Evangélikus Egyház és Iskola 1898.
Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Stráner Vilmos. Javaslat a belmissio tárgyában
500 idegenszerűeknek, egyházunk szellemével össze nem egyeztethetőknek hajlandók Ítélni. Készakarva mondom „hasonló" —és nem „ugyanazon" törekvéseket. Mert itt is áll: „duo quum faciunt idem, non est idein!" Más a szellem, melyben — más az inditó ok, a rúgó, -— melyből kifolyólag az igaz evang. keresztény diakonissa szolgálatait teljesiti, — a mire különben volt is alkalmunk utalni. Nagy tévedés, vagy legalább nem kimeri tő, egyoldalú azért a római „irgalmas nővér" és az evang. diakonissa közötti különbséget úgy meghatározni, hogy: „a (mennyei) különös jutalomra való kilátás az az erő, mely a r. kath. nőket az irgalmas nővérek közé vezeti; a protestáns diakonissákat ily reményekkel egyházuk tana nem csalogatja." Ez eddighelyes, de nem elég azt mondani: „Őket a nyomorultak iránti résztvevő sziv vezeti hivatásukra!" 1 0) Nem! Az indoknak s vezérlő elvnek mélyebben kell feküdnie : az TJR iránti odaadó, hű szeretetben, kegyelme iránti gyermeki hálában! S vájjon ezt a szeretetet, a mely önkénytelenül, sőt szükségszerüleg a testvérek iránti szeretet és irgalom cselekedeteiben nyilatkozik meg, a róm &i egyház talán mint monopoliumot birja '? Nem a reformáczió egyházai, tehát a mi evang. egyházunk juttatta érvényre azt, hogy „nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott emberek között ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk" (A. cs. 4, 12.) s 0, egyedül az élő Krisztus képezi örökre a mi hitünknek, reményünknek, szeretetünknek központját, kezdetét és végét! Tudom jól, hogy a mi viszonyainkat a külföldi (nevezetesen németországi) egyházakéval nem lehet összehasonlítani, de vájjon nem megszégyenitő-e reánk nézve, ha látjuk, hogy e tekintetben a szomszédos A u s t r iában mi történik, ott, ahol statistikai kimutatás szerint : 1000 lélekre 18 evangelikus esik, holott minálunk ugyanannyira 2 0 3. S ott van a virágzó g a 11 n e u k i r c h e n i diakonissa-intézet, melyet a maroknyi Felső-Austnában fennálló .,b e 1 m i ssiói egyesület" hozott létre s tart fenn máig ! Javaslatom második része oda irányul: Forditsuk a belmissió czéljaira eddig befolyt s még ezután befolyó pénzek, adományok másik felét arra, hogy a diakonissa-ügy meghonosítása érdedében kezdeményező lépéseket tehessünk. Talán sikerülhetne előbb-utóbb egy e czélra szolgáló alaptőke birtokába jutnunk, ennek segélyével esperességünk valamely alkalmas gyülekezetében központot létesítenünk, honnét azután a szeretet-tevékenység melegítő sugárai a többi gyülekezetekre is áldásosán terjednének ki. Csakhogy persze itt minden szűkkeblű s éget félretéve, azon apostoli elvet kellene szigorúan szem előtt tartani : „Ha egy tag szenved, minden tagok egyetembe bánkódnak, ha egy tag tisztességgel illettetik, egyetembe örülnek minden tagok." (I. Kor. 12, 26.) De ne feledjük, hogy nem elég pénzt, bármily nagy, tekintélyes tőkét gyűjteni. Mit is használhatna ez magában véve, ha hiányoznak a munkaerők! Pedig itt áll — bizonyára még inkább, mint egyébütt —az Úr szava: „Az aratásra való gabona bizony, hogy sok, de az arató kevés ! Kérjétek azért a gabona aratásának Urát, hogy bocsássa ki az aratókat az 0 gabonájának aratására!" (Máté 9, 37. 38.) Igen, kérjük Ót, de tegyük meg mi is a magunkét ! Csakugyan sokszor elszomorító látni, mily sokan ama n ő k közül — kik vagy magukra maradtak már, vagy a jövőre nézve nincs reményük a családi tűzhely mellett legszebb hivatásukat betölteni, mennyire törik magukat oly pályák, oly állások elnyerhetése után, melyek egész valójuknak, lényüknek meg nem felelnek, a hol nemcsak hogy belsőleg igazán boldogoknak sohasem érzik magukat, hanem még kívülről is ezer erkölcsi veszélynek vannak kitéve : holott egy evang. diakonissa szent és magasztos hivatásában magukra s másokra nézve áldásos működési tér nyilnék meg előttük. Érdeklődjünk az ügy iránt első sorban mi magunk s azután igyekezzünk másoknál is érdeklődést kelteni, az előitéleteket eloszlatni s mindenek felett — minél többeket — az Úrnak megnyerni, mert ezeknek azután már nem is kell sok biztatás (a mi különben nem is lehet czélunk!) "•) Csiky L. m. Tr. Sz. II. é. 4. f. 791 1. tünteti fel igv a különbséget. * *
