Evangélikus Egyház és Iskola 1898.
Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Csanád csongrádi egyházmegye
387 hanem egytől-egyig a kereszténységnek magasztos elvei, melyek egyenesen a Krisztus evangéliumának talajából nőttek, táplálkoznak, virágoznak és gyümölcsöznek. A nyugdíjintézetnél nincs — úgymond — senki, a ki ne érezné, hogy a lelkész munkaképtelensége esetére 400 frtbín megállapított nyugdíj valósággal a minimumot s az intézmény által kontemplált segélyezésnek oly szerény kezdeményezését jelenti, a mit a nyugdíjintézet fentartó faktorai : az egyetemes egyház, az egyházközségek és lelkészek nem csak a jogosult igények, de a közegyház szempontjából is fejleszteni lesznek hivatva. A lelkészi fizetés kiegészítéséről szóló törvényről emlékezve, rámutatott a szembeszökő aránytalanságra, melynél fogva mindössze 253 ev. lelkésznek évi jövedelme 800 frtra való kiegészítése van kontemplálva a közel jövőben ; igaz az is, hogy az államsegély nem az egyházaknak nyújtatván, hanem az egyes lelkészeknek, ezzel egyházi főhatóságaink jogköre és fegyelmi hatalma érintetik s szenved. Mindezek daczára, a mikor az eddigi államsegély állandósítására épen e törvényben nyerjük az első törvényhozási biztosítékot: száz és száz lelkész megélhetSsi gondjainak apasztására s ezzel az eredményesebb lelki gondozás fokozására teszi meg a törvény az első lépéseket: lehetetlen a törvényhozás ez alkotásának jelentőségét kicsinylenünk s nem fogadnunk bizalommal a kezdeményezést addig is, a mig a jogegyenlőseg és viszonosságon alapuló jogok érvényesítésére hisszük, a közel jövő a törvény útján meg fogja tehetni a további lépéseket. Az esperes további jelentésében egyenként mutatja be a megoldást nyert, vagy folyamatban levő egyházközségi kérdéseket. Igy püspök urunknak igazi fenkölt szellemű főpásztori leirata a tótbánhegy esi sérelmek alaptalanságának kimutatása mellett a magyar istentisztelet tartására vonatkozó egyházmegyei intézkedések készséges teljesítését hozván meg a felebbező egyházhiveknek : esperes örömmel jelenti, hogy a tót-bánhegyesi presbyterium a főpásztori szózatot alázatos és gyermeki tisztelettel tudomásul-, nagybecsű figyelmeztetését köszönettel vette, hogy az igy elintézést nyert nyelv-kérdésben a kedélyek lecsillapulván, nyugodtság uralkodik, hogy a hónapok első vasárnapjain s a sátoros ünnepeken a magyar tenitisztelet tartása s a magyar úrvacsorának n rom alkalomkor történő kiszolgálása zavartalanul folyik. A makói fegyelmi ügyekből kettő befejezést nyert, a harmadik a legfelsőbb fórum Ítéletére vár, ám ennek daczára is, az egyház beléletének még mindég nagyon is vigasztalan képét festi a jelentós; panaszok megerősítését, a melyek komoly aggodalomra adnak okot s nem alkalmasok, hogy a meghasonlás által eléggé megbénított, fejlődésében vissza vetett egyházi élet, anyagi helyzet fellendüljön és megerősödjek. Az egyetemes nyugdíjintézet"! szabályrendelet értelmében szervezett nyugdíjügyi bizottságba az elnökségen kívül: Hrdlicska Károly, Ozink o t s z k y Márton, T h o m a y József lelkészek, közhatósági orvosnak dr. Laurovics János; — lemondás, illetve halálozás által megüresedett törvényszéki tagságra : Bajcsy László és P okorny Béla; — a nagylaki iskolai kör dekánusának a lemondott Ohovan Viktor helyébe L e s z i c h László ; — a bányakerületi közgyűlésre megbízó levéllel : dr. Laurovics János és B a r t h o 1 o m e i d e s z János a világiak — T h omay József és Leszich László az egyháziak, — igazolvánnyal : B e n d 1 Ofottfrid és Veres Pál a világiak — Ozinkotszky Márton és Boor Lajos az egyháziak részéről lettek egyhangúlag megválasztva. A bányai egyházkerület felhívására a szavazatok többségével kijelentette az egyházmegye, hogy a cathedraticum et agentionale járulók emeléséhez nem járulhat, tekintettel azokra a terhekre, melyet a zsinati törvények értelmében, nemkülönben az új egyházmegyévé alakulás által szálltak fel rohamosan az utóbbi időkben s nehezednek állandóan az egyházak híveire ; de készséggel jóváhagyta a főgymn. felügyelő bizottság hozott határozatait, ezek között a közpónztárból évi 1000 fitnak hozzájárulását a tanítóképző fenntartásához. Igaz tiszteletét ós háláját nyilvánitá a közgyűlés a nyugalomba vonult D e 1 h á n y i Zsigmond jeles tanférfi iránt, a kiben a lelkiismeretes munkás, az öntudatos nevelő ós atyáskodó szeretet vált évtizedeken át áldásává a nagyszámú ifjúságnak, egyik diszévó a főgymnásiumnak. Az egyházi és iskolai áldozatok, pénzbeli és tárgyi adományok, építkezések és adósságtörlesztések az egyházmegye községei részéről megütik a 14 ezer forintot. A kellően előkészített tárgyak szerencsés letárgyalásra után délután 1 órakor a közgyűlés az elnökség éltetése mellett véget ért s négy órakor a jegyzőkönyv hitelesítése is megtörtént. Közben azonban az „Európa" szálló fehér asztalánál találkoztak az egyházak képviselői, a honnan kedvesen eltöltött egy-két óra s emelkedett hangulat emlékével sietett kiki a nem kis áldozattal megszakított időszaki munkához vissza, földanyánk egész évi termésének a betakarításához. A tiszai ág. Ii. ev. egyházkerület eperjesi Collegiumának négy évi tanfolyamú theologiájában a jövő iskolai évre szóló beiratások szeptember l-jétől 8-ikáig tartanak, az előadások 9-én kezdődnek. Azok a hittanhallgatók, kik a hittan-