Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Prónay D. b. egyetemes gyűlést megnyitó beszéde

<534 sújtana a villám, olyannak tűnik fel ez esemény. Talán egy közelgő nagy zivatarnak első jelensége ez. Nagy átalakulások küszöbén élünk. Talán mind az, a mi előttünk a legszentebb, megrendül a közel jövőben. Ezért ismételem : elmélkedjünk, nagy okunk van reá. Az emberiség történetében minden két mozgató erőre vezethető vissza. A mint általában bármiképen igyekezzenek egyes bölcselők egy alapokra vezetni vissza az élet tüneményeit, mélyebben vizsgálva a dolgokat: mindig két okot lehet találni. A legridegebb materialista, ha elméletét tovább fűzi, az anyag mellé kénytelen oda állitani az erőt, mint tényezőt. Az úgynevezett philosophiai monismus lényegében philosophiai dualismus, — a mely két alapelvre vezet mindent. Ez a dualismus végig vezethető minden elméleten, minden bölcsészeti rendszeren. De nem szándékozom nagyon is tágkörü elmélkedésekbe bocsájtkozni, csupán azt engedjék meg nekem, hogy eltérve attól, a mit talán sokan várnak e mai napon tőlem, hogy az egyházunk közigazgatási ügyeit közelről érintő dolgokról mondjam el nézeteimet: ez alkalommal inkább egy általános, bár rövid elmélkedésbe bocsájtkozzam. Nem a mindenség törvényeit akarom kutatni ; csak az emberiség fejlődósének törvényeiről akarok kissé elmélkedni. E tekintetben két tényezőre vezethetünk vissza mindent. Két tényező végső oka annak a sok változásnak, a miről számot ad az emberiség története. Ez a két tényező : a közgazdasági élet és az embereket uraló hit. E kettő egymással kölcsönhatásban áll, az egyik hat a másikra és viszont. E kölcsönhatást sem akarom most közelebbről elemezni, csak utalok reá és megállapítom e kölcsönös hatás létezését. A közgazdasági térre nem lépek, ez messze vezetne ezen egyházi gyűlés feladatától. De ha azzal foglalkozunk, hogy voltaképen mi korunknak hite ? ez jelen egyházi tanácskozó testület hatáskörén kivül állónak nem tekinthető. De nem azt tekintem én a kor hitének, a mit egyes szervezett vallásfelekezetek tanaikban kifejeznek és hirdetnek. A vallásfelekezetek tanai között lényeges eltérések vannak. Egyik felekezet tanai sem tekinthetők ma uralkodó hitnek. Uralkodó hit alatt értem azt, a mi olyannyira uralja a lelkeket, hogy még azt az embert is cselekvésében ama hit vezérli, a ki annak igazsága fölött mintegy kételkedik, a melynek hatása alól az sem szabadul, a ki azzal elégedetlen, a ki annak érvényét vagy absolut igazságát elismerni nem hajlandó. Ha ilyen értelemben vesszük a kor uralkodó hitének fogalmát, azon meggyőződésre jutunk, hogy korunk uralkodó hite : a haladás. En azon meggyőződésre jutottam, hogy korunk uralkodó hite a haladás fogalmában rejlik. Természetesen haladás alatt nem egyszerűen a mozgást és átalakulást értve, hanem azt a fogalmat helyezve bele e szóba, a mit azzal tulajdonképen ki akarnak fejezni, az emberiség sorsának folytonos javulását, és pedig úgy, hogy ezt a javulást magában a folytonos átalakulásban vélik föltalálni. Valljon mindig oly nagy jelentőséggel birt-e a haladás eszméje? valljon mindig hittek-e benne? vájjon hitték-e mindig, hogy az emberiség történetében való folytonos átalakulás egyszersmind az emberiség állapotának a maga egészében való folytonos és végtelen javulását jelenti-e? Koránt sem. Az ó-testamentomi álláspont a kezdetben levő eszményi állapottal szemben a tovább fejlődésben sűlyedést lát, teljes ellentétét a mai értelemben vett haladásnak. Az ó-testamentom álláspontja a bűnbe esés tanában nyer kifejezést. Es az ó-kor a görög-római antik világ költői és bölcselői vaj. jon nem az arany korral kezdik az emberiség történetét, a mely fokozatosan ezüst és vas korrá válik. Ez is épen ellentéte annak a fölfogásnak, a mely a folytonos átalakulásban folytonos haladást, tökéletesedést lát. Később a renaissance korában, a midőn a világról való fölfogás lényegesen megváltozott, nem-e az antik czivilizatióra való visszatérés volt a czél? A renaissance egy előbb létezett állapot helyreállítására vagy annak utánzására törekedett. Maga a reformatio az ős-keresztyénség helyreállítása akart lenni, tehát egy századokkal az előtt létezett állapothoz való visszatérés. A haladás eszméje, mint uralkodó hit, újabb keletű. A mult század elejével kezdődik e hitnek terjedése és korunkban emelkedik általános érvényre, válik uralkodó hitté, melynek hatása alól senki sem szabadulhat. Uralma olyan nagy, hogy még a szervezett vallásfelekezetek tanai mögött is ez a hit képezi a közös háttért, még a vallás tanainak hirdetése közben is minduntalan ezt a hitet látom fölcsillámlani. Nem is az a szándékom, hogy eme hittel szemben a teljes tagadás álláspontjára helyezkedjem, csak absolut igazságát vonom kétségbe. Vizs-