Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Stráner Vilmos. Javaslat a belmissio tárgyában

<199 tennek ezen kiválasztott eszköze, a „diakonissák atyja" áldásos tevékenysége által. Talán sehol sem oly szembetűnő valamely hatalmas, nagy dolognak — szerény, csekély, mustármagszerií kezdete, mint itt! Fliedner a kaiserswerthi lelkészlak mellett lévő kis kerti házban, egyetlen elbocsátott nő-fegyencz felvételével — és semmi másra, csak a hitre épitve, kezdte meg azt a nagy munkát, melynek végső eredményeként a kaiserswerthi tekintélyes intézetek, mint az egész némethoni diakonissa-ügynek úgyszólván központja — állanak itt. Igen, hatalmas fává fejlődött a kis mustármag, mert manapság 50—70 diakonissa intézetben kerek számmal 8000 diakonissa áll az Úrnak s az Ő nevében a szenvedő emberiségnek szolgálatában. Igen, szolgálatában, mert hisz diakonissa annyit tesz, mint: szolgáló nő! S van-e, lehet-e ennél szebb, dicsőbb, magasztosabb feladat, életczél, mint: szolgálni, annak nyomdokaiban haladva, a ki azt mondhatta magáról: „Az embernek Fia nem jött, hogy szolgáljanak neki, hanem, hogy Ö szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért (Máté 20, 28.) A nő az igehirdetésben való nyilvános szerepléstől — józan, egészséges fejlődés mellett — örökre el van zárva, bizonyára az Úr szellemében kifejezett apostoli parancs által : „Éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben!" (I. Kor. 14, 35.) Annál szebb, dicsőbb, nagyobb, egész lényegének, természetének annál megfelelőbb tér nyilik néki a keresztény irgalom és szeretet cselekedeteinek gyakorlásában, a melyekben istenadta legszebb adományait, tehetségeit hasznosíthatja, érvényesítheti, ismétlem — az Úrnak s azoknak szolgálatában, kiknek képében 6 e földön ma is megjelen : az éhezőknek és szomjazóknak, az útonjáróknak és mezíteleneknek, a betegeknek és foglyoknak. (Máté 25, 35.) Szolgálni önzetlenül, hűséggel, odaadással, szeretettel, fáradtságot nem ismerve — bár a gyenge test már összeroskadni készül ; — szolgálni jó kedvvel ott is, a hol a jutalom*, a munka kicsinylése, becsmérlése ; — szolgálni szeretettel azoknak, a kiktől a legtöbben megvetéssel fordulnak el ; szolgálni — nem ismerve u n d o r t, nem érezve félelmet, oti, a hol még az erősek szive is megdobban, megremeg — s mindezt tenni — szolgálni, elismerést dicséretet nem várva; nem hiű, világi dicsőségért, nem földi bér fejében, de sőt azért sem, hogy mindezért égi dicsőség legyen egykor a jutalom: óh, erre csak egy aczélozhatja az izmokat, csak egy — hogy úgy mondjam: képesít, qualifikál : az Úrnak szeretete! S ez a mindeneket elfedező, mindeneket hivő. reménylő, eltűrő, soha el nem múló szeretet (I. Kor. 13, 7, 8.) a hitnek legszentebb gyümölcseként megtestesülve áll előttünk a hivatását hiven, igazán, alázatos alakjában. — kinek külső megjelenése is, mint G er ok azt egy helyen oly szépen mondja — e folytonos, szakadatlan szolgálatra emlékezetet : a diakonissa kötény, az alázatos, de soha meg nem alázó munkának. — az egyszerű diakonissafejdisz pedig — nem mint hiú világi dicsőség koronája, nem mint vidám menyasszonyi koszorú, de nem is mint valami magasabb fokú szentség nimbusa, — hanem, mint az alázatos, igénytelen, házias Mártha-szolgálatnak jelvénye. Igaza van S e y f a r t h n a k,

9) midőn azt mondja: „Az, a mi a belmissiót valójában népszerűvé tette s a mi azon köröket is, melyek küönben távol állanak tőle, teljes bámulatra ragadja : a diakonissa-ügy!" Mert csakugyan alig irható le az a végtelen áldás, melyet az Úr egy ily alázatos szolgáló leányának lába nyomán fakaszthat. Mily befolyást gyakorolnak elégszer megszomorodott, csüggedő, súlyos gondoktól kinzott szivekre, ama szegényekre, kiknek szegénysége tulajdonkép nem abban áll, hogy nincs meg nekik a mindennapi kenyerök, hanem abban, hogy hitöket, bizalmukat, türelmüket, reményűket elveszítették A helyzetével elégedetlen, sorsa ellen zúgolódó megszégyenülve szemlélheti az önzetlen munkát, mely nem kérdi: Mi lészen érte jutalmam? A földi javakban bővelkedő, kényelme közepett, annak tudatára ébredhet, hogy mennyire elenyésző csekély az ő alamizsnája, e folytonos, napról napra megújuló áldozathoz képest. Nem mondhatjuk-e immár méltán sajátságos tüneménynek, hogy nálunk igen sokan, a mig egyrészről a római egyház ily irányú tevékenysége előtt kalapot emelnek, azt bámulják» néki teljes elismeréssel adóznak, hasonló törekvéseket a mi egyházunk körében helyteleneknek, ») I. m. 32. 1.