Evangélikus Egyház és Iskola 1898.
Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Egyetemes lelkészi értekezlet
<528 nuit: a világ legnagyobb emlékei jelennek meg a lélek előtt elevenen és érezzük a szent kötelékeket, melyek szivünket az isten nagy tetteinek színhelyéhez kapcsolják. Azt a várost, melyben urunk és üdvözítőnk, a ki érettünk a keresztfán meghalt, de harmadnap ismét fel is támadott, a hol ő, mint mennybe szállott úr, pünkösd napján lelkét kiárasztotta és egyházát megalapította, azt a várost, a hol az evangeliom megkezdette áldásos pályáját és a hol az isten igéje ismét oly becses lett — ki felejthetné azt el? Szent város marad az nekünk dicső emlékei miatt. És mint a régi idők Izraele, békét kívánunk mi is Jeruzsálemnek. A kinek osztályrészéül jutott, hogy együtt zarándokolhat az ünneplő csapatokkal, evang. egyházunk felséges védő urával, a német császárral, az ő fenséges nejével és a szentföld számtalan barátaival, az a zsoltáriróval újjonghat: Örvendezek, mikor nekem azt mondják: menjünk el az úr házába. Hogy állanak a mi lábaink a te kapuidban, óh Jeruzsálem ! Ám azok is, akiknek ez nem jutott osztályrészül, lélekben felvonulnak Jeruzsálembe, hogy az ott ünneplőkkel egyesítsék fohászaikat az isten házának fölavatásánál és vidám szívvel adjanak hálát az Istennek, hogy ott is hirdetik az örvendetes hirt a megigazulásról és üdvről egyedül kegyelemből, egyedül a Jézusban a mi megváltónkban való hit által ós a közös ünnep szolgáljon mindnyájunknak emlékeztetőül arra, hogy mi is együtt megyünk ahhoz a Jeruzsálemhez, mely odafent van, a mi örök hazánkban. A Megváltó-templomának harangjai zengjék el-be minden országba és be minden vigaszt sóvárgó szívbe : Krisztus a mi megváltónk, az örök isteni város a mi hazánk 1 Az úr népe, a reformatio megáldott gyermekei, kik a legnagyobb jóban együtt részesülünk, tegyünk tanúbizonyságot, hogy egyek vagyunk az egy Úrban való hitben, egyek a szeretetben, e^yek a reményben és az Úr isten terjeszsze ga/.dag áldását művünkre, hogy az egységben gyarapodjunk, s folyton folyvást mindinkább egyek legyünk abban, a ki mindnyájunknak feje: a Jézus Krisztus tegnap és ma és ugyanaz mindörökké 1 Ámen. Az evang. jeruzsálemi alap bizottsága : Dr. Bark hausen, valóságos titkos tanácsos és az evang. főegyháztanács elnöke, gróf ZietenSchwerin, a Johannitarend diszelnöke, Uhlhorn D., Oolsmann, Köhler, stb. Az általános ev. prot. missiói egyesület — mint a lipcsei Lu thard t-féle „Alig. Ev. Luth. K. Ztg." legújabb számában olvassuk — 14-ik évi közgyűlését mult hó 20—22. napjain majnai Frankfurtban tartotta. Tudvalevőleg az egyesület a Luther-jubileumnak köszöni eredetét, s épen a liberális theologusok, Jena ós Heidelberg tudósai és lelkészei voltak az áldással működő egyesületnek főbb mozgatói. Az ünnepi beszédet K ö s 1 1 i n giesseni tanár tartotta. Egy új missionáriust comittált Japánba, a missiói egyesület főhelyére Haas lelkész személyében, a kit Arudt berlini lelkész avatott fel a nagy szolgálatra. A gyűlés örömmel konstatálta az ev. missió terjedését Japánban ós Kínában. A kiautschau-i missió volt a közgyűlés fó-thémája. Egy papnak, tanítónak és orvosnak mielébbi kiküldetése is került szóba, a mihez még 100,000 frt költségre volna szükség. Jelenleg dr. F ab er ós Kranz lelkészek állanak a német prot. missió szolgálatában. Örömmel regisztráljuk e dolgokat. A pápás Bonifácz-egyesület mult évi bevétele 2.293,779 márkát tesz, a mihez még hozzájárul a pénztári maradvány 1.137,175 márkával, tehát rendelkezésére állott 3.430,^54 márka. Kiadásai 2.067,137 márkát tesznek. Legtöbbet fordított a prot. Berlin klerikalizálására, névszerint 52,832 márkát. 1897. végéig túlnyomó prot. vidékeken 23.643,663 márkát fordíthatott pápás belmissiói czélokra. Iskolákra 8.841,006 márkát, befektetésekre 11.053,078 márkát és kamatozásra 3.750,579 márkát fordított. Hát bizony ezek tekintélyes summák, a melyek napnál világosabban igazolják az ultramontanismus mozgolódásait. Tanulhatnánk azokból ! Egy szép és hű körkép jelent meg H e n tscliel Brúnó lipcsei vállalatában Jeruzsálem városáról, a megváltóról czimzett s legközelebb a német császár jelenlétében felavatandó német prot. templom tornyáról fölvéve. 8 lapból áll s terjedelme 16—22 cm. Ára 10 márka. Forrásunk megemlíti, hogy ez a szent városnak leghívebb körképe, s igy földrajzi szempontból is igen fontos. A legmelegebben ajánljuk lapunk olvasó közönségének. Ismételten is fölvetjük a kérdést: hát a mi magyarhoni ev. egyházunk lesz-e képviselve a jeruzsálemi német prot. templom fölavatása ünnepélyén ? Az 1529. speieri protestátió emlékére templomot akarnak építeni Bajorországban, mi czélból egy egyesület keletkezett, mely az ügyet a legnagyobb buzgósággal és áldozatkészséggel szorgalmazza. Risch fóegyházi tanácsos áll az életrevaló mozgalomnak az élén. E „protestátiói templomnak" fölépítéséhez egyháztársadalmi úton még 400,000 márkának előteremtésére volna szükség. Csak mi magyar protestánsok nem tudunk, vagy nem akarunk buzgólkodni a mi prot. emlékeink megörökítésében. Lám, tömérdek forintokat áldozunk az Erzsébet-szobor emelésére, a nélkül, hogy kellő figyelembe vennők a mi áldozatkészségünknek sajátos hazafias prot. jellegét. E téren is érvényesítenünk kellene prot. buzgóságunkat! A prot. buzgóság igen szépen megfér a hazafias kegyelettel !