Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Rendeletek, körlevelek, tudnivalók - Tanítói lakás

391 mit sem követelnének tőle, már akkor is igen drágán megfizette I Nézzük csak! Az 1790—91-i alapvető XXVI. t.-czikkból mi maradt nekünk? Úgyszólván semmi 1 Az állam úr az iskolában, fe­gyelmi birája a lelkésznek. Es a polgári házassá­got, az anyakönyvek államosítását, a felekezetnél­küliség törvénybe iktatását, az undorító reversáli­sok életbe léptelését és a szabad átmeneteit a keresztségtől a körülmetélésre, Krisztustól Mózes­hez, kinek lehet köszönni? Nem volt-e az mind a korpótlékra és a kongruára szóló foglaló? Es ha a foglaló ilyen óriási, milyen lehet akkor a vételár. Elismerem, hogy egyházunk mással nem di­csekedhetett, mint a maga szegénységével, ép úgy, mint Pál apostol a maga szenvedéseivel. Az ő superintendensei nem voltak méltóságos tagjai a felsőháznak ; lelkészei tisztességes szegénységben éltek kongrua nélkül, tanítói korpótlék nélkül, de azért az egyház virágzott, az iskolák tömve vol­tak, tiszta erkölcs, buzgóság, áldozatkészség ragyo­gott az ábrázaton is, a szivben is, az úrnál is, az alattvalónál is. Azt is elismerem, hogy minden munkás ér­demes a maga jutalmára s hogy a mai változott szocziális körülmények között jól esik szabadnak lenni a mindennapi kenyér gondjaitól ; de hogy a lelkészek és tanitók jövedelmeinek szaporítása által aránylag szaporodnék a buzgóság, a tehet­ség és igyekezet a katedrán, a szószéken s a hi­vek közötti lelkipásztorkodásban — azt nem is­merem el, mert nem látom. A függetlenség nagy előnye, drága kincse mindenkinek, a püspöktől kezdve az egvbázfiig. Ne sit alterius, qui suus esse potest." Szent biblia. Ó-Szövetség. Magyar nyelvre fordította Károli Gáspár. Az eredeti szöveggel egybevetett és átdolgozott kiadás. A régen ké­szült, régen várt mú ime megjelent. Vajha az új-szövetségi rész is mielőbb megjelennék! A Szabad sajtó szerkesztését Péntek Ferencztől Lipták Albert vette át. Ev. e. szemle. Az arad-békési esperesség július 5-én tartotta közgyűlését; a világi elnök, mélt. Zsilinszky Mihály államtitkár, megnyitó beszédjében szólott a lelkészi fizetések kiegészíté­séről, helyeselve és üdvözölve az új törvényt s élesen kikelve azok ellen, a kik a törvényt ellen­zik, azt mondva: „bizonyos cynismus kell ahhoz, ha az éhezőt kenyér helyett hamis elvekkel vél­jük kielégíteni." Nézetünk szerint téved a fel­ügyelő úr, a midőn azt hiszi, hogy az új törvény ellenzői az éhezőknek kenyér helyett hamis el­veket akarnak adni. Az ellenzők épen azt akar­ják, hogy az éhezők több és jobb kenyeret kap­janak és nem sovány kenyeret, a melyhez nem is elv, hanem megalázás tapad, a mely megalá­zás még a hamis elvnél is ártalmasabb. Az esperes megnyitó beszédjében elösmeri, hogy a lelkészi fizetések kiegészítésére vonatkozó törvény egyházunkkal bánt legmostohábban s a jövőben várja a választ arra nézve, hogy miként nyugtathatták meg magukat egyházunk vezérfér­fiai, kik a törvényt sérelmesnek találták és mégis megszavazlak. Mi erre nézve nem várunk a jövőtől választ; mert már a jelenben készek vagyunk azzal. Azon vezérférfiak ugyanis egy politikai párt tagjai s pártfegyelem alatt állnak, a mely pártfe­gyelem sokkal érzékenyebben sújthat, mint a mi egyházfegyelmünk, mely tudvalevőleg késik az éji homályban. Azok a vezérférfiak első sorban egy politikai pártot szolgálnak és megmutatták az egyházpolitikai töivények tárgyalásánál is, hogy ők azon elvnek hivei : a párt érdeke mindenek­előtt!" Könyvismertetés. „Útmutató a magyar nyelv tanításához — a direkt módszer alap­ján" — czim alatt Göndör K. Mihalicska I., Eiszpler R. és Zelliger A. pozsonyi ta­nitók egy igen hasznos és értékes vezérkönyvet szerkesztettek, mely szerint tanítva sokkal szebb eredmény érhető el a nem magyar ajkú iskolá­inkban a magyar nyelv tanításában, mint eddig, a midőn a gyermekek legfeljebb annyit tanulnak meg, hogy mit jelent egy vagy másik szó. Ezen módszer szerint tanítva, megtanul a gyermek beszélni. Szerkesztők tőérdeme abban áll, hogy könyvük szerkesztésénél ezen elvet tartották szem előtt : tanítsuk a gyermeket az iskolá­ban is úgy a magyar nyelvre, miként az anya tanítja gyermekét a beszédre. A szemléltetés szolgál e vezórkönyv szerint a ta­nítás alapjául. Ezen módszer szerint tanítva a magyar nyelvet nem magyar ajkú iskolában, — a tanítást a tanítóval, — a tanulást pedig a ta­nulóval egyaránt meg lehet kedveltetni. Miután ilyen módszert annak idején, midőn tótajkú is­kolánál működtem, magam is alkalmaztam és szép sikert is arattam, — ezen Kis vezérkönyvet a legmelegebben ajánlhatom t. kartársaim és a tan­ügy iránt érdeklődők becses figyelmébe. A könyv megrendelhető Lampel Róbert (Andrássy út 12. sz.) könyvkereskedésében Budapesten. Ara 70 kr. Fürst János tanitó. Nemzet. „A sajtóban újból feszegetik a ha­zai papnevelés rég pihenő ügyét és igen sok ki­fogásolni valót találnak ezen a most divó papne­velósi rendszeren és pedig a magyarság érdeké­nek, a nemzeti érdekeknek szempontjából. Ezt a hibát a katholikus szemináriumoknak róják fel, a melyekről azt állítják, hogy valóságos melegágyai lettek a hazai nemzetiségi törekvéseknek. Annyi bizonyos, hogy a nemzetiségi mozgalmak az egy­háztól, fŐKént a nemzeti alapokon szervezett egy­házi intézményektől nyerik legbőségesebb tápláló­kukat. Ez az egyházi szervezet a legkitartóbb védő

Next

/
Thumbnails
Contents