Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Sztehlo János (id.) Protestáns császár a szentföldön

<535 gálom a haladás eszméjét és elmélkedem fölötte. Nem a mindenség törvényeit kutatom. Sokkal kisebb az ember, sem hogy másra képes lenne, mint homályos sejtésre és gyarlóságának érzetére. Csak az emberiség története fölött elmélkedem és az emberiség története engem arra tanit. hogy a haladás mindenkor hanyatlással jár karöltve, az t*gyik a másikat föltételezi. Egy nemzet emelkedése egy másik nemzet hanyatlásából származik. A társadalmon belől egy társadalmi osztály emelkedése más társadalmi osztály hanyatlásával jár. Hány nemzetnek kellett elenyésznie, hogy a római birodalom emelkedésére, haladására meg legyen a tér és a lehetőség. És a római birodalom hanyatlásával kezdődik a germán népek művelődése, haladása. A legfényesebb példáját látjuk a haladásnak az éjszak-amerikai Egyesült Államokban, mert ott korunk értelmi fejlettsége, korunknak rendelkezésre álló példátlan anyagi eszközei mellett megvolt a teljesen szabad tér azoknak érvényesítésére es ott e tekintetben akadály alig állott fönn. De az angol-szász ós a vele assimilált fajok ezen óriási haladásának a föltétele az éjszakamerikai rézbőrű indiánoknak majdnem teljes kiirtása volt. Hanyatlás a haladásnak föltétele. Végig vihetném ezen példákat az egész történelmen. És hová jutott korunk sokat magasztalt haladásával? Mint végső fejlemények a socialismus és anarchismus tanai jelentkeznek fenyegetően. A haladás eszméjének, mint korunk uralkodó hitének elemezése tehát csak kétkedést kelthet bennünk. E kétkedés közepette nyugvó pontot keresünk. TaJálunk-e egy nyugvó pontot a világ történetében? Találhatunk. Ez az evengeliomi keresztyénség, mely mint absolut tökéletesség ragyog. Ha előveszem a világ minden remekíróját : nem találok, nem ismerek oly szép könyvet, mint Máté evangelioma, nem ismerek oly szép beszédet, mint a hegyi beszéd. Az embernek embertársaihoz való viszonyát kifejezésre juttatni akaró bármennyi elmélet között nem találok szebbet annál, a mely azt mondja: ..szeresd felebarátodat, mint önmagadat." Annál magasztosabbat pedig még képzelni sem lehet, mint azt, hogy szeressed még ellenségedet is. Azért a haladás eszméjének viszonylagos értékével szemben a nyugvó pontot az evangeliomi keresztyénség absolut fenségében látom. Az egyedül értékkel biró haladás tehát az evangeliomi keresztyénség fenséges elveinek, a mennyire az emberi gyarlóság engedi, — a megközelítése. Ha ezt a tudatot és az e fölött való elmélkedést tudnám csak néhány pillanatra az egybegyűltekben fölkelteni, akkor nem volt czéltalan ez a rövid elmélkedés, a melynek fogyatékosságát ós hiányosságát, a mennyire érzem : épen annyira meg vagyok győződve alaptételeinek igazságáról. Mi tehát mélyen tisztelt egyetemes gyűlés, midőn összejöttünk, hogy egyetemes egyházunk közigazgatási ügyeit tárgyaljuk, ne feledkezzünk meg soha arról, hogy a főfeladat, a főczél, a mely felé törekednünk kell, az evangeliomban lefektetett igazságok megközelítése. Mai tanácskozásunk megkezdésekor is ehhez adjon nekünk Isten erőt. Protestáns császár a szentföldön. Az egyetemes protestáns világ-egyház űjabbkori történetében alig van egy-egy esemény vagy mozzanat, mely jeLentőségét tekintve, az elfogulatlan szemlélőre nézve érdekesebb, avagy fontosság tekintetében vallás-politikai érdekből a keresztyénségre vonatkozólag II. Vilmos császár jeruzsálemi utazásához volna hozzáfogható. Korunk egyoldalűlag és túlnyomóan anyagias világnózlete, s abból kifolyólag az önösségi érdekek s a fenforgó politikai és hatalmi kérdések lekötik ós lefoglalva tartják a közfigyelmet; s ime — a világ nagyjainak egyike, leghatalmasb uralkodója, kinek fejedelmi elődei egykor a pápaság világuralmi aspirátziói ellen évszázados küzdelmet folytattak, — békességben s mint a béke fejedelme a szentföldre indul, vallásos kegyelettel felkeresendő s meglátogatandó ama szentelt helyet, melyen az Idvezitő lábai nyugvának, keresztyéni alázattal meghajolva a Megváltó előtt, a ki ott közel két ezredévvel ezplőtt az emberiség odaadó szent szolgálatában, mint az igazság ós békesség királya a szenvedések töviskoronáját hordozá, örök időkre „példát hagyván nekünk, hogy — kövessük az ő nyomdokait." Tudjuk, voltak idők, a midőn földrészünk nyugoti népei szent lelkesedéstől felbuzdulva, tömegesen cda sereglének, a keresztyén világ e szentelt helyeit kiszabaditandók a hitetlenek kezéből, — köztük a magyar haza egyik nagyszerű királya, a jeruzsálemi II. András; s jóllehet a nagy vállalat csak részleg és csak rövid időre sikerült, tömeges zarándoklásokban és bú-