Evangélikus Egyház és Iskola 1898.
Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Egyetemes lelkészi értekezlet
<527 állanak, a kik diszes tiszteleti állást viselnek az egyházban. Másik, hogy Társaságunkba rendesen kevesebb új tag lép be, mint a hányan elhalnak, vagy kilépnek. A számbeli erő eme fogyatkozását, ha erélyes tagszerzéssel nem pótoljuk, Társaságunk nem hogy a virágzás, de ma-holnap a sorvadás útjára lép. — Már pedig minden elfogulatlan ember kénytelen elismerni azt, hogy a M. P. I. T. a leghathatósabb támogatásra méltó hivatást tölt be. Havi folyóiratával („Protestáns Szemle") az időszaki egyházi irodalomnak tesz nélkülözhetetlen szolgálatot. Tudományos könyvkiadványaival („Monográfiák") az egyháztörténelmet műveli nem közönséges sikerrel. Vallásos kiadványainak: egyik sorozatával-(„Koszorú") a népet és a serdülő ifjúságot, másikkal („Házi Kir.csítár") a művelt közönséget látja el jó keresztyén vallásos iratokkal s mindkét úton eredményesen közreműködik az evangyéliomi keresztyén hit ós élet szilárdítására és nemesítésére. — Ennélfogva teljes bizalommal fölkérjük ezimedet, hogy a mellékelt ta g gyűjtő-ivet elfogadni, ismerősei körében Társaságunkat melegen ajánlani s részére minél több tagot gyűjteni szíveskedjék. Ha nem tartunk össze, ha nem törünk előre, ha nem erősítjük meg ezt az egyetlen számottevő irodalmi társulatunkat, protestáns egyházi irodalmunk s vele anyaszentegyházunk szellemi élete szégyenletes hanyatlásba sülyed." KÜLFÖLD. Isclllbeil Paar r. kath. lelkész panaszára fogságba vetették S i v e k i n g holland zongoraművészt (protestáns,) azért, mert a beteghez vitt „szentség 1- előtt nem emelt kalapot. Másnapra volt a művésznek a szegények javára rendezett hangversenye kitűzve, annak végezte után fogságba hurczolták. Ilyen eljáráshoz ád segédkezet az állam ! A wiirttenifoergi Gusztáv-Adolf egyletnek hagyományozta 300,000 márknyi vagyonát Haye r gyógyszerész. A hagyományt külön alap gyanánt kell kezelni, s évi kamatait a szórványhelyeken templomot épitő kis gyülekezetnek kell segélyül adni. Mexicóban ezelőtt 35 évvel egyetlenegy protestáns lelkész működött, most már 70 lelkész ós hittérítő hirdeti ott az evangeliomot a spanyol r. katholikusok közül gyűjtött 50000-nyi protestánsnak 1 A jótékonyság Angolországban igazán bámulatra méltó Ott él és éltet a keresztyén szeretet. Evenkint 75 millió forintot gyűjtenek ott jótékony ezélra, ide nem számítva a biblia társulatok, vallásos iratok társulata és a londoni városi missio számára juttatott adományokat. A franczia kath. papok kilépése az egyházból egyre tart. A kilépettek számára Sévres-ben menedékház nyilt meg, a hol a kilépettek ideiglenes elhelyezésre találnak. Némely papok egész csendben hagyják oda egyházukat és hivatalukat, mások ellenben kilépésök okait a nyilvánosság elé tárják. A „Chrétien Français" júliusi számában p. o. Theodozit Audouavel a többek közt ezeket irja: „Mint baccalaureatus a licentiatusságra készültem és midőn Perrone-nak egyik, az egyházról szóló tételét tanulmányoztam, összecsaptam a könyvet és felkiáltottam : Protestáns vagyok ! — Egyébiránt lelkiösmeretemet már régóta kételkedés és ellenmondások nyugtalanították és e közben iszonyúan szenvedtem . . . Keresztyén vagyok ! — utógondolat nélkül és franczia keresztyén vagyok ! felemelt fővel. En nem tudok többé katholikus lenni, minthogy keresztyén vagyok és nem tudok római lenni, minthogy franczia vagyok. Ostromolni a római katholiczizmust és francziákat tenni keresztyénekké, — ez a vallásos és hazafias munka, a melynek életem hátra levő részét és erőimet szentelni akarom. Erre a czólra kérek szerény helyet az ön vendégszerető házában (t. i. a Bournier alapította sevresi menedékházban), addig, mig valamely harczteret jelölnek ki a számomra." Charbonnet, egykori kath. pap, Belgiumban oly mély hatást gyakorolt előadásaival a munkás osztályokra, hogy a Kath. papság kénytelen volt a rendőrséget hívni segítségül és nem hiába. Így Frameries-ben, a hol 6—7 ezer embernek beszélt, a rendőrség kényszeritette őt hallgatásra és ki is utasította. — A mozgalom Olaszországra is kiterjed. A „Nuova Roma" közli egy csomó olasz pap levelét, a melyben „kilépett franczia testvéreiknek szerencsét kívánnak" és indítványozzák, hogy a r. kath. papoknak a Krisztus evangyéliomához való visszatérítésére nemzetközi keresztyén szövetség állittas• sék fel. — A római tészta tehát a latin népeknél is erjedni kezd és a gyorsításra valóban kedvező lenne az olasz papság indítványának a megvalósítása. Az evang. jeruzsáleini-alap bizottsága a következő szózatot bocsátotta Berlinben a német evangélikusokhoz : A német evang. egyházak közös- műve, a jeruzsálemi megváltó-templom befejezéséhez közeledik, s közel a nap, melyen az egyszerű szépségben épített istenházát felavatják s szent rendeltetésének átadják. Az összes evang. keresztyénség szeme és szive érdeklődéssel és hálával fordul a hegyek felé, ahonnan a világnak a segedelem származott. A mit a szentírás elmúlt ezredévekről hirdet, a mit minden egyes keresztyén gyermekkorában ta-