyó s Gr e n e­zareth tava partjain fel-felhangzik ugyan ismét a krisztusi szózat, a tiszta evangéliom, mely ott egykoron a józusi hegyi beszéd magasztos igéiben óseredeti, megható ereje teljességében ömledezett a Megváltó ihletett ajkairól, de azért az egykor hírneves, keresztyén vallástörténeti ős­jelentőségű jeruzsálemi patriarchátus mégis csak halvány képe a múltnak ama sze­rény evang. püspökségben, melyet Sion-he­gyén e század folyamában a porosz s az angol ; királyok egvetértőleg alapítottak. Kétségkívül jelentékenyebb lendületet nyer

Next

/
Thumbnails
Contents